Oláh Péter prózája

Oláh Péter prózája

npkishi felvétele

Párna és paplan

 

Nem bírom elviselni. Már megint velem. Miért pont én vagyok a szerencsés, akivel éjszakánként takarózik? Annyira szeretném, hogy legyen barátnője, fedje magát vele, mert ez így nem állapot. Engem hagyjon békén. Ne fingjon, utálom, ha rám ragad a bűz. Azt hittem, csak a zokni szokott sírni, mert lyukas, és nem foglalkoznak vele, aztán tessék, itt vagyunk. Bőgök, mert engem is hidegen hagy.

Nappal dolgozik, szóval egyébként jól vagyok. Ha nincs itthon, nagyon szeretek feküdni az ágyon, hallgatni a csendet. Mások biztos nem nézik ki belőlem, mert rengeteget tudok beszélni, de mindenkinek kell egy kis csend. Nem bírom sokáig, de kell az a pár perc a lelki egyensúlyom miatt.

A pókokkal is el lehet beszélgetni, annyira nem rossz társaság ez. Csak arra kell figyelni, hogy ne nyúljanak hozzád, mert nagyon szeretnek mindent megfogdosni. Mesélték nekem, hogy pár házzal arrébb azért foglaltak el múltkor egy egész lakást, mert nincsenek ott emberek. El tudom képzelni azt a mennyországot. De nem így, ezek a nyálas gazemberek ne legyenek ott. Nagyon nem lenne jó, ha az anyagomat összepiszkítanák.

Rengetegszer elképzeltem, hogy itt hagyom ezt a lakást. Csak az ajtóig kell eljutnom, onnan már gyerekjáték, felkap a szél, eljuthatok bárhova. Nem mertem megtenni. Sokkal jobban szeretem a párnát. Az előbb is jót beszélgettem vele arról, hogy mennyire kényelmes ez az ágy, illetve a porról, milyen szépen csillogunk. Annyira aranyos, hogy meg kell ölelni.

Hiába kiabálom, hogy fáj, hogy ne feküdj rám, mert nem tudom elviselni, hogy elnyomnak. Ez a szőrös állat meg sem hallja, amit mondok. Lehet, hogy nincs füle. Hé, tessék leszállni rólam. Az anyagomba tapadt a szőre, hiába van rajtam egy köntös, akkor is prüszkölök tőle.

Hányszor magyaráztam neki, hogy ne egyen, amikor velem van. Mi lesz velem, mi lesz az anyagommal. Nem figyelt, mintha nem tudna koncentrálni. Rám ömlik a fekete folyadék. Csíp, mint a sav. Ez biztosan foltot fog hagyni. Pedig annyira tetszeni akarok a párnának.

Nem mehet így tovább. Kezet kell növesztenem. Nem tudom, hogyan szokták csinálni. Lehet, hogy könyörögni kellene a pornak. Vagy ezek a pókok fognak segíteni. Lehet, hogy a csücskeim azok. Az nem lehet. Nem hiszem, hogy képes lennék vele marokra fogni egy nyakat.

A párna azt mondja, hogy ő nem is vette észre rajtam a foltot. Neki nem számít. Csak vigasztalni akar, tudom, hogy mindenki látja. Nem merek kimenni a lakásból, mi van, ha kinevetnek miatta. Pedig annyira megszöknék vele. Fognám erősen, és elvinném egy élőlénymentes helyre. A sötét és a hideg sem érdekelne, csak hadd legyünk együtt.

Kinőtt a kezem. Nem gondoltam volna, hogy így elburjánzott bennem a harag. Megijedek magamtól. Remegek. Nem szabad meghátrálnom. Ez meg itt horkol. Másokat ez biztos megnyugtat, más paplan ettől alszik el. Idegesít. Nem bírom elviselni. Ne szuszogjon, ne bújjon belém. Nem akarok hármasban lenni.

Meg akarom ölelni a párnát. Érezni akarom a puha, selymes szövetét. Tapadjunk össze és maradjunk úgy. Nem akarom más bőrét, más nedvét, más szagát. Nem fogom eltűrni, hogy ebben a lakásban éljen, nem fog több foltot hagyni rajtam. Kinyújtom a karom, megfogom a párnát. Nem engedem el.

 

 

 

 

Oláh Péter (1999, Budapest)

A Károli Gáspár Református Egyetem magyar szakos hallgatója. Több éve ír prózát, a sárvári írótáborban két alkalommal bronz oklevéllel díjazták. A Nincs online folyóirat szerkesztője. Őrbottyánban él.