Irodalmi szemle 2013 november – Magyar minimum (Teljes!)
Szvoren Edina: Aloé vera
Ébredés után rendszerint el kell telnie fél órának, hogy szép sorjában minden eszembe jusson. Anya vagyok, emlékeztettem magam. A szobatársnőm már kora reggel búcsúzkodni kezdett. Azt mondta, hasonlóak a személyiségvonásaink, és telefonszámot...
Grendel Lajos: Utazás a semmi felé (részlet)
Zoli vékonydongájú volt, és ahogy ült, ölében a doromboló macskával és azzal az ártatlan mosolyával, nohát, az egy fényképre való volt. Egy téli délután… Az idő rég elsodorta a túlsó partra, más nem is látszik belőle, csak a csontváz. Eleinte...
Szászi Zoltán: Vihar előtt; nem tetszettél (versek)
délután nyári vihar előtt néhány órával
egy meghatározhatatlan menetrend szerint
megindulnak a szülések
Hajtman Kornél versei
reggeli
távol
te ott
én itt
Nyírfalvi Károly: Újköri kőnyomatos töredék; Hibátlan kezdet; Párhuzam (versek)
Újkori kőnyomatos töredék
Feje felemelkedik, tekintete
előre vetül, célirányos és
mosolygóan bölcs.
Trükkök helyett tükrök (bevezető a Magyar minimum című tematikus blokk elé)
„A kifejezés alapvető pontossága az írás EGYETLEN moralitása.” Raymond Carver, az amerikai minimalizmus „pápája” idézi ezt az Ezra Pound-mondatot Az írásról című esszéjében,1 amelyet akár a minimalizmus „programnyilatkozatának”...
Farkas Zsolt: Minimál Hazai
Hazai Attila írásairól
ELBESZÉLŐI REFLEKTÁLATLANSÁG MINT AZ OLVASÓI REFLEXIÓK PROVOKÁCIÓJA
A minimalizmussal foglalkozó fejtegetésekben egyszerre hangsúlyozzák az elbeszélés redukált és erősen kihagyásos jellegét...
Bánki Éva: „Kimondhatná a nevét is, ha lenne értelme”
A névadás jellegzetességei Tar Sándor Szürke galambjában
A detektívregény narratív sémája szinte minden hagyomány alapján értelmezhető. Ám a valós társadalmi térbe helyezett „kemény krimik”, hardboiledok mégiscsak...
Csepregi János: Ki cseszi el az életünket?
(Háy János: A mélygarázs)
Háy Jánost jó néhány alkalommal hallottam régebben szerzői estjein arról beszélni, mit jelent számára a nyelv, a prózaírás. Miért nem alkot, miért nem alkothat újabb meg újabb műveket azonos...
Szalay Zoltán: A félelem kiterjedése
Egykor, nem is olyan régen, az újdonság erejével hatott – mondhatni, ugyancsak felbolydította az irodalmi hangyabolyt –, hogy egy prózában az édesapa makacsul és mindvégig megmarad ingatag jelölőnek, istenhazacsalád ide vagy oda. A...
Brutovszky Gabriella: „Egy lélegző inkubátor vagyok”
Miklya Anna harmadik regényében a nőiség megélésének korántsem hagyományos formájával szembesül az olvasó. Az atipikus érzelemvilág, az ellentmondásos viselkedés és a lélek világának sokrétűsége hűen tükrözi azt a felfogást, ami a hősnő...