Veronika Dianišková versei (Németh Zoltán fordításai)

Veronika Dianišková versei (Németh Zoltán fordításai)

Andy Travin Johnson felvétele

Kép: Kulter.hu, Veronika Dianišková/Facebook

Mindkettő megvan

A másikat fent,
az ágy mellett hagytam.
Még mindig csak óvatosan
léphetek rá,
hogy ne ijesszem őt.
Naponta legfeljebb fél órát.
Amikor a legrosszabb a helyzet,
kikapcsolom.
Még kéregetni is tudok bele.

 

A tengernek nincs másik partja

álmodik
ilyen semmiről
amire nappal nem gondol

a halál csendben hízik

 

Mi történik

Egyenként ébreszted fel őket,
túl korai még kilépni üveg-
reggelbe. Hallod az éles zihálást,
megkönnyebbülsz, első mozdulatukkal
a takarókat gyűrik össze.
Egyikőjüknél hirtelen nem tudod –
mintha… Évente egyszer
az egyiket nem fogod felébreszteni.

 

Lementem a lépcsőn a gradróbból

Ez az egyetlen hely a világon.
ahol a cipőket szétválasztom
jobbosokra és balosokra –
néhányuknak csak egy-egy kell.
Lábakból szegények vagyunk.

 

Lábjegyzet

Kezdünk kifogyni az emberekből.
Egy ekkora nagy a helyiség,
és már csak egyetlen láb
benne.

Megjelent az Irodalmi Szemle 2022/9-es lapszámában

 

 

 

Veronika Dianišková (1986, Pozsony)

költő.

 

 

 

 

 

Németh Zoltán (1970, Érsekújvár)

költő, irodalomtörténész, egyetemi oktató
(Varsói Egyetem).