Páll András: Álmok, amelyekben tudom, hogy mi lesz; gonodlatok

Első fejezet,
amelyben egy középen közepesen erős, a szélei felé pedig logaritmikusan degradálódó világítású szobában bujkálok egy világos színű fotel jobb kargumija mellett és előtt, nekitámaszkodva és guggolva addig, míg alig észrevehetően felugrom és megfordulok, ezután menekülni kezdek, amennyiben jobb szemem első vetületét egy az első képsíkban való méter egységű Descartes-féle koordináta-rendszer középpontjának veszem, úgy körülbelül A(0; 1,85) B(-1,70; 0) irányba, mivel megüt egy rendellenes perspektívában tűnő szürke kardigános, sötét és abban eltűnő nadrágú inkább férfi egy feketeséget kisugárzó azonosítatlan tárggyal, mire hátulról látva magam kiszaladok egy másfél ajtó nagyságú sötét fehéresdrapp ajtón.

Felugrom. Megüt. Kiszaladok.

Második fejezet,
amelyben bal szemem retinája részének első vetületi pontja egy folyamatosan ismétlődő három ötöd léc két ötöd üresség felosztású kerítéssel körülvett négyzet alapú tyúkos udvar bejáratának legbalsóbb belső sejtje első vetületének pontjától 2,3 és az azt magába foglaló egyenestől 1,98 méterre és 28,3 fokos napsütésben leledzik, miközben egy engem látszólag nem figyelembe vévő tyúkhoz beszélek, amely érzésem szerint egy az előbb említett egyeneshez aszimptotikusan simuló görbe mentén halad felém, de nem látom, mielőtt a tőlem jobbra lévő nagyanyám egy az előbb képzeltethetett kerítésre merőleges fokazatú létrára mutat és közli, hogy fel kell mászni, de nem hallom, oda, ahova ő nem követ, és a nagyanyámhoz legközelebb eső kerítést teljes belső felületén érintő téglatest alakú épület teteje, aminek velem szemben lévő éle után csak felhőket és kékes fehér színt látok, amerre lineárisan gyorsulva haladok és elhagyom a talajt.

Beszélek a tyúkhoz. Nézek az égre. Ugrom.

Harmadik fejezet,
amelyben bal oldalt, félprofilban látva önmagam, ahogy egy szabálytalan alakvégű játéktitkos alagútból nézek egy rejtélyes szobába, ahol apám és az unokatestvérem anyja meztelenül hasalnak egy vékony takaró alatt, amikor a hozzám közelebb lévő Enikő elmosolyodva megnyúló szemfogakat alakít, tudom, hogy mi van.

Látok. Tudom, hogy mi van.

