Nemes Z. Márió: „Egy a Sarlós Isten, de ezer Szeretőm vagyon.”

Tsúszó Sándor 1929-es Ungvárra költözése előtt tett néhány hosszabb utazást a Bakonyalján. Válságos időszakról van szó a szerző életében,1 hiszen a Minne-vel (Eleöd Emese) való kapcsolatának végleges lezárása és egy új élet megkezdése előtti zavaros hónapok számos excesszív művészi-közéleti akciót eredményeztek. Ilyen volt a komáromi főtéren végrehajtott hungarofuturista „zeppelinezés”2  és az ún. „húsversek” elkészítése. Az „írás mint operáció”3  elképzelését azonban nem szabad csak mediális kísérletnek tekinteni, hiszen az operáció egyben a szellemen végrehajtott beavatkozás is, mely az Én anatómiáját próbálja feltérképezni. Tsúszó esetében ezek az operációk – főként ebben a korszakában – mindig hordoznak szexuális konnotációkat is, ugyanis a Hajas Tibort megelőlegező test(kép)írási gyakorlatok a saját test erotikus szövegként való rekombinálását célozzák. Annak ellenére, hogy Tsúszó idegenkedett az avantgárd mozgalmi jellegétől, ezek az akciók nem magányos kísérletek, hanem egy „lehetetlen közösséget” feltételeznek. „A test álruha, de mégis (el)hordjuk”4 – írta David A. Klinsky, mely gondolatban a többes számra történő utalás is fontos, ugyanis a test interszubjektum médium, és épp ez az egzisztenciális felismerés alapozza meg az öndestruktív erotika valódi tétjeit. Erósz meghasadása életre kelt „valakiket” vagy „valamiket”, akik követik Tsúszót, de ez a követés vagy kapcsolatfelvétel nem pusztán a paranoid hajszoltság és üldözöttség szorongásos fenoménjeihez vezet, hanem előkészít egy újfajta otthonosságot. A bakonyaljai utazás – melyre a dákai Batthyány-kastély irodalomrajongó úrnője, Batthyány Ilona meghívására vállalkozott – is ennek a lehetetlen közösségnek a bűvöletében telik. A Tsúszó-hagyatékban nem maradt írásos feljegyzés ezekről a napokról, ugyanakkor a grófnő naplóiban mégis találunk egy-két homályos utalást a felvidéki vendégről, akit csak mint zelator adeptus minort emleget. A kastélyt 1949-ben szociális otthonná alakították át, majd többször átépítették. A Batthyány Lajos-emlékszoba ezen átalakítások során érintetlen maradt, ugyanakkor 2006-ban mégis át kellett törni a Pápa irányába néző falat. A fenti kézírásos feliratot ekkor találták meg egy antik bacchanáliát ábrázoló allegorikus falikárpit mögött. Grafológiai elemzés alapján nagy valószínűséggel kijelenthető, hogy a verssor Tsúszónak tulajdonítható, ezt megerősíti a Batthyány-napló is, hiszen a grófnő több helyütt ír arról, hogy a vendég „elhelyezte stigmáját” a „haza mártírjának enyh-helyén”. A „miértekre” már nehezebben találunk választ. Tsúszó Komáromban is próbálkozott street art-kísérletekkel, Komjáthy-sorokat helyezett el a főtér egyes házfalain, mely akcióknak tárgyi nyoma nem maradt, de Juhász Gyula is beszámol róla egyik levelében. Ugyanakkor itt nem pusztán mediális extenzióról lehet szó, hanem valamiféle happeningról és/vagy közösségi pszedo-rítusról, amire a grófnő a „Nászba való beiktatásként” utal. Ebből a szempontból a felirat elhelyezése is beszédes, hiszen a falikárpit vélhetően egy termékenységi rítus emlékét őrzi, de a pontos értelmezés tekintetében a művészettörténészek szakvéleménye nem egységes, ugyanis a jelenet egyes részletei (pl. a kép szélein trónoló négy hermafrodita bálványalak) kifejezetten zavarbaejtőek. Az egyetlen konkrét nyom a „Sarlós Istenre” történő utalás, de ez még a falikárpitnál is obskúrabb irányba mutat. Amikor Nagy Attila Kristóf Komjáthy és Tsúszó életművét hasonlítja össze, kiemeli a két szerzőre egyaránt jellemző spirituális szemléletmódot és radikális individualizmust: „Mindketten filozófiai tanulmányokat folytatnak, alkatuk pedig az érzékiség felé kitárulkozó, Érosz lépten-nyomon megkísérti őket. Mindketten megvetik a töme- get, elvonulnak a minden nemest sárba rántó csőcselék elől. Komjáthy szenici magányából nem hajlandó a lapoknak verset küldeni, Tsúszó, a naszraji remete, élete utolsó esztendejében szinte teljesen elhallgat. Mindketten az individuum harcosai, minden kollektivista eszmét károsnak, destruktívnak, sőt esztelennek tartanak, zászlójukra az »Én« kultuszát tűzik. (…) Kettejük társadalomképe is igen sok hasonlóságot mutat. Mindketten egy ideális közösségről álmodtak, melyben a hierarchia nem politikai vagy gazdasági, hanem spirituális alapokra épül.”5  Úgy tűnik, hogy Tsúszó esetében a „spirituális alapokra” épülő „ideális közösség” álma megvalósult, legalábbis egy rövid időre sikerült olyan társakra találnia, akik megfeleltek a magas elvárásoknak, a verssor pedig a „beavatás” dokumentuma lehet. A Sarlós Isten Egyházáról rendkívül keveset tudunk. Vélhetően egy újpogány közösség volt, mely egyszerre ápolt szoros kapcsolatot szabadkőműves páholyokkal és szélsőbaloldali sejtekkel. Ez a világnézeti heterogenitás elsőre meglepőnek tűnhet, de a Sarlós Isten Egyháza szerint a bolsevik mozgalom valójában a Föld ősi isteneinek a visszatérését készíti elő. Ebben Leninnek még „tetszhalottként” is fontos szerepe van, mely nem egy végleges eltávozás, hanem misztikus incubatio, a Sarlós Isten gyermekeinek kihordására hivatott bábállapot. A Sarlós Isten Egyházának nyomait a Kr. e. 5000–4400 között az Alföldön megtelepedett Tisza-kultúráig vissza lehet vezetni, de a magyar történelem számos pontján felbukkannak az Egyház nyilvános vagy titkos aktivitásának nyomai. A verssor a termékenységi rituálé dialektikus jellegére utalhat, miszerint a „Szeretők” sokasága nem képez ellentétet az Eggyel, hiszen minden individuális nász visszavezet a Sarló „alá”.

