Gál Sándor – A keret

hulló fényben
a délutánt pásztoroltam
örökségem

egy pillanatát
a csend szívében
és a távolságot is
amely mindettől
már régóta elválaszt
s ebben a végtelen eseménytelenségben
szitakötő zizzent
megült a jázminbokor ágán
és elém tárta
látni
szárnyának áttetsző erezetét
hajlatok ívek árnyéktalan aranyát
a finom vonalak
akárha ezernyi vers-szerkezet
tiszta formák
és a változatok is
a mindig felismerhető csodák
ám ugyanígy minden lehet
maga a befejezetlenség is
a mindenkori most
s benne
a létezés elfogadása
amikor nincs sem múlt se jövő
csak önmagában a mindenség
az örök jelen lényege
s hogy mindez bennem is van
és ugyanúgy látható
 akár a szitakötő szárny-erezete
az alkonyat törvényének
fény-arany keretébe zártan