GONODLATOK

a gondolatok az érzemekből jönnek ahogy érzelmek úgy gépelés sincs pedig milyen vagány lenne tintával írni az égboltra, ahol nincs backspace csak pilóta hogy rímeljen minden farkú szarka akinek meg mondaivalója van, annka hátraarc, meg jöhet az a frász, amit félek leírni nehogy sértés legyen belőle az érzékeny apósom miatt persze a táncórák is ilyenek csak ott vannak mások itt meg nincsenek mások ezek meg nem táncórák csak a gondolataim amiket naplómba vehetnék ha lenne pénzem piára amit szeretnék ha félnék az özvegyektől amiket megvetnék a piacon egy kővel ha lenne piros szilikonom vagy szilimandrám mert teljesen mindegy hogy létezik lyen szó vagy fogalom vagy szemiotika vagy szemantika vagy szenzuális gnosztológia hogy a fene enné meg az agyamat, legalább annyira hogy ne éljek vagy ne tudjam hogy igen\ mondat, baszd meg, nem táncórák és semmi lengyel barátság, akiket simán lerohant németország szeptemberben, hogy aztán a family guy is feldolgozza, mert az ember két dolgot tud: háborúkat és ennyi\ igen, csak ezt az egy két dolgot\ egy csomó mondat mostmár rekord az astaliteniszben ha pörgetsz szépen lentről húzd a kezed, hanem, nem megy át és lassan csináld, lelassul a labda ha odafigyelsz nevetségesen lassú lesz minden a profik elképesztő sebessége is simán mozdulatból visszanyomható és a reflexed is lehet hogy felgyorsul foglamam sincs a reflex az, amikor már megtörtént mikor észreveszed, hogy megtörtént el kellett magyaráázam mert fasza szerintem és a tudomány csak manifesztált kíváncsiság csak tudnám hogy még mire gondoltam hajdanán valami macskákra és kibaszott gyorsan begépelem ezt az egészet tíz uajjal, mert én úgy gépelek, de nem olyan qwertysen vagy asdfsen vagy mittomén hogy vanna a standrardok, hem ahoy megtanultam, mint bach, aki leszarta, hogy milyen volt a technika, tíz ujjunk van és miért ne gitározhatnál a kicsi ujjal is, aminek a neve asszem c akinek így tanultam, olyan természetsen használj, hogy a pofád leesik, a menők meg panaszkodnk, hogy gyenge, de kit érdekel, mert nem az érelmeim beszélnek, pedig az lenne jó ha mindenki – mindenki tudná a dallamot, csak ne legyen dallam, mert frászom van csak ne legyen beleláthanék a lelkembe, vajon ha időt szánok nem azzal csak elbaszom eddig úgy láttam a legmélyebbre, ha épp csak elsuhantam felette, és az őszinteség csak akkor tud megnyilvnulni, ha a léleknek van véleménye, de miért is ne lenne, ha egyszer egy az néha öt vagy a fekete fehér negyvenes filmek vagy harmincasok miért voltak olyan faszák könnyen lehet, hogy nem pedig a szappanoerákat soha nem szerettem, de a nagyanyáim nézték és celesta vagy valami szőke göndörség, mint reni, akiről most kell írnom, mert már írtam és itt nem törölhetek, mi lesz ha mi lesz ha valaki megtudja, főleg én mi lesz ha a vízilovak elmossák a partot és a rinocéroszok szarva leesik az égből, réka tessék, leírtam még egy nevet, hogy nehogy csak egy valakit említsek meg fasz, hogy lecsen több otrombaság benne, már akinek az, mert az embereknek nagy mértékben változik az, hogy mi az otrombaság, nekem is van olyan csak nem annyira a gusztustalanság, már józanul is, hol vannak a határok, engem nem érdkel, ha valaki a metrón fürdőnadrágban jelenik meg, mert ha strandra mész ott sincsenek bőrdönddel, de ki a faszt érdekel, megint csúnya? persze, nincs csúnya csak hozzátársított fogalom vagy gondolat és az alma, amit át lehetne tudnék vitetni az egyik fejből a másikba simán csak leolvasva a kiadott agyhullámokat és akor látná igazán az ember, hogy ami az egyiknek alma az a másiknak ribizli\ na ennél durvábbra gondoltam, csak nem akartam megint valami szexuálisat belevinni az egész hatásvadászattal ki van nekem az, ez is csak egy őszinte már ha lenne a lelkelmnek tudod, de csak valami amivel ha elolvasod az időd baszod tutira és pont ez a baj, hogy ezt leírja az ember vagy én vagy ez is baj mert akkor na ne legyél már álszerény pedig ne hatásvadászkodjunk hanem ne féljünk attól, hogy félünk attól, amit ismerünk, az ismeretlen könnyű, az ismeretlen csak simán más már ki ne tudná megtalálni a két ösvény közötti erdőt, de ki találja meg az ösvényeket piroska pirsoka miért nem voltál képes virágot szedni ha húsevő? sosem tudjuk meg\ sosem tudjuk meg\

—

• A szerző az Irodalmi Szemlétől közlési lehetőséget nyerta 2019-es Kortárs Hangon pályázaton.