Juhász Tibor: Behúzás XII. Hó
Mintha mészhidrátot hintenének a tájra. Fehér, porszerű anyag teríti a dűlőutakat, a szekérkerekek nyomaiban a jeget. Belepi a kutyák láncait, a toldozott drótkerítéseket, a kinti tárolóként használt fagyasztóládákat. Jut belőle a csontos lombkoronákra és a sufniházak tetejére is, a farostlemezekkel erősített hullámpalák meghajolnak a súlya alatt.
Amikor felkel a nap, az anyag csillogni kezd. Úgy tűnik, a helyiek gyöngyöket fűztek a lovak sörényébe, és miután a didergő állatok megrázzák magukat, ékszereik eltűnnek az itatóedényekben. Szikrát vetnek az ingatag épületek, lángra kap a szemét. Égni kezdenek a fák, ragyog a völgy az erősödő fényben.
Hirtelen olvad. A nedvesség a tetőszerkezetek kilazult eresztékein át szűkölködők nyakába csöpög. Végigfolyik az ágakon, le, a fák alá tolt bádogtalicskákba, hogy a rozsdás lyukakon keresztül végül a megkeményedett földhöz érjen.
A parabolaantennákon már olvasható a felirat: T HOME.