„Lennétek csak tanárok”

Tanár és iskola a XX–XXI. század magyar irodalmában

Budapest, Nyitott Műhely, 2014. április 29.

A történelmi regény és a krimi sajátosságai után az iskolában játszódó múlt századi és kortárs művekről esett szó a Nyitott Műhelyben. A Lábjegyzet irodalmi ügyekhez és művekhez című programsorozat harmadik alkalmának meghívott vendégei Szabolcsi János pedagógus, Csobánka Zsuzsa író és Szilágyi Márton irodalomtörténész voltak. Mivel Csobánka Zsuzsa sajnos egyéb elfoglaltságai miatt kénytelen volt lemondani a programot, helyette Szilágyi Zsófia (Szilágyi Márton húga és Szabolcsi János egykori tanítványa) vett részt a beszélgetésen, melyen az előzetes tervektől eltérően főként a huszadik századi iskola- és tanárregények kerültek szóba.

Szilágyi Márton elsősorban a nevelődés, valamint a manipuláció és a hatalmi viszonyok iskolai hierarchiában való leképeződése felől közelítette meg a témát, míg Szilágyi Zsófia és Szabolcsi János a különböző tanárfigurák jellemzőire és az iskolai élmények fikcionalizálására koncentráltak. A két meghívott iskolaélményei sajnos negatív élményekben bővelkedtek; Szilágyi Mártont elmondása a pozitív tanárélmények teljesen kimaradtak az életéből, mivel iskolai pályafutása alatt csak „csapnivaló tanárokkal” hozta össze a sors, ráadásul katonaideje alatt úgy érezte magát, mintha csak az Iskola a határon című Ottlik-regény világába csöppent volna. Az ELTE Apáczai Csere János Gyakorlógimnáziumban végzett és jelenleg is ott tanító Szabolcsi János arról a félelmetes igazgatóhelyettesről emlékezett meg, aki a Megáll az idő című Gothár Péter-film Rajnák igazgatóhelyettesének alakját is inspirálta, továbbá utalt arra is, hogy az alkotás néhány tanárfiguráját szintén apáczais tanárok ihlették. A magyar irodalmi művekben is számtalan antipatikus tanárfigurával találkozhatunk; Szabolcsi ennek kapcsán Takács Etel pedagógus-tankönyvíró Aranysárkány-tanulmányából idézte azt a meglátást, miszerint a tanárt többnyire negatív alakként ábrázolják az íróink, s ez alól csak azok az alkotások kivételek, melyeknek a szerzője maga is tanár.

De mikortól jelenik meg egyáltalán az iskola és a tanár alakja a magyar irodalomban? Hazai viszonylatban a huszadik század elejéig nem születtek olyan művek, amelyek kifejezetten az iskola- és tanárélményeket tematizálták volna, mert bár a tizenkilencedik századi művek némelyikében már megjelenik az iskola (például az És mégis mozog a föld vagy a Mire megvénülünk című Jókai-regények), de nem túl hangsúlyos szerepben. Ekkor ugyanis – mondja Szilágyi Márton – még a tizennyolcadik században kialakult, Rousseau által kifejtett (Emil, avagy a nevelésről) nevelődés folyamata, illetve a tanítványát folyamatosan korlátozó nevelő alakja jelenik meg az irodalomban, a gyerek csak később válik fontossá. Szilágyi Zsófia arra hívta fel a figyelmet, hogy a kamaszkor problematikája a tizenkilencedik században került a fókuszba, főként Dosztojevszkij – nálunk jó pár éves késéssel megjelent – A kamasz című novellája kapcsán, addig egyáltalán nem foglalkoztak ezzel a jelenséggel – a paraszti világból származó Móricz Zsigmond például a „kamasz” fogalommal egyáltalán nem tudott mit kezdeni.

