Molnár Dávid: Itató; várjuk; Prés (versek)
ITATÓ
vérízűeket pislogsz túl lassan
nő a puskacső egymás nyelvén
zsugorodunk a virágok közt
ihat a pók a zsigereinkből
VÁRJUK hogy kirügyezzen
a ruhaszárító kötél
velünk együtt az egész
lakás kinő belőle
és itt
egymás
szemébe
zuhanunk
ahol az űr
már nincs
teleköpve
csillagokkal
ha fázol
lesz majd amit magadra vehetsz
PRÉS
Jöjjön, aminek jönni kell!
előttem sziklafal mered elgondolhatatlan
messzire nyújtózik mindkét irányban fakóságáról
a rinocéroszbőr jut eszembe bele fogok
nyalni egy repedésébe mondjuk ebbe ha átfér
a nyelvem átférek rajta ezek a tágas tájak ezek
az őzektől tarka mezők ahol eddig éltem
napjaim mit csináljak ki akarják hajlítani
csontjaim mit csináljak a szelíd fellegekkel
rakott mennyboltnak mintha szorító csápjai
lennének mint egy nagy polip ha átfér
a nyelvem átférek a repedésen lucskos
leszek a túloldalon hülye tehetetlen
A szózat mint egy láva tör.