Bajtai András: Az alkalom

„A költészet agresszivitását már nem viselem el”
Borbély Szilárd

Otthagytam a szakmunkásképzőt, ez körülbelül
rá egy hónapra volt. Beállított két haver, menjünk el
valamerre, majd kirúgunk a hámból. Nagynehezen

beleegyeztem. Elmentünk, csavarogtunk, aztán
visszamentünk a lakásra. Felöltöztem, pénzt vettem
magamhoz, alkalomhoz illően. Közben haver
erőszakoskodni próbált anyámmal. Gondoltam,
hogy ittunk, azért van. Szóltam neki, összeverekedtünk,
négyszer megszúrtam, meghalt. Röviden ennyi volt. Így.
Fejezd be, hülye vagy, ne csináld, lökdösött. Átlökdösött
a másik szobába, akkor már gondoltam rá, hogy
másformán kell elintézni. Megütött kétszer, utána
tudtam, hogy ebből verekedés lesz. Tudtam, hogy
erősebb. Az alkalom adta, ott volt a kés, megszúrtam.
Nem úgy szúrtam, hogy meg akarom ölni, csak, hogy mégis
észrevegye magát. De nem tudott belenyugodni, nem tudta
elviselni, hogy valaki jobb nála. Még egyszer nekem jött,
rám rontott, ezt megismételte kétszer, háromszor,
rálökött az ágyra, és akkor szúrtam meg komolyabban.
Ez volt a halálos szúrás, ami a bal szívbillentyűjét sértette meg.
Meghalt. Amikor rám zuhant, tudtam, hogy meghalt,
tisztában voltam vele. Bal oldalt szúrtam meg. Tudtam,
hogy csak szív, tüdő, ezek a szúrások, amik végzetesek.
Kibújtam alóla, felálltam, megnéztem. Ránéztem, tudtam,
hogy meg van halva. Kimentem, anyám ájultan feküdt
az alkoholtól a másik ágyon. Visszamentem, leellenőriztem,
mi van, ha mégsem. Benne volt, hogy hátha mégse halt meg.
Hát meghalt. Pulzus nem volt, lélegzés nem volt. Tudtam,
hogy ez már csak kifelé. De már előtte észre lehet rajta venni,
mikor megfogja az ember. Még a pulzusát nem is tapintja,
de már akkor érzi, hogy halott. Teljesen ernyedt, izzadt,
szinte nyálkás a verejtéktől. Abban a pillanatban tudni
lehet, hogy meg van halva. Szóval elég csúnya. Bezártam
az ajtót, úgy csináltam, mintha csend lenne, nyugalom,
senki sincs otthon. Letakartam a pléddel, mást mit tudtam
csinálni. Nem nagyon lehet ellene tenni. Gyorsan
végiggondoltam, hogy mik az esélyeim. Gondoltam,
eltüntetem. Lehetetlenség, utoljára engem láttak vele,
tehát úgyis hozzám vezettek volna a szálak. Aztán arra
gondoltam, hogy nincs más, fel kell magam jelenteni.
Kinéztem, láttam, este van. Most még az hiányzik, éjszaka
jól meghurcolnak, megraknak benn a rendőrségen.
Kicsit sok lett volna reggelig, nem hiszem, hogy el tudtam
volna viselni. Gyorsan segítettem magamon, fél liter vegyest
bevágtam. Pihentem egy kicsit. Amennyire tud az ember
ilyen állapotban. Reggel kihívtam a rendőrséget, bevittek.
Kicsit kikészültem, de minden orvos adott nyugtatót,
aki az utunkba került. Ha bent van az ember, az első nap
még olyan furcsa, de eltelik két-három nap, addigra
belenyugszik. Tudja, hogy most már nyugi, ki van
vonva a forgalomból egy időre. Muszáj belenyugodni.