Piotr Odmieniec Włast: Az idilli költészet könyve (1917-1927)
Előszó; Megtaláltalak; Splendid isolation; Nosztalgia; A remény himnuszai; (Gyerekek, gyerekek…)
Előszó
Zavaros világunk káosza,
Örvényes ingoványai
Nem zengetik lírám húrjait.
Kerüli azt versem sora,
S az Új barnálló hajnala.
Csatákról Homérosz zengjen,
Shakespeare a szív pokláról.
Őrjöngve zokogjon Byron
Múzsája… nem vonz engem.
Más forrás ihleti lelkem.
Ha alélva pillantásomat
Az égre emelem, s így figyelek,
Leszállnak a mennyei Szellemek,
S csillagról hull a harmat –
Ez az ihlet ad hatalmat.
„Amit szem nem láthat soha,
S nem hallhatnak világi fülek.”
S nem álmodtak meg a Szellemek…
Az az én ihletem hona,
A Szépség-Örökös otthona.
Rázzák csak az Ősök pajzsukat:
Övék az erő s a fájdalom.
Más az én fénylő csillagom.
Elhagyom a kín- s könnypartokat,
Én, a Mennybelépő Lovag!
Ha nyílnak a Mennyek titkai,
Nem fáj már vérző lábam.
Dévacsán íze a számban,
S a Chiméra, az arkangyali,4
Lovasára néz, kész szállani.
4 Nem a mitológiai Khimaira, inkább utalás az elitszerű, ám nagyhatású Chimera folyóiratra, amelynek címe „hibrid” (irodalmi, művészeti, sőt tudományos) voltát tanúsítja, ill. a tömegek fölé emelkedő (össz)művészet szimbóluma volt. Komornicka a Chimera folyóiratban publikálta legjobbnak tartott műveit, a lap szerkesztője, Zenon Przesmycki „Miriam” pedig élete végéig példaképe, mintegy lelki vezetője maradt annak ellenére, hogy Miriam elzárkózott tőle transzgressziója után. Itt ezenfelül minden „fel nem címkézhető” hibrid lét jelképe is lehet. (A ford.)
Megtaláltalak
Kerestelek, Létem Gyöngye, hitem,
Kerestelek a csillagok rajában,
De nem találtalak meg a Zeniten.
Kerestelek a városok zajában,
Sziporkázva rám nevetett
A főváros, az újjászületett –
De nem voltál a városok zajában,
De nem voltál a csillagok rajában,
De nem találtalak meg a Zeniten.
A szellem ellankadt bennem,
Bolyongtam célomvesztetten.
A kétségbeesés vezetett
Néma menedékhelyére.
Leszálltam a végtelen Mélybe –
S ott voltál, Létem elveszett
Gyöngye, hitem.
Csillagseregekből a Zeniten
Keresztülhullva hogyan szálltál
A mélységekbe, hogyan vártál
Gránitszurdokok mélyeiben!
S hogy eltitkoltad – köddé váltál,
S nem leltelek a csillagok rajában,
Tengerviharban, nagyváros dalában –
Mert Létem mélyén pihentél szelíden!
Splendid isolation
Magányos a szívem – mert olyan nagy,
Hogy toronyként mindenhonnan látni.
Miért is közelítsen hozzá bárki?
Magányos a szívem – mert oly erős,
Hogy messziről hallani, mint a harangszót.
Közelről már túl erős a hangja.
Magányos a szívem – mert olyan szép,
Hogy azonnal mindenkit eltelít.
Ki kérne még, ha egyszer jóllakott?
Nosztalgia
Tornázom és kertészkedem serényen,
A Természet titkát kutatja lelkem.
Körülvesz mindig hű, kicsinyke népem,
Őriz a Hold és int a Nap, ha felkel.
Ám olykor régi illat csapja orrom,
Az elmúlt éjek, napok levegője,
Midőn a vérem himnuszt zengett forrón,
S a föld új vágyaktól kapott erőre!
Mikor Merkúrként mindent berepültem,
S e szent csavargásnál csak egyet tudtam,
Mi jobb lehet: ha ihletbe merültem,
Vagy régi könyvek bűvkörébe bújtam.
A rendszerek béklyója nem kötött meg,
Csodálatos, határozatlan térben
Csapongtam és megérzések vezettek:
Varázsvilág volt, mint gyermekmesében.
Mikor zafírkék hajnal tárta szárnyát,
S az ihlettől türelmetlenné váltam,
S őrülten téptem rőt sörényem lángját,
Mert e csodákra jó szót nem találtam!
S a harmatgyönge, pirkadattól rózsás
Tavaszi reggel gerlehangon búgta,
Hogy kit kalandvágy fűt és tettel óriás,
A Földet szebben, jobban versbe fogja!
Ó, de egyszer megvalósul álmom!
S a Meg-Nem-Lelt még megpihen kezemben!
Nem kell csupán a képzelettel szállnom:
Elér mindent Lélek-hatalmu Testem!
A remény himnuszai
Ma van a legszebb nap
(részlet)
Istenségek, Példaképek, Hősök vannak velünk, előttünk, közöttünk
– velünk nőnek, cselekszenek – olyannyira, hogy nem is érezzük már tetteiket, ahogy a Csillagok láthatárát sem!
Nő, cselekszik, hatalmasodik az Isteni Szellemek, az egykor emberi Szellemek, a még emberi Szellemek egész serege; velünk, közöttünk előttünk, körülöttünk – a legnagyobb Csillagtávolság sugarában.
Nő, cselekszik, hatalmasodik Ádám, Ráma, Orpheusz, Zeusz, Prométheusz, Lech!
Nő, cselekszik, hatalmasodik PARABRÁHMA, AHURA MAZDÁ, JAHVE, KRISZTUS, OM!
Nő, cselekszik, hatalmasodik minden, amit tisztelünk, ami bennünket teremtett, szeret és tovább teremt.
Nő, cselekszik, hatalmasodik minden Szellem, minden Én.
Növök, cselekszem, hatalmasodom ÉN!
Ó, örvendjünk, örvendjen mindenki és minden!
Korunk kicsinyessége, korlátoltsága, hanyatlása csupán illúzió, látszat, gyerekes előtér; komoran megfestett díszlet választja el a mélytől.
A mélyben a végtelen! a mélyben a hatalmas! A mélyben a növekvő csillagképek és Istenek!
(Gyerekek, gyerekek…)
Gyerekek, gyerekek,
nincs bennetek szeretet.
Szátok mérges,
a hasatok férges.
Ördög vesz, üstbe tesz,
Akit kifőz, angyal lesz.