Székely Örs: Sötét, tiszta; Fraktálok – arbor; repülős diptichon

Sötét, tiszta

1.

nem betegség,
bozóttűz vagy,
ragyogsz, világítasz,
és harmat is,
tűzben nem párolgó: ellenállsz,
visszapattansz burkodról,
piros fényessége tűznek.
s az égnek tépett, bíbor palástja
nem takarhat magadtól,
fák-füvektől messze űzött arcot lesni,
formákat.
állj össze vonalakból,
eresztve-adva szélnek,
rózsák, zsarátnok-szépek
összefutnak, kosok,
pusztában vérük, nézd: piroslik.

2.

kötésem lehessen lazítás azoknak,
akik a tengerhez mennek,
akik sötét leánynak hívnak engem.

ne tartson magában
hullámverés, tajték,
nyíljanak el, mint a rózsa,
szórja el szemeit a mák.

ő hív sötétnek, sötétem.
mikor feljön a nap, aki tétlenségem,
ha pedig leszáll,

ragyogó némaságban

vagyok az ő sötétje,
hol bozóttüzek izzanak,
nehéz tüzek,
az ő tétlensége,
égboltja, égboltom,
elpattannak, amíg égnek,
körvonalaikon egyensúlyozva

lábaink
bőrharangnyelvek,
hallgatnak hullámverésben.

ki vagyok,
ha megtelek
eukaliptuszfüsttel,
bokrok égő olajával?

hova őröljem
mákszempillám?
arcom sincs,
szél fúj, fű hajt,

hallgatag
ércek szemeidben,
kiégetett zománc.

arcunk sincs már,
nem marad,
mák pereg, fű hajt:
tengerek maradnak,
hullámok halasztják
neveink kimondását.

Fraktálok: ARBOR

öleled-árnyékolod a tájat kiszolgáltatva-kiterítve
bordáid közé legyek röpülnek angyalok bordáid közül
megnyitott bányáidból kötelek lógnak pillák szemeidből
szőrszálaidra fojtó kupola ereszkedik lejjebb az este

amíg a kötelek tartanak utána végigszakadnak
benned a tüdőpaloták és benned a bordák
rajtad a szőrszálak és a legyek rajtuk
egy angyal talán egy sötétebb állat
nem is szorít csak melléd oldalog
a szeme sérült vagy hibás egy hangszál
egy darabig lélegzik veled és megáll a lábaidnál

repülős diptichon

besötétedik mexikó, a szerverek kiesnek,
megoldócsoport indul repülve útnak.
egyikük alszik, belső szerveit simogatja, a másiknak
a cloudját javítom távolról. ezt hívom böjtnek.

indulok este fridához repülőgéppel, nem alszom,
nem késem el, gyomrom átfogom, katatón, térdem
ölelem. hatalmas ablak, vizek, vérkörök, ébren végig,
vörössel telnek erek, patakok lüktetnek, gyökerek,
ágak pumpálnak, vizeket átölelve megannyi gép,
a felszálló éjszakában fridához indul alvás, álom:
szerveim szorongását fák másolják, színek késnek.