Horváth Bianka versciklusa
Ryszardi70 felvétele
ÜVEGBŐR
nem jössz vissza
elmész hangtalanul
én meg felcsuklom
aztan újra remegni kezdek
a paplan körém fonódik
felettem a mennyezet
az utolsó fejlődési stádium
amikor a lárva bebábozódik
***
két lélegzet között
azt képzelem velem vagy
mindig
mindenhol
a gondolataimban
a taxi hátsó ülésén
az ágyban
az üres hajnalokon
a zuhany alatt
próbálom elhinni de a víz
az mindig visszahoz
felköhögök
nem vagy itt
***
éjszaka a víz zúgására ébredek
sokadik alkalom már hogy felriadok
pár percig eltart míg fókuszba kerül a szoba
a lámpa fénye a személytelen fehér falak
a homokszínű macska az ágy lábánál
egy emlék a szemeim előtt
elhúzom a függönyt
odakint döbbenetes a csend
csak a fülemben zúg még a hang
hagyom neki
***
akárhányszor új kapcsolatba kezdenék
felrémlik előttem anyám arca
akit gyermekként én vigasztaltam
mert apám nem tudta hogyan kell
***
mielőtt hajnalodott volna
akkor írtam neked vissza
te nevettél
másnap és még évek múltán is
rajtam rajtunk vagy mindnyájunkon
még én is kacagva nyeltem a könnyeim
a szöveget visszaolvasva
most már csak nem értem a bakit
otthonról haza majd vissza
és megint mindez újra kompország
közben a Holdon járunk
délután marsi civilizációt tervezünk
spanyol és japán konyha az asztalon
állva vacsorázunk egymás mellett
hétfőn angol kedden francia
olaszul csak minden második csütörtökön
***
életemben csak egyszer voltam igazán boldog
az érzésre nem is emlékszem csak a tudat az
emlék maradt meg bennem ahogy a tengert
néztem bár látni nem láttam
éjszaka volt a színek elkoptak
a hullámok moraja a gondolataimban
– nincs miről írni
tengerjárás idején az érzés is
puszta ösztönné fajul
Horváth Bianka (1995, Dunaszerdahely)
Diplomát 2020-ban szerzett a pozsonyi Comenius Egyetem szerkesztő szakán. Jelenleg Dunaszerdahelyen él.