Peter Šulej versei (Merva Attila fordításában)
Ez költészet tulajdonképpen cím nélkül
többféle világ létezik többféle széttartó valósággal
nem igazán fontos az elrendezésük
az egyikben csupán lelkiismeret vagyok és a világot mentem meg
a másikban ratatouille-t főzök
a következőben csak egy összezavarodott kis semmi vagyok
tudomást sem véve más világokról és valóságokról
az egyikben elfoglaltuk városaitokat
beköltöztünk a lakásaitokba
a gyerekeitekből is mi lettünk
nem mindig hoz vihart a szél
az igazság sem mindig kívülről érkezik
itt már a cél élérésének könnyedsége is furcsa volt
talán jobb lett volna ha az erdőben maradunk
harkályokat és kakukkokat figyelve
hiszen minden irányított esemény
intellektuális összeomlást okozhat
szóval tényleg?
nem csupán a helyzet kezelhetőségének mértékéről szól?
harkályok és kakukkok
még gombászni és mézet gyűjteni is lehet
a káoszból születve
a véletlenről gondolkodva:
Molesme-i Szent Róbert 1111-ben hal meg
viszont nem természetes hogy egy ilyen
szinte a konspirációkra teremtett évben
valaki névvel együtt haljon meg
ám az időgörbék tőlünk függetlenül megmozdultak
valahol a pincében talált régi technológiához nem értünk
az újat pedig nehezen de mégiscsak a magunkévá tesszük
ezután egy szót adtunk nektek: ROBOT
birtokba vettétek és megtanultátok
nem is sejtitek hogy a varázserővel bíró papír még mindig nálunk van
feltűnés nélkül jól elrejtve
a vizet költészetre változtatjuk
a versekben tűz lobog
lírai vallomásoktól virágzik a föld
strófákként terül szét a levegő
a szerelem mindig csak az ötödik elem
fák és tobozok
tavak és tavirózsák
a róluk való gondolat elillan
amint ágyunk
egy Tracy Emin-installációra változik
ölelésre tárod szét karjaid
a hajókat üdvözölnéd
nem biztos hogy anno 907-ben
Dévénynél egyáltalán voltak
a másikban valakik elfoglalták városainkat
beköltöztek lakásainkba
a gyerekeinkből ők lettek
az ő nyelvükön beszélnek
nehéz megérteni
az ezeréves tölgyeket fejjel lefelé fordítottuk
vihar már nem tördeli a koronák ágait
a betonpilléreknek ütközve sikít egyet
mintha nem lenne még elég belőle
majd minden megy tovább körbe-körbe
egyszerűen: történelem
Talán talán
talán a nevem talán /
talán egy eltűnt vers
melyet oly rimánkodva
a legelképzelhetetlenebb helyeken keresünk
ahol talán csak a talán kapható
talán e hadjárat hírszerzőtisztje akar lenni
azért vette fel a talán identitást
és a zöld havazás egyszerre képpé kristályosodik
mögötte pedig a hálózat szelleme rejtőzik – talán
talán a varázsló / varázsige nevet viseli
talán a titkos képlet a csodák minisztériumának iratai közt van elrejtve?
vagy csupán tükörrendszerről van szó?
hmm talán
talán forradalmi módon változik a napon belüli árfolyam
ott az összes megkésett hír egy történet mely homályosan ér véget
az ideiglenesség állandósággá változik
a talán lehetetlenné
talán évszakokban él
talán egy fa szél eső hold nap nővér fivér
talán egy elfeledett sémi törzsből való mely
valaha a talán nevet viselte /
ma már a nevét sem mondod ki
talán
talán egy valaki és talán egy senki
talán én vagyok
talán a nevem talán
(az ki tollba mondta e verset talán ismeri a válaszokat)
Töredékmentesítés
…a nap minden percében, minden pillanatában
mérlegeljük hogy mi a jó – rossz
és mégis mindez csupán a televízió
bekapcsolásának kezdetéhez vezet
elágazódásokhoz majd további mérlegelésekhez
színes kavicsok gyűjtögetéséhez
a töredékmentesítés
kísérletéhez.
Modern klasszikus rituálé
felkínált képekből élek melyek hozzám beszélnek
halkan imádkozol a legkeletibb keresztény katedrálisban
és az expedíció tagjai hi-end cipőkben másznak fel a csúcsokra
így egyfolytában a rituálét ismételgetjük
hogy helyezzünk vinyl lemezt a lejátszóra
és várjuk mi következik
egy újabb mesterséges tűz
a függő képek
plazmaképernyőin
jelenés hó vagy köd
könyvtárak modern klasszikusokkal tele
kivesszük és megillatozzuk
és ha bizonyos mértékig számít a formátum
még mindig rengeteg információ rejlik a könyvekben
ezért folyamodsz a rituáléhoz
a kishal ugyanúgy homokszemeket vesz a szájába
hogy töltést emeljen belőlük
mely az akváriumban teljesen felesleges
akár a japán egerek dervistánca
önmagunk megismerhetetlensége
eltántorít a kődarab tökéletesre csiszolásától
a felhalmozódást megelőzően
a sokféleség anarchista nyomása keletkezett
megittuk a felkínált italokat
ledobálod ruháidat
s ha véget ér a műsor
kiálmodjuk magunkat
reggelig
Cím nélkül először
az öltözőben a vesztes meccs után
elcserélt mezeket nézegetjük
és senkinek sincs nevethetnékje
csupán az eltérő színeket tudatosítjuk
úgy ahogy az évszakok során és a képernyőkön változnak
ám voltaképp ez nem is változás volt
az elektronikus szél természetes feltámadása sodort el valahova bennünket
oda ahova még álmunkban sem gondoltuk volna hogy egyszer eljutunk
némán bámuljuk a szutykos kis udvart
melynek már régóta a részei vagyunk
ajkaink visszatartják a mantrát mellyel a fénylényt hívnák
(leghamarabb női alakban)
aki kiszabadíthatna bennünket
egy napfény sütötte homokkal borított tengerparton ébrednénk
(ahol szörfösök nyaktörő versenyt folytatnak a delfinekkel)
nem azt állítom hogy ez lehetetlen
ám egyelőre fontosabb a tisztálkodószerek vásárlása
és a mezek konzerválása
talán egyszer a miénkkel is ez történik
mi pedig örömmel játszunk majd még bennük
Merva Attila fordításai