Bódis Attila versei

Arnold Eszter felvétele

Könyvek csatarendben

Könyvek csatarendben, lapok milliói,
Szerencsétlen besorozott katonák.
A legtöbbje ágyútöltelék. Fogvacogva,
Megnyálazott ujjal lapozva egyik dioptria
Lövészárkából a másikba. Lámpákat tolva az arcukba.
Mintha egy diktatúra kihallgatásán lennének.
Évtizedes kutatómunka, búvárkodás a lélek óceánjában.
Mégis így végzik mind: porfogóként,
Egy professzor kötelező irodalmaként.
A mámor tüze, a pusztítás pompája felrázza,
A megsemmisülés könnyű szellőként simogatja őket
Egy sivatagi klímában.
Vagy jönne el a ti országotok, melyeket szavatok
Hirdet.
A győzelem íze a pont az utolsó mondat után.
Dedikálás egy bordélynak ható kávézó ócska bútorai közt.
Szeretik az esőt, főleg a könyvpiacokon.
Mint egy döntőbíró alperes és felperes nélkül.
Néhányan úgy rohannak oda, mintha a megváltást keresnék.
A jósgömbök Kasszandra-mantrái szerint könyvek
Se lesznek ötven év múlva.
Látom nemzedékem legjobbjait
A pixellabirintusban bolyongva a líra
Aranyfonalát szorongatva és rettegve
A jelentéktelenség Minótauruszától.
Csak én érzem azt a kíváncsi remegést,
Amikor könyvet kapok, veszek vagy lopok?
Örüljünk a rímeknek és a történeteknek.
A bánatot hagyjuk meg a könnyező angyaloknak.
Ahogy mondani szokás:
A helyzet reménytelen, de nem súlyos.

Letiltott dal

Lesre futott a természet csatára.
A haldokló zenei stílusok gyújtósként végzik,
Akárcsak a karácsonyfák.
A szent család hazugságokra épül.
Ha valaki elkezdene igazat mondani,
Összedőlne az épület.
Még a téglák is hazudnak.
Rákos sejtek lüktetnek a tágra zárt szemekben.
Évtizedeken át dédelgetett álmokat okád a WC-be
Egy öngyilkosjelölt, aki hirtelen megbánta,
Hogy bevette az összes nála lévő gyógyszert.
A szív felhúzós játékként kattogja gyerekes ritmusát.
A lélek körtáncot jár máglyája körül.
Süketek vezényelnek a harag szimfóniájában.
Párnába sikoltások, hangszerek lehangolt szektája,
Kinyomtatott versei a megerőszakolt nyomornak.
A költők, mint a Szent Grált, körbe adják a vodkásüveget.
Mindenki másra esküszik: a vodkára, a borra, a xanaxra,
A szexre, a természetre, a magányra, a filmekre, a csendre.
De mindez csak illúzió. Az ihletre, mint pipára gyújtok rá,
És minden égtáj felé fújom füstjét,
Szabad verseket szabadítva ki a rabszolgasorból.

Megszülettem. Vagyok.

Könnygázzal a szememben anyám, a nővér, az Isten,
Vagy ki tudja, ki után ordítva.
Megterített ünnepi asztal a tabula rasa-lélek,
Melyen egymásé lett két istenfélő szűz.
Azt mondták, így fogantam.
Testem addig diaszpórában létezett
A kozmosz gyarmatain.
Azóta felnőttem, és emlékeimet úgy cipelem,
Mint Atlasz a haldokló planétánkat.
Milyen kérdést tegyek fel, amit előttem
Cézárok, filozófusok, kétkezi munkások még soha?
Nincsenek igaz kérdések, se válaszok:
Az egyszerűség lucullusi lakomája.
Mintha mindenki el akarná hagyni önnön birodalmát:
Kivándorlás a közérzetből.
Menekülés a légkondicionált önpusztításba.
Lövészárkokat ásunk arra az esetre,
Ha megrohamoznánk saját egónkat!
Mindez nekem csak egy abszurd tragikomédia,
Vakon botorkáltam a szerelem
Taposatlan ösvényein.
Űrszél lobogtatja hódításaimat.
Nyughatatlan ritmust pattogtat
A vérem megcsalt szeretőm
Kihallgatószobájában.
Elbúcsúzom gondozatlan kaktuszomtól,
Mely a sivatag nyugalmát és
Tisztaságát jelentette nekem.
Elmormolok egy végső,
Rímekbe szedett varázsigét,
Melyet galambpostával küldök, mint
Sírfeliratot a szemem íriszéről:

A szabadulás már könnyű,
Csak tisztítótüzet kell innom!
Egyszerre vagyok Kunta Kinte
És Abraham Lincoln.

Mezítelen csobbanás

A laposföld-dohányzóasztalon
Szándékosan az elefántcsont
Edényke mellé hamuzok.
Kisétálok a balkonra, a
Rendőrségi kordonra támaszkodom.
Az égre vetített jel
A holdat pantomimezi.
A katedrálisok oltárai
DJ pultként üzemelnek.
A Mária-oltárnál töményért állnak sorba.
A napfénynek nincs éjszakai műszakja,
Mert tömegesen elbocsátották.
A ház előtti medence mellett
Nárciszok pofázzák idétlen filozófiájukat.
Megástuk az emberiség sírját
Saját gyártósorainkon készült
Markolókkal, sörözve, izzadva
Röhögtünk a környékre tévedt
Miniszoknyás csajok előtt.

Bódis Attila (1988, Pozsony)

Költő.