Létezik az offline világ
87. Ünnepi Könyvhét és 15. Gyermekkönyvnapok, 1. nap, 2016/6/11
„Létezik az offline világ”, állapítja meg széles mosollyal az arcán egy barátunk, aki az éjszakának nekivágva, túl sokat egyébként sem aggódva reménykedett benne, hogy társaságra lel. A kedves kocsmai jelenetről nem tudom eldönteni, hogy még az előző éjszaka, vagy már a másnap reggel krónikájához tartozik-e, mindenesetre szerves része a Könyvhétnek – akár előzetes egyeztetés és okostelefon nélkül is mászkálhat az ember a városban, szinte biztos, hogy a Vörösmarty tér egy kilométeres körzetében írók, irodalmárok kisebb-nagyobb csoportjaiba botlik.
Másnap délután egy másik barátunk azon mereng, hogy egy kicsit olyan a Könyvhét, mint egy panoptikum: az egyik asztalnál Jókai Anna dedikál, a másiknál meg György Péter, és oda lehet menni hozzájuk, beszélgetni is lehet velük, akár meg is lehet érintheti őket, ha valakinek fontos a fizikai kontaktus.
Meg lehet érinteni a könyveket is, és az is nyugodt szívvel megteheti ezt, aki nem veszi meg őket, erről pedig eszembe jut, hogy a négy nap alatt egyetlen forintot nem fizettem értük, néhány FISZ- és JAK-füzetet is csak tagsági jogaimmal élve szereztem meg, és persze már az jár a fejemben, hogy mit kellene még begyűjtenem.
A legszívesebben kirabolnám a vasárnap estig üzemelő Jelenkor, a szomszédos Magvető és a szemközti Kalligram strandjait, de az Európa kígyózó sorai és Scolar által meghirdetett leárazások is sokat ígérnek. Végül mégsem veszek semmit, beérem azzal, hogy megírom, mások milyen sokat vásárolnak, aztán úgyis eltelik majd néhány nap, és járkálhatok a kiadókhoz recenziós példányokat begyűjteni. A vasárnap délután egyébként egészen kellemesre sikerül: meleg van, de még nincs kánikula, lóg az eső lába, de megússzuk szárazon, és ha az ember legyőzi a tömegiszonyát, szabadon gyönyörködhet abban a bizonyos offline világban.
Bekukkantunk azért a Margó Fesztiválra és a Petőfi Irodalmi Múzeumba is, ahol ismét nagy a tömeg, és ahol újra előkerülnek a kivetítők. Tóth Krisztina Világadapter című kötetének bemutatója zajlik a dísztermben. „Városok, tárgyak, emberek, bosszantó vagy épp mulatságos történetek indítják el a verseket, hogy aztán a költőt követve járhassuk végig az utat a hétköznapi, mégis alapvetően fontos dolgok megértéséig”, írja a Magvető Kiadó ismertetője a könyvről, kiemelve még az idő múlásáról és a fájdalmakról, veszteségekről szóló versek játékosságát és komolyságát.
A beszélgetőtárs a szerző egykori tanára, a Kossuth-díjas Lator László, akivel ciklusról ciklusra, versről versre haladva elemeznek, így derül ki, hogy egészen változatos dolgok ihlették az egyes darabokat az iskolai élményektől kezdve a katasztrófákról szóló hírekig, de parafrázisokat is találhatunk köztük. A többféle asszociációt előhívó cím kapcsán szóba jönnek a technológiához kapcsolódó kifejezések is. A kötet verseiből Takács Katalin színművész olvas fel nekünk néhányat.
Közben a Vörösmarty téren bezárnak a standok, pakolnak az árusok, és bár néhányan hétfő reggel kijönnek is még, azért érezzük, hogy lassan itt a vége. Teszünk még egy kört, néhányan még utoljára sörözni indulnak, de én most már csak egy kis pihenésre vágyom. A földalattin valaki éppen egy verseskötetet olvas. „Most vettem”, mondja büszkén, és bár le kell szállni, így nem derül ki sem a cím, sem a szerző neve, szinte biztos, hogy ő is a Könyvhétről érkezik. A Könyvhétnek vége, a könyvek megmaradnak.
Szarka Károly
Fotók: A szerző felvételei