Horváth Bianka versciklusa

Ryszardi70 felvétele

ÜVEGBŐR

nem jössz vissza
elmész hangtalanul
én meg felcsuklom
aztan újra remegni kezdek
a paplan körém fonódik
felettem a mennyezet

az utolsó fejlődési stádium
amikor a lárva bebábozódik

 ***

két lélegzet között
azt képzelem velem vagy

mindig
mindenhol
a gondolataimban
a taxi hátsó ülésén
az ágyban
az üres hajnalokon
a zuhany alatt

próbálom elhinni de a víz
az mindig visszahoz
felköhögök
nem vagy itt

 ***

éjszaka a víz zúgására ébredek
sokadik alkalom már hogy felriadok
pár percig eltart míg fókuszba kerül a szoba
a lámpa fénye a személytelen fehér falak
a homokszínű macska az ágy lábánál
egy emlék a szemeim előtt

elhúzom a függönyt

odakint döbbenetes a csend
csak a fülemben zúg még a hang
hagyom neki

 ***

akárhányszor új kapcsolatba kezdenék
felrémlik előttem anyám arca
akit gyermekként én vigasztaltam
mert apám nem tudta hogyan kell

 ***

mielőtt hajnalodott volna
akkor írtam neked vissza

te nevettél
másnap és még évek múltán is
rajtam rajtunk vagy mindnyájunkon
még én is kacagva nyeltem a könnyeim
a szöveget visszaolvasva
most már csak nem értem a bakit

otthonról haza majd vissza
és megint mindez újra kompország

közben a Holdon járunk
délután marsi civilizációt tervezünk

spanyol és japán konyha az asztalon
állva vacsorázunk egymás mellett
hétfőn angol kedden francia
olaszul csak minden második csütörtökön

***

életemben csak egyszer voltam igazán boldog
az érzésre nem is emlékszem csak a tudat az
emlék maradt meg bennem ahogy a tengert
néztem bár látni nem láttam
éjszaka volt a színek elkoptak
a hullámok moraja a gondolataimban
– nincs miről írni
tengerjárás idején az érzés is
puszta ösztönné fajul

Horváth Bianka (1995, Dunaszerdahely)

Diplomát 2020-ban szerzett a pozsonyi Comenius Egyetem szerkesztő szakán. Jelenleg Dunaszerdahelyen él.