György Alida: Pótcselekvések; Varratnyomok

Pótcselekvések

Utoljára a Luppa-szigetre mész,
ott nincsenek érintkezési pontok,
csak festék szag, alkohol, bélyeg,
kanadai vattafák,
nyári hóesés a Duna mellett.

Körmeid a húsba mélyednek,
görcsösen kapaszkodsz,
ő lámpát akar gyújtani,
te pedig most először félsz a fénytől.

A földön keretre feszített vásznak.
Még szárad rajtuk az alapozás.
A festék nem elég, hogy eltakarja
az anyagba szőtt kétségbeesést.

Tenyerével kivasalja a bőröd,
a cukor közé só szivárog.
A felszabadult csöndben
végre mást képzelhetsz a helyére.

Horkolása más frekvencián szól,
nincs időd hozzá szokni.
A szúnyogok kitakarják a csillagokat.
Nézed, ahogy egy a combodra repül,
beléd mar. Nem űzöd el.

Amikor majdnem teleszívta magát,
lecsapsz. Teste hozzásimul a bőrhöz.
A csípés nyomát nem vakarod –
Hosszú évek alatt kitanult önkontroll.
Csak alvás közben nem tudsz elfojtani semmit.

Kaparod ébredésig,
élvezed, ahogy körmöd alatt torlódik a vér.
Majd feloldódik a méreg, begyógyul a seb,
nem marad nyoma.

Varratnyomok

Három napja ment el,
azóta véded magad az esőtől,
nehogy elfelejtse a szagodat,
úgy hagytad a kócokat is a hajadban,
hogy láthassa majd:
érintetlen maradtál.

Tegnap azon gondolkodtál,
hogyan kell meztelen fotót készíteni,
mert biztosra akartál menni,
visszatér,
de a kiscicák mindig megzavartak,
mert akkorára nőttek,
mint a diófa a ház előtt
és félteni kellett tőlük a csecsemőket,
akik nem látták az éles karmokat,
csak a szőrszagú dorombolást.

Sosem köhögitek fel a szőrcsomókat,
nem mertek kiejteni a szátokon semmit,
csak nézitek a test emlékezetét,
ahol a simogatások nem,
csak az ütések hagytak nyomot.
Ő szívesebben viseli a varratok helyét,
mint a köztetek levő szakadást.

(A szerző a 2018-as Kortárs Hangon pályázaton az Irodalmi Szemlétől publikációs lehetőséget nyert.)