Nagypál István: Szürkepolisz (regényrészlet)

Tizedik  fejezet

Mielőtt Miró elkötötte volna a hajókötelet, egy árny kúszott fel a ponyva tetejére. Erik észrevette, hogy valami mozog odafent. Biztos egy-két kőzetdarab hullott alá. Hamar meg is feledkezett róla. Nem zavarta meg emiatt a kormányost. Inkább a tenger moraj- lását hallgatta, és figyelte, ahogy a hajó apró hullámot vet a víz felszínén.

Csend ült a társaságra. A gyenge fénynél Timothy a térképen próbált újabb állo- mások után kutatni, több-kevesebb sikerrel. Miró gondolatait egy lassú bluesszámba temette, és halkan dúdolt. A csoport többi tagja a jegyzeteit nézegette.

Erik nem tudta, mit tegyen. Nem akarta megtörni a csendet, hátha valaki elhallgat- tatná vagy egyszerűen nem válaszolna.

Aztán Timothy egyszer elbizonytalanodva megszólalt:

– Nem tudom, hogy jó irányba visz-e ki tényleg ez a folyó…

– Ezen ne is töprengj – válaszolta Miró – az erdei őrök útba fognak igazítani. Salvador képes az odújától mérföldekkel messzebb menni.

– Az lehet – válaszolta Timothy –, pár éve a város szélén találkoztam vele. Hitetlenkedve néztem rá, mi vezette hozzánk.

– Hogyhogy? – kérdezte Erik – mások nem szoktak a városba jönni?

– De Erik, Salvador erdei őrszem, így az erdőben él a többi társával.

– És hogy tud eljönni ilyen messzire?

– Ugrálva – mondták egybehangzóan a többiek.

– Ugrálva? Miért nem sétálva? – kérdezett vissza meglepődve Erik.

– Salvador egy nyúl. Ezért is képes óriási távolságokat megtenni. Ráadásul abban az évben néhány ember átjutott az átjárón, és az erdőben húzták meg magukat. Azt gyanította, hogy a városban vannak még, és értesíteni akart minket a jelenlétükről.

– Ez miért olyan tragikus? Én is ember lennék! – értetlenkedett Erik.

– Azonban te nem átsurrantál, hanem velem jöttél át.

– És ez min változtat?

– Nagyon sok mindenen. Ugyanis, ha kísérő nélkül jössz át, idővel átváltozol.

– Aha. És mivé?

– Állattá – válaszolta mindenki.

– De abban nincs semmi rossz. Én szívesen lennék olyan, mint ti.

– Egy ideig biztosan örülnél, azonban nem maradnál sokáig az. Emlékszel még az almára, amit a galamb adott, mielőtt beléptél Szürkepoliszba?

– Igen.

– Nos, az az alma véd meg attól, hogy kővé dermedjél. És ha egyszer átváltoztál, és nincs nálad, akkor nem sok időd marad, hogy hazajussál. Azonban soha nem lehetsz többé ember.

– Szörnyű – mondta Erik – hiányozna a családom, de nem lennék itt egyedül. Itt lennétek velem. Azt hiszem, ez vigasztalna meg. Majd csöndben elgondolkodott és tovább folytatta: – Különös szabályaitok vannak.

– A te világodnak is megvannak a szabályai, így a miénknek is.

Erik belenyúlt a zsebébe, és elővette a rózsaszín almát. Figyelemmel nézte, hátha vannak rajta lyukak, amikben hernyók laknak, de a gyümölcs tiszta és érintetlen volt.

Inkább hasonlított egy üveggolyóra, mint egy almára. Aztán azon kapta magát, hogy a többiek mind őt nézik, pontosabban az almáját.

– Milyen különös – nézte figyelemmel Miró, majd több fiatal elkezdett nevetni.

– Mi olyan nevetséges? – kérdezte mérgesen Erik.

– Erik, te lány vagy? – kérdezte meg végül egy kislány.

– Nem, dehogy. Miért?

– A fa ritkán, vagy hogy is fogalmazzak, sose téved a nemeket illetően.

– Valószínűleg ez az egyik tévedése – nevetett fel valaki hátul.

– Mindenesetre nem szeretem ezt a színt. Ahol lehet kerülöm – folytatta Erik.

– Miért? – kérdezte meg Miró.

– Nos, nem kedvelem a lányos dolgokat. Ez a szín pedig kifejezetten az – mondta

Erik. Hirtelen elnevette magát Timothy. Majd mindenki vele nevetett.

– Amúgy mit gondoltok, milyen állat lehetnék? – kérdezte izgatottan Erik.

– Hát, nem is tudom… elég nyugodt vagy, sőt, néha teljesen kikapcsolsz.

– És lassú is vagy – mondta nevetve egy fiatal lány.

– Ki volt ez a szemtelen? – horkant fel Miró.

– Az almádból kiindulva biztos tévednék téged illetően.

Erik megveszett a kíváncsiságtól, hogy mire is  gondoltak a többiek. Hiszen önmaga nem tudta, mi lenne legszívesebben.

Macska? Szarvas? Esetleg bagoly?

Közben a hajó elérkezett a folyótorkolathoz, ahol a barlang összeszűkült és alagúttá alakult át. A Szürke-folyó jobb és bal oldalán csáklyák álltak hegyekben. A cseppkövek és a bazalttornyok eltorzultak, nem volt, ami megtörje rajtuk a fényt. Minden egyben úgy nézett ki, mintha a mélység szörnye búcsúzna látogatóitól, megsebezve, megfakulva.

Eközben Timothy azon gondolkodott, vajon találkoznak-e majd Salvadorral vagy maguknak kell átvágniuk a rengetegen. Nem tudta, hogy félniük kell az átalakult emberek végett. Milyen vadállatokká változtak, megtámadják-e majd a csapatot.

Erik imádta a természetet. Nem félt az állatoktól. A rigó éneke olyan volt számára, mintha az operában lenne, amit zongoraverseny kísér. A patak unott csobogása kedvetlenítette csak el. Ugyanilyen érzés kerítette hatalmába, ahogy hajójuk a folyón haladt. Körbenézett. Állatok vették körül. Olyan érzése volt, mintha otthon lenne. Beleengedte az ujjait a vízbe, és hagyta, hogy átjárja a hideg. Hátha felébreszti majd az álmából.