Imre Ábris versei

Jens Mattke felvétele

Nyom

Még mindig mozog, mondom anyámnak egy gilisztára mutatva, aminek a felét széttrancsírozta egy cipőtalp. Gyere már, még be kell ugranunk a boltba, nógat, de én még szeretném nézni, ahogy áztatja az eső a rózsaszín mócsingot. Lecövekelek. Mire kimondja a teljes nevem, már tudom, hogy bajban vagyok, innentől már csak befele szorítás és kifele feszítés. A remegés ez a boltban, fizetés után, amikor egyik kézben szatyor, a sor kígyózó, és papírpénz meg apró is viszszajár. Megbékélten, háromig számolás után szándékosan megbékélten, megyünk. Egy idegen szembejön az utcán, anyám üdvözli, tehát mégse idegen. Mire kimondják a nevem, már tudom, hogy bajban vagyok, innentől már csak befele szorítás és kifele feszítés. A viszszatartás ez, hogy csak húgycsörgést ne, amikor a mosdónak közös fala van a szobával, ahol a többi ember tartózkodik. Megbékélten, háromig számolás után szándékosan megbékélten, mutatkozz be, mondja anyám. Mire kimondom a nevem, már tudom, hogy bajban vagyok. A hangosbemondó ez, ami hívja a szülőket az áruházban elveszett gyerekért. Jól megnőttél, öcsi, mondja a mégse idegen, mintha számítana, hogy kétszer ekkora leszek felnőttként. Addig is kárpótolnak a betöltött hiányokkal, mintha nem tudnám, miért kell kimondani a nevem ahhoz, hogy itt legyek, kérdezem, fele királyságomat egy cipőtalpért, ha nem jelent semmit rajtam kívül, ez a gyerek mennyi mindent összehall, mondja anyám nevetgélve, néha én sem hiszek a fülemnek, összecsapja a kezét, pedig belőlük a szorítás és a feszítés, húsörvény a bőrzubbonyban, utánam az özönvíz.

Hullám

„Ki volna bennem arcom délutánja”
(Borbély Szilárd)

fejből mesélj mondja Sára
ledobja a vödröt
egyszer volt amíg meg nem haltak
másikat dacoskodik
volt egyszer egy kilincs tovább nincs
ez apád meséje
a mélybe tekintve formálom a szavakat
ebben hív
játsszunk papás-mamásat
de hermafroditák vagyunk
csobbanásra csobbanás
nem akarom meghosszabbítani magunk
szüljön akinek két anyja van mondja
csak játszani akart hiszen mi vagyunk a gyerekek is
a játék a fontos helyeselek mintha tudnám
mi az amit közösen kell kitalálnunk
ezek nem ötletek hanem emlékezet ismételjük
bármire nézek tükör
a véletlen a végtelen és nem isten
de ez nem baj
a kiáltások visszhangjából következünk
elindulunk az erdő mélye felé
hogy együtt rothadjunk bele a földbe
nyikorog a csörlő
hiába szórtuk a morzsákat minden lépésünk után
ez egy vége eleje közepe
csak kitalálni lehet belőle
csak testünk melegében bízhatunk
se késünk se kenyerünk
az evickélés a közös
ahogy lélegzetváltáskor
a hangyákat figyelve eszükbe jut az égbolt

Egymásbazártam

Anyámmal szeretkezem a hálószobában a kilencedik hónapban van tőlem terhes egyben velem miközben a farkamat próbálom befelé tolni folyton összeütközik a fejemmel nem tudok kijönni nem tudok bejutni valahol közben vagyok érzem a tompa lökéseket homlokomon és az ütődéseket a péniszemen mikor elélvezek mindent eláraszt a ragacsos fehérség megkönnyebbülök megtelik a méhszáj a sperma betolul a légzőjárataimba nem kapok levegőt utolsó erőmmel mint a vakond mégis napvilágra fúrom magam üvölt a gyerek üvöltök anyám is üvölt zeng a kórus beront apám mármint az apám apja és egy éles késsel levágja a farkamat ordítva szorongatja véres ágyékát most már csak az enyém van hátra lemetszik azt is ezért egyszer még hálás leszel hálás vagyok hálás leszek van van még nincs már nem is lesz áldassék a jóisten három te leszel a párom apa vagyok nagyapa az anyám a nagymama feltálaljuk vacsorára a csonkokat edd meg amit főztél mondják a szétfröcskölt vért akár gyerek a tejet az emlőből alakokat rajzolnak jeleket írok vele a falra alattuk tenyérnyomaink pecsétje közben addig tömik egymást amíg el nem kezdünk végre hányni és csak hányok mintha megint üvöltenénk de ez nem a ráébredés elmondhatatlanul szörnyű esete hanem a megkönnyebbülés hogy tudunk hányni egyáltalán vagyis a szüléshez nem kell gyerek és akkor elkezdek apa elkezd anyámba visszamászni a lányomba aki lábát széttárva fogadja hüvelyébe fiát ne keresd magadat bennem se én az egyetlen egy egészen körülöleli a test a testet nem tudni a fulladás vagy a szétszakadás esélye nagyobb mikor épp beléd olvadva játsszuk hogy meddig bírok együtt élni így.

“Köszönet Holczer Sárának a munkában nyújtott segítségéért és a párbeszédekért, amikből ezek a szövegek születtek.”

Megjelent az Irodalmi Szemle 2022/10-es lapszámában.

Imre Ábris (1998, Budapest)

költő.