Pollágh Péter versei

Marko Slavkovic felvétele

 

Tévedni akar
(1918)

Kantár Csaba emlékére

„minden nemzedékben akad egy-két tántoríthatatlan őrült:
szemükben lázasan csillog a rögeszmés Nem alkuszunk”
Orbán Ottó

„Olyan fanatikus, aki nem akarja megtéríteni a többieket, és ez a legveszélyesebb fajta”
JLC

 

Mért magyar?
Mert tévedni akar:
ezt mondták ránk;
ropogott, recsegett a nyelvük.
Akkor még nem találtuk fel nekik
se a ropit, se a ropoládét.

Hová tartasz?
Nemhiába.

Volt nyelv. Nem én téptem ki.
A szépség dögkútjába löktek.
Onnan is kivettek.
Volt fény. Nem én égtem ki.

Dehogynem, Péter.
Telehazudták a fülünket.
Ott vagyok nálad a papíron?
Tépj el.

Nem hagyhatja el Csehszlovákiát,
aki nem tud csehszlovákul?

Mért haltál meg, Felvidék?
Mint az indián: semmiért.

Kik ezek, akik elveszik a villát?
Akik kiveszik az ezüstkanalat a számból?
Nem engedik, hogy beleszülessen a számba.
Adjátok vissza a kanalamat.
Mivel fogom én megkavarni?

Hát, áttérsz képzeletbeli cukorra.
Ősz cukrok: elvett hegyek.

A Bohémiából lecsorgottak azt mondják,
hogy a Felvidék szlovák? Nahát.
Mi meg végre lehetünk re-szlovákok?

Aki túl sokat kérdez,
azt felakasztják a kérdőjeleire,
kivéreztetik a szókampókon.

Nyugi, nem a szlovenszkók a hibások.

Felvidék: Márai, Hamvas,
Kassák, Krúdy és Bólya Péter.
Felfázott Felföld.
Meg a sok bepólyált,
kimentett ékszer.
A furcsán félrecsengő
ószavak és ószók.
Fellőtt pizsama.
Lelőtt céllövölde-medve.

A temetők (gyűlölet)többlete táplál,
ahogy szembenézek
egy vagy több öreg örökséggel.
Napszemüvegben is. Ha sötét van,
akkor is. Ha senki nem látja, akkor is.
Egy nemes szembenéz, nem szerteszét.
S talán dúdol, de nem csak Imréről:
Egyszer majd el kell temet.
És nekünk nem szabad feled.
A gyilkosokat néven nevez.

 

Öreglyuk
(1918)

„A gyűlölettel leszámoltam,
szemléletnek az kevés”
Sziveri János

„Nem volt a szemében fáradtság, épp csak látszott rajta,
hogy már túlságosan régóta nézi mindig ugyanazokat a dolgokat”
Raymond Chandler

A mieinket már eleresztette a szél is.
Csak ellenség van. Hidegfrontkatonák.
Dögivel.
Lerángatják az Istent az égből éppen.
Eresszétek szabadon a szukákat:
sziszegik
egy soha meg nem
csókolt nyelven.

Állandósul a szürkület,
megy le a hideg, mint a lift,
nagyon várjuk a halált, lopott
színű kabátját.

De csak: lopott színű eső ömlik a pofánkba.
Szégyen.

Szupremácia: földre lökve, kötéllel kikötve,
tovább nem is részletezve. Habzik a szája,
belé verik a levert ékezeteket éppen.

Három a magyar a földön: fekvő, futó, fetrengő.
Kiköpött göb: ez marad az agyadból,
a felgerezdelt finomkádból.
Ott mászik az orrodból kitépett polip.
A szádba vizelt nyelven
köszönöd meg szépen,
ha levegőt is vehetsz éppen.

Öreglyuk. Azt kéne eltalálni.
Fejbe lőném a felmenőmet.
Végre lehullana a kurva kéz,
amit tartok, amivel írok.
Az a visszavarrt, az a szép,
ami azóta is rámutat az elkövetőre.
Az egyik neve: Malignus.
Inkább őt lövöm ki, mert
fárasztó így tartani az ujjam,
mindig mondani, hogy mindez így van.