Az 1900-as évektől megjelenő magyar tanár- és iskolaregények előzményei Szabolcsi szerint a tizenkilencedik századi oktatásban beálló változásokban (nagynevű intézmények kialakulása a kiegyezést követően, az oktatás eltömegesedése stb.) keresendők, hiszen az iskoláztatás szerepének megnövekedéséből adódóan egyre több író tett szert magas – például bölcsész – végzettségre, és az iskolában szerzett tapasztalatok is komoly ihletforrást jelentettek nekik a későbbiekben. Szilágyi Márton ezt azzal toldotta meg, hogy az iskola kiváló modellül szolgált a hierarchikus és hatalmi viszonyok leképzésének ábrázolásában, a középiskolai tanulmányokat lezáró érettségi vizsga pedig rituális jelleget öltött a különböző művekben (például az Aranysárkányban vagy a Forr a borban), melyekben a tanár szinte élet-halál uraként jelenik meg. Arra is rámutatott, hogy a Harry Potter-könyvek lényegében ugyanazokat a beállításokat és sémákat (például iskolai klikkek, szembenállások, félelmetes tanárfigura, bentlakásos kollégiumi viszonyok stb.) használják fel, mint bármelyik – akár első, akár másodvonalba tartozó – iskolaregények, így az iskolai környezet a fantasztikum jelenlétének ellenére is ismerős a befogadó számára.

A beszélgetés második felében a magyar irodalom tanárfiguráinak jellemzőire és megítélésére terelődött a szó. Szabolcsi János szerint az első vonalban helyet foglaló regények szerzőinél (például Móricz Zsigmond vagy Kosztolányi Dezső) a tanár alakjához gyűlölet tapad, míg a másodvonalbeli művekben egy sokkal pozitívabb tanárkép bontakozik ki. A Hannibál feltámasztása című Móra Ferenc-regényben például a tanár egy higgadt, szerény, művelt ember benyomását kelti, a Trézsi néni kosztosai című Balázs Sándor-műben pedig az osztályfőnök egy higgadt, jóságos, Arany Jánosra emlékeztető figuraként jelenik meg. Ezzel szemben Kosztolányinál egy jóval összetettebb tanárképpel találkozhatunk; a Szabolcsi által korábban már említett Aranysárkány-tanulmányban Takács Etel pontosan kiemeli a látszólag művelt, mindenhez értő, közkedvelt Novák Antal egyéniségének hiányosságait s tanításra való alkalmatlanságát. Szilágyi Zsófia szerint Kosztolányi tanárokkal szemben tanúsított dühének hátterében az apával való ambivalens viszony (az írót a gimnáziumot igazgató édesapja csapja ki az iskolából) áll, s az iránta érzett haragból és bánatból kifolyólag Novák figurájában az áldozat és a bűnös szerepe összemosódik. Szabolcsi ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy Novákot évtizedekig ártatlan áldozatnak, Liszner Vilit pedig fasisztának állították be az elemzések, ám ez az elképzelés Szabolcsi szerint egyáltalán nem állja meg a helyét, s mint Szilágyi Zsófia hozzátette, az ő óráján már egy sokkal újszerűbb és igazabb megközelítésben tárgyalták a művet.

Szilágyi Márton úgy véli, nagy jelentősége van annak, hogy milyen társadalmi-történelmi helyzetben születik egy regény, hisz ez is befolyásolja, hogy miként jelenik meg egy tanár az adott műben. A tanár sokáig egy stabil társadalmi pozíciót jelentett a közösségben – ez a pozíció szerinte Novák figurájában teljesen lebomlik –, ezzel szemben a Pompásan buszozunk című műben Garaczi László már szegény, nyúzott embereknek, nem pedig bálványoknak ábrázolja a tanárokat, akiknek a szakmai presztízse az évek múlásával egyre inkább csökken. Szilágyi Zsófia hozzátette: az sem mindegy, hogy a tanárok milyen helyen élnek az adott műben, hisz teljesen más alaphelyzetet teremt a kisvárosi és a nagyvárosi környezet. Egy nagyvárosban játszódó műben a tanár gyötrődése, összeomlása nem lenne annyira látványos, arról nem is beszélve, hogy az itt élő tanár (például a Néró és a VII/A tanár alakja) munkaidő után „leteheti a szerepét”, míg a kisvárosban dolgozót (például Novák Antal) minden helyzetben tanár úrként kezelik.

