Nagy Magdolna: Átváltozás; Hal

Átváltozás

A hang, ami nyivákol. Messze van ahhoz,
hogy elérjem. Inkább süvöltök utána.
Hiába a sűrű ágak, mégis utolérem.
Tarzanként szökellek, ismétlem a nevet.
Majdnem majom lettem. Valaki emlékeztet,
a majmok kihalófélben. Van még félszem.
Testet váltok. Macsakaként somfordálok.
De jaj nekem, különleges angol kéknek.
Tejet már nem ad tehén a réten.
Ennem kell. Talán ha bogár és sváb,
jut nekem élet a halál után.

Hal

Egy nyálkás testhez értem.
Valami furcsa alakot formált.
Szájából a kis halak rég nem látott
szivárványdarabokban távoztak.
Összeállt a kép, közben
mélyre buktam. Megérintett az
örvény. Tíz kilogrammal soványabban
léptem a homokba.
Lábamon a száradt ikra, rakosgattam
az újabb jövőt.
Szeretőm állt mögöttem,
sziluettem földig kék ruhában.
Most minden rendben van,
fejemben az álmok,
a vízcsap sem szivárog.
Emlékképeimmel civakodtam.
A hal valósága ébresztett fel.