Patócs László: Manipulációk könyve (Bicskei Gabriella Puha kert című kötetéről)

A kötet – kis túlzással élve – több kérdést szül, mint amennyit megválaszol. Hol terül el a címben foglalt kert? Milyenek a növé­nyei? Van-e benne almafa, és ha igen, vajon itt született-e az eredendő bűn? Esetleg ez a kert a világ kicsinyített mása, vagy netalán ez a Paradicsom, ahol maga Allah a kertész?

A vég nélkül sorolható kultúrtörténeti utalások nem csupán problémafelvetésként érthetők, sokuk részválaszt adhat arra a kérdésre, mi­lyen jelentéseket takar a kert évezredes to­posza egy kortárs vajdasági magyar prózaíró művében? Bicskei Gabriella Puha kert című kötetének legnagyobb erőssége – s egyben nóvuma – a kert- és térképjelentések nyitva tartása, a lezár(hat)atlanság lebegtetése. Ez a térforma ugyanis nem behatároltságával hat, hanem épp ellenkezőleg: a határhelyzetek, a határátlépések alkotásává avatja a prózamű­vet.

A Puha kertet célszerű olyan feltárul­kozásként olvasni, amely révén nem jutunk közelebb magához a címben megjelenő fo­galomhoz. Számomra a kert képzetkörében tett kirándulás már pusztán a tengertől tör­ténő elkülönböződése miatt is kifejezetten lélekemelő volt. A vajdasági magyar iroda­lom önmeghatározásaiban ugyanis hajla­mos szinte túl nagy fontosságot kölcsönöz­ni a tengernek. Nem mintha ezzel bármi probléma volna – Tolnai Ottó sok-sok évvel ezelőtt elhangzott mondatai a ma horizont­jából visszatekintve nem teherként, hanem termékeny ősforrásként értelmeződnek, a vajdasági irodalom vízképei pedig tucatjával sorolhatók Danyi Magdolna palicsi verseitől Terék Anna Duna utca című kötetének víz­metaforáiig. Ám üdítő színfoltként hatna, ha a közeljövőben a fiatal alkotók – a képletes beszéd síkján – beállhatnának „a kert köze­pébe”, esetleg „a diófa alatt asztalnál olvasnák újra klasszikusainkat, vagy épp „a vajdasági cédrus árnyékából” bújnának elő.

Egy lépéssel közelebb kerülve a Puha kerthez: az allúziók, az apró szöveghelyek azt az érzést kelthetik, hogy a mű ezer szál­lal kapcsolódik Juhász Erzsébet prózavilá­gához. Ha irodalmi viszonylatok mentén szeretnénk elhelyezni Bicskei Gabriella pró­záját, akkor meglátásom szerint sokkal több van kötetében az előbb említett szerző talán legfontosabb művének tekinthető Határre­gényből, mint jelenleg sejtjük. Mindkét mű alapmozzanata a bejárható térhez köthető je­lentéspotenciál. A Puha kertben a mozgáslét, az állandó úton és térben levés tapasztalatát nemcsak a szólamváltások, a rövidebb, egy­egy jelenet erejéig terjedő beszédrészek ad­ják, emellett ugyanis a tematikai (az európai városokban történő utazások, különös tekin­tettel Londonra) és a vizuális (gondolva itt a szöveg jelentéssíkjait multiplikáló térkép­manipulácókra) síkok is ezen dimenziót he­lyezik előtérbe.

Túllépve az irodalmi szövegpéldákon el­mondhatjuk, ez nem a varázsló kertjének tere és ideje: itt nincsenek rablók, a virágok pedig – ha egyáltalán vannak – csöppet sem színesek és vonzók. Csábító illatok helyett gyűrődések, a metamorfózis helyébe olykor illékony, olykor szilárd határképző vonalak kerülnek, a kulisszákat mozgató varázslót a heterogén tartalmak egybejátszása cseréli fel, a távoli országok folyóinak, útjainak térké­pei pedig talán nem is olyan távoli vidékek szövegbeli jelei. Nagyon érdekes – és a kötet finom humorát domborítja ki – az a szöveg­rész, ahol a gyermek narrátor házi feladatát ismerteti az olvasóval. Ebben a fejezetben a fikció tanulsága alapján elbeszélőnk Miért fé­lünk a növényektől címen írott beszámolóját olvashatjuk, amelyben különféle gyógy- és haszonnövényekről értekezik. A kötet illuszt­rációs anyagaként szolgáló elmosódó, kon­túrjait vesztett térképtöredékek véleményem szerint elválaszthatatlanul összeforrnak a szöveggel és teljessé teszik a határjáték jelen­téstartalmait. Keresve se lehetett volna jobb képanyagot találni Bicskei Gabriella köteté­hez Sagmeister Peity Laura munkáinál, ame­lyek egyszerre tárják fel előttünk az idegen világ hozzáférhetetlenségét és a kartográfia jelei között bolyongó érdeklődő otthonos nyugalmát. A mű szervezőereje semmiképp sem az oksági viszonyokon alapuló logika: számos helyen épp ez a fogalomkör számoló­dik fel, ilyen például a térkép pontossága és a cselekmény konkrét helyének gyakori elhall­gatása közötti feszültség, vagy az a szöveg­példa, ahol az elbeszélő megmondja, hányan tartózkodtak egy adott helyen, majd eggyel kevesebb szereplőt nevez meg. Az akár ars poeticaként is meghatározható felcserélhető­ség opcionális jellege lengi körül a szövege­ket: „Sétálok az időben, míg te a kertben, úgy sétálok a kertben, mint te az időben, közben meg sem mozdulok” (68).

Véleményem szerint amennyiben a Puha kert nyelvezetét a szövegtöredékek, a félben maradt történetek felől értelmezzük, akkor azt nem helyénvaló – az eddigi kritikai han­gok által többször is felvetett – negatívumként kezelni: a szöveg terében ezek ugyanis teljes értékű közlések, amelyek szerves alkotórészei Bicskei Gabriella textuális világának. A sze­replők bármiféle előzetes információ nélküli szövegbe léptetése, a szűkszavúság, a félmon­datok, a hiányos közlések messzemenően nem gyengeségei, hanem világteremtő eljárásai a kertnek és a kötetnek egyaránt. Minden apró mondat, a tömör szövegmondatokba burkoló­dzó közlések egyszerre teszik lehetővé és meg is nehezítik a szövegben történő tájékozódást. Az elbeszélő hangok váltakozása, a narrátori pozícióban rejlő lehetőségek kiaknázása – egyfajta kísérletezésként, a szöveg teherbíró képességének teszteléseként – talán nemcsak az egységes szólam széttöredezését, hanem a jelentések és a jelentéseket megteremtő közeg pluralitását is magával vonja.

Bicskei Gabriella a fiatal vajdasági magyar irodalom élvezetes és véleményem szerint kifejezetten fontos művét állította az olvasó elé. A szerző prózája a hagyományokhoz tör­ténő visszanyúlás mellett egy sokáig hallgató prózaírói tehetségről lebbenti fel a fátylat. A Puha kert írója bebizonyította, hogy széles olvasóközönség előtt is értéket tud felmutat­ni. Első kötete véleményem szerint egy figye­lemre érdemes saját hang bizonyítéka, s nem csupán „kertelés”.

(Bicskei Gabriella: Puha kert. Forum– JAK–Prae.hu, Újvidék/Budapest, 2013, 114 oldal, 400 dinár)