Japán népmesék. Ahol nincsenek istenek; A padlizsán és a hároméves szójarántás; A majommá változott uraság

Ahol nincsenek istenek
Egyszer a kispap meg az apát egy szertartásra indultak. Útközben a kispap­ nak könnyítenie kellett volna magán, így hát elkezdett alkalmas helyet keresni. Az apát így szólt:

 

– Itt ne, mert megláthat minket az utak istene.
Így hát továbbálltak. Az út menti tisztáson meg így szólt az apát:
– Itt se tedd meg, mert az aratók istene észrevehet.
Erre a kispap azt felelte:
– Én már nem bírom tovább, megyek, és a folyóba eresztem.
De az apát ismét megállította:
– Vigyázz, mert a folyóban pedig a vizek istene lakozik.
A kispap mérgében odarohant az út menti Dzsizó-szoborhoz, amely a nők és a gyermekek védelmezője. Dzsizó erre így szólt:
– Te itt akarsz könnyíteni magadon, barátom?
Ekkor már nem bírta tovább a kispap, és egyszerűen célba vette az apát fejét.
– Hát te meg mit képzelsz? – háborodott föl az apát.
– A maga fején biztosan nincsenek istenek. Még a haj istene sincs – felelte, és folytatta a dolgát.

Imre Viktória fordítása

A padlizsán és a hároméves szójarántás

Volt egyszer réges-régen egy hegy, amelyen temérdek gomba termett. Az egyik évben különösen sok nőtt, sokkal több, mint annak előtte. Fenyőgomba, csiper­ke… S mivel kimondhatatlan sok volt, a falubeliek otthagyták munkájukat a földön, hogy összeszedjék a gazdag termést. Az őszi készülődés lassan kezde­tét vette. A gyerekektől az öregekig, aki csak élt és mozgott, segédkezett, s a ko­ sarak csakhamar meg is teltek. Történt azonban ebben az évben, hogy az eddig mindig finom gomba ízetlen lett. Így eshetett meg, hogy azokban a házakban, ahol gyakran ettek gombát, itt is, ott is egyre gyakrabban betegedtek meg az emberek. Nagy riadalom támadt a faluban. Szaladtak és hívták az orvost; el­ hozták a falu papját is.
Egy ilyen napon történt, hogy a fiatal Jataróhoz a szomszédból egy asszony sietett át.

– Jataró, gyere gyorsan!! Otae megbetegedett. Meg fog halni!!
Jataró felpattant, s úgy, ahogy volt, mezítláb rohant át az asszony lányához. Otae
Jataró menyasszonya volt, akinek életét még a magáénál is százszorta többre tartotta.
Amikor belépett a szobába, Otae ott feküdt iszonyatos kínok között a gyékényszőnyeggel borított szoba közepén.
– Nézz rám, Otae! Nyisd ki a szemed!
De hiába mondogatta, a lány nem válaszolt, még a szemét sem nyitotta ki.
– Ó, könyörületes Buddha, istenek, kérlek, segítsetek! Mentsétek meg Otaét!
Jataró, aki egész eddig megfeledkezett a szent Buddháról s az istenekről, most szíve mélyéből imádkozott hozzájuk.
Egyszer csak szokatlan hangokra lett figyelmes: – Tip-top, tipi-top, top-top-top.
– Micsoda hangok ezek?!
S Jataró fülelni kezdett. „Ének?! Tánc?!” Jataró elindult a hang irányába. Kilépett a házból. Még jobban hegyezte a fülét.
– Áháá…! – A furcsa hangok Jataró szegényes házának verandája alól jöttek.
– Tip-top, tipi-top, top-top-top!
– És, ha kísértet?! – Jataró hirtelen megborzongott. „De hiszen nem is félelmetes, inkább kellemes.”
S újra kezdődött:
– Tip-top, tipi-top, top-top-top. Szójarántás, padlizsán, így lesz biztos gyógyulás!
Jataró most már nem teketóriázott, összeszedte minden bátorságát, s lehajolt, hogy a veranda alá kukkantson.
– Ááá…
Mit gondoltok, mit látott?
A veranda alatt a gombák táncot jártak széles karimájú kalapjukban. A csiperkegombák aprókat ugrándozva táncikáltak körbe-körbe. A többiek tréfálkozva utánozták társaikat, miközben nagyokat nevettek. A fenyőgomba kimért lépésekkel ropta.
– Tip-top, tipi-top, top-top-top. Szójarántás, padlizsán, így lesz biztos gyógyulás!
– S miközben hallgatta őket, Jataró is jókedvre derült. Halkan ő is dúdolni kezdett.
De ahogy így nézte őket, hirtelen eltüsszentette magát.
– Ha-ha-hapci!
A gombák egy csapásra abbahagyták a táncot és az éneklést, s hipp-hopp eltűntek mindannyian.
– Milyen érdekes nóta: Szójarántás, padlizsán, így lesz biztos gyógyulás! Szójarántás… – dúdolta magában, s még tapsolt is hozzá.
– …a gombák azt mondták, hogy a padlizsánnal és szójarántással biztos a gyógyulás?!
Jataró egy pillanatra megtorpant, majd hirtelen Otae háza felé kezdett rohanni.
Odabent fogott egy fazekat, belehajigálta a gombákat s a padlizsánt, s a tűzhelyre tette. Ezután hozzáöntötte a hároméves szójarántást, és lassú tűzön főzni kezdte.
Mikor elkészült, Jataró óvatosan megetette vele Otaét.
– Minden hiába. Otae meg fog halni! – mondta szomorúan az édesanyja, s lehajtotta a fejét. De egyszer csak Otae kinyitotta a szemét, és elmosolyodott.
– OTAE!!
Jataró kitörő boldogsággal ölelte magához kedvesét. Ettől az időtől kezdve készítik szójarántással a gombát.

