Rosmer János: Pillangók; Buszon; Kris
Pillangók
A pillangót feltűzni nem nagy ügy, és nem nagy távlat.
A hímpor az ujjadra elmosódott szivárványt fest: látszik is,
nem is, mint bokszkesztyűben a készülő ütés, sportban a gyülemlő szex.
A pillangónak édes izzadságod cseppje, tested kontúros langya. Megosztott
meleged fölé mitikus sztorikat rajzol a tetkó. Csak bámulom, órákig nézném,
ahogy a lepkék végtelen rajokban szállnak szét a kioldott, fekete tornazsákból.
Buszon
A poppersszagú fiú a kapaszkodót markolja. Ha ránézek,
elfordul, ha rám néz, elfordulok. Hogy lesz ebből közös kávé,
egy hét Mükonoszon, holdfényes éjben forró sziklára hugyozás?
Markában tartja a biztonságát, nincs, nincs tántorodás, megingás
erre se, arra se, kanyarodjon vagy fékezzen bár a jármű.
Ereinkben apró mentőautók szállítják az életmentő vért.
Kris
Most az enyém vagy, ha csak részben is: megmosakszom,
megkenekszem, mint az antik atléták, és magamba fogadlak,
Kris, ahogy mindig is akartam. Az orvosi szilikon bőrcsöndjét
átnövő szerves extázis érhálózta heroikus dombormű.
A tetején a sok pici, nyelvvel is érzékelhető apró pötty boldogságkiütés,
hogy velem vagy, Kris, azaz Csaba, s nem Nagyatádon, a rendőrőrsi retyón
vered a farkad, kúrsz egy alibicsajt vagy egy edzőteremben gyúrsz rá
a vidéki unalomra. 20,3-ból 15,9 használati hossz: az exaltáció tere,
legyen hát tizenhat centi ez a vers is, tere meg a csatakos berobbanásé.
Jobb oldalt a kis dudorszerű anomália: hányszor férsz bele, Kris,
ügyetlen extázisomba? Meddig etethetem hamis húsoddal
a falánk keselyűt? Mikor jön rá, hogy az eleven máj finomabb?