Érdekesnek bizonyult annak a kérdésnek a megvitatása is, hogy a magyar írók milyen módon dolgozták fel, illetve fikcionalizálták saját, diákként vagy tanárként szerzett tapasztalataikat. A főként tizenkilencedik századi iskolaélményeket feldolgozó, 1900-as évek elején született művek alapjául sok esetben igen kellemetlen benyomások szolgáltak. Szabolcsi ezzel kapcsolatban A vörös ökör és a Házi dolgozat című elbeszéléseket, Szilágyi Márton pedig a szabadkai gimnáziumi éveket feldolgozó Csáth Géza-novellákat emelte ki, Szilágyi Zsófia pedig Móricz Zsigmond műveivel (Forr a bor, Az Isten háta mögött) toldotta meg a sort, melyekben az iskolát a publicisztikájában is élesen bíráló Móricz már-már eszelős iskolagyűlöletével találkozhatunk. Mint elmondta, Móricz a paraszti környezetből az iskolai közösségbe való bekerülését pozícióvesztésként élte meg, és sokszor meglehetősen felülstilizálta az őt ért sérelmeket, őt ugyanis sohasem csapták ki Debrecenből, nem szenvedett el semmilyen igazságtalanságot, vagyis lényegében semmilyen jelentős trauma nem érte az iskolai évek során, vagy legalábbis nem tudunk róla. Szilágyi Márton megemlítette Tolnai Lajos A sötét világ című önéletrajzi regényét is, melyben az író egykori tanítóját, Arany Jánost olyan negatív alakként ábrázolta, aki őt kihasználta, megalázta, és még a tehetségét is elvitatta tőle. A tanárként is tevékenykedő íróknál viszont már nem ennyire sötét a kép; Babits Mihály például megtalálta a helyét tanárként, így a Timár Virgil fiában a tanárságot egyáltalán nem szenvedéstörténetként írta meg. Szilágyi Zsófia szóba hozta Szabó Magda Für Elise című alkotását is, melyben az író saját iskolaélményeit is megörökíti, ám Szilágyi szerint ebben már nem olyannak láttatja a tanárait, amilyenek valójában voltak, hanem ahogy annak idején más könyveiben megírta őket. E mű kapcsán érdemes megjegyezni, hogy a lányiskolák ábrázolása és a koedukáció megjelenése igen érdekes alaphelyzetet teremtett az irodalmi művekben (például: Hangyaboly, Bébi, avagy az első szerelem, Néró és a VII/A, Abigél), hiszen – ahogy azt Szilágyi Márton is megjegyezte – ezekben a lányok jelenléte révén már a szerelem is bekapcsolódik a nevelődés folyamatába.

De vajon mennyire válhatott regényképzővé a Rákosi- és a Kádár-korszak iskolája? Szabolcsi Fehér Klára kevésbé ismert, erősen propagandisztikus és sematikus regényét, Az Előre-őrs pályát választ című alkotását emelte ki, melyben a burzsoá befolyás alatt álló diákok kezdetben értelmiségi pályára készülnek, ám végül egy kirándulás hatására már valamennyien kétkezi munkásokká akarnak válni. Szilágyi Zsófia szerint hasonló „hátborzongató” gondolatok érhetőek tetten az Aranyeső című Janikovszky-regényben, valamint Szabó Magda Álarcosbál és Születésnap című műveiben, utóbbiban például olyan mondatot is olvashatunk, mint a „Mögötted az őrsöd, rajod és a hazád.” Szilágyi Márton felelevenítette Ördögh Szilveszter esetét is, aki az első, Tiszatáj folyóiratban megjelent novellája (Osztályfénykép) nyomán kitört botrány (osztálytársai és tanárai magukra ismertek a mű alakjaiban) miatt kénytelen volt Szegedről Budapestre költözni.

Az emlékidézés kapcsán az érettségi találkozó és annak fikcióképző ereje került szóba, ennek kapcsán Szilágyi Zsófia Szilasi László Harmadik híd című regényét említette, amelyből az is kiderül, milyen érdekes helyzeteket eredményez az egyes emberek emlékeinek egymással való ütköztetése, ahogy azt az Aranysárkány zárlatában is olvashatjuk.

(A beszélgetéssorozat harmadik részére május 27-én került sor, témája pedig az volt, hogy vannak-e Móricz Zsigmondnak utódai a magyar irodalomban – hamarosan az erről a beszélgetésről szóló tudósításunkat is olvashatják. – A szerk.)

Kosztrabszky Réka