Ráismerek a savas esőre, a szadisztikus elkövetésre,
mocskosul idegen. Rohadjatok meg a sitten.
Magyar esernyő pedig nincsen,
lefogták a gyártását. Esőben az első: mondta a reklám,
de ma reklámokat sem néznek. Csak ürességek néznek
ürességet. Mésszel leöntött tükröket. Miért nem ésszel?
Már nem fogjuk le a szárnyadat. Miért nem mész el, Péter?
Ugye, nem hiszed azt, hogy itt élned, halnod kell?
De. Bár az élet undorító, szadista férfi. Hányadék-apuci.
Üresség-römi. Könnyű lesz gyűlölni, hasítani,
szex-rekordot dönteni, malícia-mosolyban maradni,
mint más a sziporkát, úgy szórni a szitkot,
pár szelfet kilopni és felklopfolni.
Átverni magadat,
így másnak ez már nem is sikerülhet.

 

Megszállás felett
(1918)

 

Száz éve megszállás felett.
Mit akarsz tőlem, felhőgyerek?
Én is felhő, fellőtt vízgőz legyek?

A kastélynak vége.
Leöntik lánglekvárral.
Egybe nyitva 100 szoba.
100 verés. És semmi jég,
csak ragacsos kánikula,
olvadt emlék, élesített tölcsér.
Sárga és fehér szépe, villamosszépe,
fagyiszépe: múlik el,
verik le a vakolatot,
falazzák be a panorámát,
ami minden volt.

Mésszel leöntött tükrök.
Csak úgy hasít a sztrádán
egy sztár, akarom mondani:
egy hasadás.

Ne csak Tiborra gondoljatok:
bebádogoznak minden ablakot.
Köszi, hogy nem vérrel kentétek.
A bádog mögött már szlovákok a szobák.
Már szlopálják a szobi szörpöt,
letépik a szipókát.

 

Pollágh Péter (1979, Tatabánya)

József Attila-díjas író, költő, szerkesztő, mentor. A felvidéki arisztokrácia egyik utolsó tagja. Egyszer szeretne visszajutni ősei földjére, az írországi Pollagh village-be. A Halak és a Kecske jegyében született. 195 cm magas, kockacukor arcú, mint Lorenzo Ribeira, de minek. Volt kisdobos, tanult oroszul, de úttörőnek már nem jelentkezett. Ennek hatására, pár hónappal később, meg is szűnt az Úttörőmozgalom. 8 évet töltött a felsőoktatásban: többek között irodalmat, filozófiát, szociológiát, pszichológiát, pedagógiát, és nyelvészetet tanult. 1987-től (8 éves korától) ír, 1995-től eddig 100 lapban publikált, 2001 óta foglalkozik tehetséggondozással, volt a JAK-füzetek szerkesztője (2008–2009), a Prae versrovatának vezetője (2008–2016) és a pályakezdőket segítő Kötelezők rovat gazdája, a Pegazus zsűritagja (2016), a Független Mentorhálózat alapítótagja (2017), a Móricz Zsigmond Ösztöndíj kurátora (2018–2019), ahol folyamatosan kérte, hogy sokkal több fiatal kaphasson ösztöndíjat. 2016-ban Magyarországot képviselte a Den Poezie nemzetközi irodalmi fesztiválon, Prágában. Verseit eddig szerb, bolgár, cseh, szlovák, francia, lengyel és horvát nyelvre fordították le. 2008-tól szerepel a Szép versekben, 2013-tól 2017-ig Az év verseiben. Többek között megjelent még a Holmi folyóirat záróantológiájában (2015), a Századelő költészete (2017) és a Szívlapát (2017) című gyűjteményekben. Mások mellett Deres Kornélia, Sopotnik Zoltán és Gál Ferenc könyveinek szerkesztője. A Kórházi Szemle munkatársa, az Észak Kocka és a Visszafogott Írók féltitkos szervezetének alapítója. Visszafogott írók (A Ritka ünnepekre) című versét Závada Péter zenésítette meg. 2001 és 2010 között négy verseskötete jelent meg, aztán 12 évet pihent. Ötödik verseskötete Régi voltam címmel vár megjelenésre. Dolgozott közmunkásként, korrektorként, kritikusként, publicistaként, horoszkópíróként, tanárként, teremőrként és beszédíróként is. Hobbija a hegyi futás, a városi séta, a lelkes olvasás, a kézműves kávék, a niche-parfümök és a szeretet.