Brutovszky Gabriella: „A múlt nem azért fontos, hogy bármit is jelentsen, csak a tükröződés által nyert értelmet…”

„Ne dőlj be magadnak. Ne hidd el, amit hallasz, amit gondolsz. Figyeld, mekkora lehet a léc, amit magadnak állítottál fel, és minden pillanatban úgy élj, hogy ha eljön az ideje, át tudd majd ugrani. Akartam Editet. És igen, boldog akartam lenni. De ha a sajátomra gondolok, az a léc irgalmatlanul magasan van. Azt hittem, túl lehet élni Krakkót. De a Visztula össze sem hasonlítható a Dunával. És Krakkó egyszerűen bennem van, kiirthatatlanul, megtagadhatatlanul.”

A Majdnem Auschwitz című regény az idei 82. Ünnepi Könyvhétre jelent meg, szerzője Csobánka Zsuzsa, aki a korábbi költői működése után immár második alkalommal fordul a próza felé. A 2011-ben megjelent Belém az ujját (2011) című regény után a Majdnem Auschwitz is az előző kötethez hasonló szerkesztettséget és tudatos alkotói folyamatot tükröz. A könyv legizgalmasabb és egyben legnehezebben megragadható momentuma a szöveg lírai fonákja, amely emlékképek, pillanatnyi benyomások és hangulatok formájában érhető tetten. Az epikus szöveg lírai betétei egy fragmentumszerű, töredezett, asszociációkkal teli szövegvilágot teremtenek, melyben az olvasónak kivált fontos szerepe van. Az olvasás aktusa egyben egy önmegismeréshez és önfelismeréshez vezető út, melynek keretét a láger-élmény intenzitása és az önmagam és mások meg(nem)értésének fókuszáltsága alkotja. Amikor a szálak összefonódnak, az olvasóban is megérik egy folyamat, melyben tudatosítja a történetek és az emlékfutamok egymásra épülését és reflektáltságát. A szöveg játszik az olvasóval, nem hagyja magát, és nem adja meg magát. Míg az olvasó (ha nem is tudatosan) az egyes helyzetek, emlékek, érzések megragadására törekszik, a folyamatosság, az asszociációk sokasága ezt nem teszi lehetővé, és a befogadó a szöveg áldozatává válik. Ez a poétikai pókháló azonban néhány fejezetben magát az olvasás aktusát is megmérgezi, és az olvasó úgy érezheti, nem képes megbirkózni a szöveggel, mivel elveszik az emlékképek, a hangulati egységek tömkelegében.

Csobánka Zsuzsa új regénye azt a beszédmódot ragadja meg, amelyet érzékszerv nem észlelhet, test nem érzékelhet. Azt a belső gondolatmenetet, belső hangot, mely mindegyikünkben lejátszódik különböző sebességben és formában. A kognitív kamera, amely az agyunkban működik, számos képet készít az életünk során, melyeket egy asszociációs mezőben raktároz el. Hogy kiből milyen formában törnek elő ezek az emlékképek és hogyan kapcsolódnak össze, az egyénenként változik. Ahogy az egyes élmények, érzések is. Kinek mit jelent Auschwitz? Mennyire fonja körbe az életünket a hétköznapi majdnem Auschwitz”? Rekonstruálható-e a múlt, és ha igen, hogyan? Mivé válik az ember egy Auschwitz-élmény után?

A regény hét főfejezete egy-egy város nevét viseli, amelyek a szereplőink szempontjából kulcsfontosságú helyszínek. A könyvben két különböző szál fonódik egybe, a Zinger-család és a világítótorony fonala, de valójában egy család három generációjának trauma és élettörténetét látjuk kibontakozni, középpontban az Auschwitzot megjárt Jákob Zinger és a Duna-parti sortüzet túlélt Edit Zinger fájdalmas szerelmi történetével. A szüzsé egy retrospektív, távlati beszámoló, melyet több nézőpontú, szabad függő beszédre épülő, gyakran szürrealisztikus képtársítással egybefont szövegvilág alkot. A tér és az idő egysége felbomlik, az idősíkok vegyülnek, gyakran megszakad egy-egy szál, vagy éppen összefonódik. A szövegvilág linearitásából kiragad az a bizonytalanság is, melyet a gyakran fellépő álom, képzelet, lázas állapot és a „valós” események közötti feszültség generál. Az identitás megkérdőjelezhetőségének lehetősége. Egy kicsit megidézve E. T. A. Hoffmann kettős tudatállapotú szereplőinek világát vagy Thomas Mann történeteit. Fontos feladat jut a regényben a naturalisztikus leírásoknak (a nemi erőszak, a szörnyű kiszolgáltatottság), illetve a vörös szín szimbolikája is hangsúlyossá válik a regényfejezetekben (Vörösruhás, vörös köröm, vörös szőrű macska, vörös erdő stb.).

Ha egy könnyű lektűrt szeretne az olvasó maga elé tartani, akkor ez a regény korántsem elégíti ki az igényeket. Csobánka Zsuzsa új regénye egy labirintusszerű játékot játszik az olvasóval, gondolkodásra serkent, magába szippant, felbosszant vagy éppen nyugtatóan hat, embere válogatja. Az biztos, hogy egy sajátos olvasatot igénylő szövegről van szó, amely unikálisnak számít a szerző eddigi munkái között és a kortárs magyar prózavilágban egyaránt.

(Csobánka Zsuzsa: Majdnem Auschwitz. Kalligram, Pozsony, 2013, 288 oldal, 9,30 €/2800 Ft)