Heilmann Cecília fordítása

A majommá változott uraság

Élt egyszer réges-régen egy gazdag földesúr a feleségével. Egy fagyos téli éjszakán történt, épp újév előtti nap, hogy az uraságékhoz különös vendég érkezett. Az uraság és a felesége minden évben ezen a napon pompás lakomát rendezett. Ilyenkor a ház apraja-nagyja kora reggeltől késő estig a konyhában sürgött-forgott. Ekkor történt, hogy valaki megzörgette a kastély kapuját. Az uraság sietve ajtót nyitott. Kis híján földbe gyökerezett a lába, mikor meglátta az előtte álló alakot. Ott állt egy tetőtől tal­ pig teljesen átázott, rongyos ruhájú szerzetes. Mezítláb, a hidegtől teljesen átfagyva toporgott az ajtó előtt. Illedelmesen kérlelni kezdte az uraságot: – A nagy havazásban eltévedtem, csuromvizes vagyok, nem kaphatnék szállást éjszakára?
Az uraság azonban, anélkül, hogy végighallgatta volna a szerzetest, így szólt:
– A hozzád hasonló rongyos semmirekellőknek az én házamban nincs keresniva­lója.

Azzal sarkon fordult, és becsapta előtte az ajtót. Nem sokkal később a szerzetes egy faluba ért, ahol a legszegényebb ház ajtaján kopogtatva ismét szállást kért. A ház­ban egy öregapó meg a felesége éldegélt.

– Szegények vagyunk, de szívesen látjuk – mondta az apóka. – Ott, a tűzhely mel­lett megpihenhet éjszakára.
Amikor a szerzetes belépett az aprócska, széllel bélelt házba, csendesen az anyó­kához fordult:
– Kerítsen elő egy nagy kondért, tegyen bele valami zöldségfélét, és rakja a tűz­ helyre.
Az anyóka sarkon fordult, és a konyhába sietett. A zöldséges edényben azonban fonnyadt levelek helyett halat, tésztát és más finomságokat talált. Meglepetésében egy szó sem jött ki a torkán.
– Na, anyóka, ebből készítsen ünnepi lakomát – mondta a szerzetes.
De az csak állt ott kővé meredten, egész életében nem látott még ehhez fogható csodát. Nem is hitt a szemének, de a szerzetes addig-addig rimánkodott, mire az anyóka olyan újévi vacsorát csinált, ami után megnyalták mind a tíz ujjukat. Miután jól belakmároztak, a szerzetes így szólt:
– Öreganyám, jótett helyébe jót várj, a vendéglátásért cserébe teljesítem egy kí­vánságotokat.
– Mindenünk megvan, ami csak kell – válaszolták –, de ha még egyszer fiatalok lehetnénk…
Erre a szerzetes a tarisznyájába nyúlt, ahonnan egy sárga színű csodaszert vett elő.

– Miután elmentem – hagyta meg a szerzetes –, tegyétek ezt a port egy dézsa forró vízbe, és fürödjetek meg benne.
Minden úgy is történt, ahogy a szerzetes meghagyta. Miután elment, a két öreg egy dézsa vizet forralt, beleszórta a csodaszert, vártak egy kicsit, majd beleültek a gőzölgő vízbe. Kis idő múlva nem akartak hinni a szemüknek. Ősz hajuk egyszerre csak feketévé változott, ráncos bőrük pedig kisimult. Az imént még sajgó derekú öreganyónak és öregapónak nyoma sem maradt. Szempillantás alatt fiatal párrá vál- toztak.

Minderről hamar tudomást szerzett az uraság is, aki nyomban a szerzetesért küldetett, és a palotájába hozatta. Az aznapi vacsora maradékát vetette elé. Még le sem
nyelte a szerzetes az első falatot, amikor az uraság türelmetlenül rárivallt:
– Add elő a csodaszert, amitől örökké fiatal marad az ember!
A szerzetes szó nélkül teljesítette az uraság kívánságát. Ám ez a por vörös volt.

Az uraság és a felesége, amint megkapták a csodaszert, azon nyomban elzavarták a szerzetest. Ezután gyorsan vizet forraltak, majd beleszórták a port. Zsupsz, beleugrottak a dézsába, és izgatottan várták, hogy mi történik. De lássatok csodát, egész testüket lassanként sűrű, fekete szőr lepte el. Egy szempillantás alatt majommá változtak.

Zödös Zsolt fordítása