Nyerges Gábor Ádám paródiája: Vass Norbert

2015-ben indult útjára az Apokrif Könyvek című könyvsorozat, az Apokrif folyóirat és a Fiatal Írók Szövetsége közös kiadásában. Az említett lap szerzőinek (zömében) első köteteit megjelentető vállalkozás eddigi öt éve alatt nyolc kiadvány látott napvilágot, öt verseskötet (Bödecs László, Csillik Kristóf, Juhász Tibor, Mizsur Dániel, Stolcz Ádám), egy regény (Szendi Nóra), egy műfordításkötet (Norman Jope – Tarcsay Zoltán) és az idei Ünnepi Könyvhétre idén Vass Norbert bemutatkozó novelláskötete. 
 
A szerzőkkel ilyenkor, naná, együtt ünnepel a büszke (társ)sorozatszerkesztő is. De, mivel közben azért egy szemét tróger is, egyszersmind persze rögtön ünnepet is rontva, friss paródiáját törve bors helyett, mondván, az túl modoros retorikai fordulat, az épp csak frisskötetessé avanzsált áldozat orra alá. Ezek a kollegiális jellegű köszöntések 2015 és 2017 közt az azóta jobb sorsra szenderült, Amúgy nevű, debreceni illetőségű, valahai online folyóirattal együtt süllyedtek el az internet archiválatlan bugyraiba – ma már nem lennének elérhetők, ha (jobbhíján) az Apokrif Online-ra fel nem kerülnek, ott lelve végső nyughelyükre. 
 
Ahogy azonban a könyv-, úgy a paródiasorozat is folytatódik,  utóbbi tavaly óta immáron az Irodalmi Szemle Online-on meglelve új természetes élőhelyét, mégpedig ezúttal a friss Apokrif könyves Vass Norbert kollegiális jellegű baszogatásával. 
 
Ez következik alább.
 
Nyerges Gábor Ádám

Vass Norbert:
Pörk

Nem volt a lakástűz jó, nagyon. Annyira nem jó volt nagyon, hogy már kezdett is elmenni a kedvünk tőle. A Korcsmár Bécinek még az asztmája is kijött tőle, ezekkel a szavakkal mondta, hogy az kijön neki, hogyha sokáig itt maradunk, a tűztől. Pedig gyanús volt az mindenkinek, hogy akkor az inkább neki a füsttől jöhet ki, vagy esetleg allergiás lehet akkor, bár olyat még egyikünk se hallott, de azért elgondolkodtunk rajta, hogy, a tűzre.

Délután hívott a Kemenes Laci a telefonon, többünket, fel, hogy lenne itt egy lakástűz, amiben, mármint annak az eloltásában, ha épp ráérünk, és nincs túl sok leckénk, volna-e időnk és kedvünk segédkezni? Volt. Mondtam, hogy azért sajnálom a Laciékat nagyon, mert a lakástűz nem olyan jó program így kedd délutánra szerintem, de ha végeztem az otthoni teendőimmel, átmegyek segédkezni szívesen.

A Béci egy üveg ásványvizet (és virágot a Laci anyukájának, mert ő még nem volt ott korábban), a Brogát Dönci meg egy kis, csehszlovák asztali ventilátort vitt, amivel a tüzet majd ő elfújja, ha még nem túl nagy, valamint ha van még konnektor, ami nem ég. Én egy pokrócot vittem, amit majd az égő részekre akartam egyenként teríteni rá, de, hogy ne gyulladjon a pokróc a szomszédos égő részektől meg, bevizeztem előre gondosan, csak sajnos, mivel messze laktunk akkor már a Laciéktól, meg is száradt nagyjából útközben. A Dávid jött még, a Hoffner a b-s osztályból, akit nem is ismertünk annyira, meg hülye is volt valamelyest, mert ő csak pattogtatni való kukoricát hozott. Meg a videókazettát.

Akkor láttunk először művészfilmet – hát, nem igazán tetszett, mondom én, hogy valamelyest hülye is volt a Dávid, azon felül, hogy egyébként is b-s. Művészfilm, így mondta, azért nincs cselekménye, meg azért ilyen furcsák a szórendek, ahogy a szereplők beszélnek, abban, mert hogy a szereplők kisgyerekek, akik emiatt össze-vissza használják a normális szórendhez a szavakat, képest. Valami magyar író novelláskötetéből készült, de minket akkor már a kukorica érdekelt inkább, ami, mivel pattogott mégis, valamennyire azért ki, némiképp a Hoffner megítélésén is javított, mert ugyan nem is ismertük annyira, meg hülyének is hülye volt valamelyest, de azért mégis csak jólesett a tablettás 7Up és a Kecskés Kari bának a kannás házifantájának meg a pizzakrémes abonettnek az ízét nyomni valamilyen mértékig el, a kukorica, ami közben hangos pukkanásokkal pattogott, mint a Még drágábban add az életedben a géppuskák a Bruce Willis irányába lövések formájában, ki.

Azért néztük a filmet, ha már ott voltunk, meg, mert elég rossz volt a lakástűz nagyon, és attól különösképp szomorúak lettünk, amikor a Kemenesnével együtt a maradék pizzakrém is odaégett a konyhában, így azért jó volt terelni a figyelmünket, a szomorú események közben, el, bár nem nagyon értettük, mi történik, de viccesek voltak a jelenetek, és sok olyan popkulturális utalás volt, amiket értettünk, mert emlékeztünk, fiatalabb korunkból, rá, benne, mint például a Hupikék törpikék meg a Fizzypez, amit mindig elrágtunk, nem is hagytuk rendesen olvadni a szájpadlásunkon vagy a nyelvünkön, fel, meg például a Még drágábban add az életed, ezért is jutott akkor eszünkbe a pattogásnak az a pukkanós hangja meg a géppuskák és a Bruce Willis, róla.

Jó volt, meg szomorú is a lakástűz azért, mert közben azért inkább nem is volt jó, nagyon, de azért, miközben lassan elégett az utolsó pár szem kukoricával a Kemenesné után a Kemenes Pisti bá és a Teri, aki a Kemenes Lacinak volt a nővére, is, azért közben jó volt, hogy együtt ültünk az egyre puhábbá és kényelmesebbé langyosodó kanapén, mi, jó barátok, együtt, meg jó volt a kukorica, és hogy találtunk még csak félig elolvadt Fizzypezt, ami ugyan olyan volt, mintha már valaki szájpadlásán lenne olvadva félig fel, de azért jó is volt kicsit, miközben nem is volt jó nagyon, mert ott voltunk együtt, egymás társaságában. Ettük a kicsit már pörköt kapott, utolsó kukoricákat meg a maradék megégett pizzakrémet. Harminckét évesek voltunk, és úgy éreztük, lehet, hogy ez az egész nem is annyira nem is jó, nagyon.