A Sarló tehát rendet vág a Szeretőkben, mely az aratás allegorikus leképződése lehet, ugyanakkor a vérrel és spermával öntözött búzából újabb Szeretők sarjadnak. A falikárpiton látható jelenet középpontjában egy sötét négyzet látható, melyből apró „kezek” nyúlnak a négy égtáj felé. A grófnő naplója szerint az adeptus sietve távozott a kastélyből, még mielőtt az incubatio lezajlott volna, de a Szeretők „aeteri legioja” másnap éjjel átlépte a trianoni határokat, hogy még Ungvárra érkezése előtt „megörvendeztesse” a költőt.

—

1 Ehhez vö. Czuczor Nóra, Tsúszó Sándor, az ismeretlen ismerős – Szakdolgozat (részletek) = Hizsnyai Zoltán (szerk.), Legyél helyettem Én! – Tsúszó Sándor-breviárium I., Lilium Aurum, Dunaszerdahely, 2011, 73–104.

2 Ehhez vö. Nemes Zorro, Trianoni légiköltészet (1992) című ungvári akcióját.

3 Németh Zoltán, Vershasadékok a testen – Tsúszó Sándor saját testébe vájt, bőrre írt, húsba vágott versei = Hizsnyai Zoltán (szerk.), Legyél helyettem Én! – Tsúszó Sándor-breviárium I., Lilium Aurum, Dunaszerdahely, 2011, 215.

4 David A. Klinsky, Menschlichkeit, Fleisch, Subjektivität. ford. Thomas Huller, Lagenberg Verlag, Trier, 2002, 77.

5 Nagy Attila Kristóf, Oszlik a homály – avagy két életmű rejtett összefüggései = Hizsnyai Zoltán (szerk.), Legyél helyettem Én! – Tsúszó Sándor-breviárium I., Lilium Aurum, Dunaszerdahely, 2011, 39–44, 39.