Szili József: Jegyzetek a Yeats-fordításhoz (esszé)

  1. Az Easter Rising (Húsvéti felkelés) Dublinban húsvét hétfőjén, 1916. április 24-én kezdődött, és hat napig tartott. Rosszul szervezték, kudarcba fulladt, de az ír nemzet számára mégis sorsdöntő eseménynek bizonyult. Az összeesküvők nem gondoskodtak stratégiailag kulcsfontosságú helyek (városháza, pályaudvarok, kikötők) védelméről, így az angol katonaság szinte akadálytalanul jutott be a városba, és ágyúzással, gép- fegyverezéssel nagy pusztítást végzett. Annyira előkészítetlen volt a felkelés, hogy sokan még a város lakosai közül sem tudták, miféle lövöldözés folyik. A győztes angolok napokon belül százakat tartóztattak le, több mint kilencven embert halálra ítéltek, közülük tizenhatot azonnal kivégeztek, majd a közhangulattól tartva a többieket börtönbüntetésre ítélték. A válogatás nélküli dühödt megtorlás sokkhatást váltott ki. Megszűnt a kompromisszumkészség, és így az első világháború utáni önállósodási kísérletek, véres belső viszályok, a tényleges polgárháború és a napirenden levő terrorcselekmények évtizedei után végül megerősödött a független ír Köztársaság, és nagy periódusokra normalizálódott a helyzet Észak-Írországban.
  2. A költeményt Yeats 1916 májusa és szeptembere között írta. Publikálására 1921-ben került sor a Michael Robartes and the Dancer (The Cuala Press) című verseskötetében. Mint a költeményből kiderül, korábban nem tudott rokonszenvezni a felkelők, köztük a második részben említett ismerősei szélsőséges nézeteivel. Sokakkal együtt bízott abban, hogy a brit uralom által megszabott keretek között is sor kerül a helyzet változására. A brit parlament 1914-ben elfogadta a Harmadik Önkormányzati Törvény (Third Home Rule Act) elnevezésű, hivatalosan Írország kormánya (Government of Ireland Act) című törvényt. Mivel kitört az első világháború, a törvény életbe léptetése a háború utánra halasztódott.

Az 1916-os megtorlások felfokozták a nemzeti ügy iránti odaadást, és ennek a gyökeres átalakulásnak pontos tükre ez a költemény. Őszintén jelenik meg benne Yeats eladdig fontolva haladó hazafiúi magatartása, idegenkedése az áldozatokkal nem számoló vakhitűségtől. Az első rész kertelés nélkül közvetíti ezt a távolságtartást. A költemény lélekbemarkoló telitalálata a „terrible beauty” (iszonyú szépség). Önellentétes állítása fejezi ki az önfeláldozás, az önként vállalt mártíromság köznapi mércéken és racionális megfontolásokon messze túlemelkedő, mégis közélményszerű érzelmi hatását. A költemény megjelenését követően az addig Londonban élő költő Írországban telepedett le, és a legszörnyűbb időszakban, az 1922 júniusától 1923 májusáig tomboló ír polgárháború alatt is ott tartózkodott. 1922 decemberében hat évre vállalta az Ír Szabad Állam szenátusi tagságát. Ekkoriban a kiegyezés látszatát sem tűrő lázadók sorra támadták meg a kormánytisztviselőket, otthonaikat felgyújtották. A költő-szenátor ajtaját fegyveres kormányőrök vigyázták. 1923-tól már No- bel-díjasként is mindvégig kitartott az ország rendjének megszilárdítása mellett, szemben azzal az egy-ügyűséggel, kővé válással, amiről a harmadik rész metafora-sorozatában meditál.

Gondoljuk meg: alig egy évtizede, hogy az ír nemzeti érzés Yeats által elítélt kifejezésmódja, beleértve a terrorista robbantásokat is, megszűnt vagy végképp megszűnni látszik.

  1. Countess Markiewicz (1879-1916), a második rész elején említett nőalak, vezető szerepet töltött be a felkelésben, a rögtönítélő bíróság 1916. május 4-én halálra ítélte, de arra hivatkozva, hogy nő, az ítéletet életfogytiglani börtönre változtatta. 13 hónappal később azonban szabadon bocsátották. Folytatta élesen angolellenes tevékenységét. 1918 decemberében beválasztották a brit parlamentbe; ő lett volna az első nőképviselő, de a Sinn Féin tagjaként nem foglalta el a helyét. 1919 áprilisától 1921 végéig az első ír kormány munkaügyi minisztere volt. A polgárháborúban a kiegyezést ellenzők oldalán állt.

Patrick Henry Pearse (1879-1916), a felkelés vezetője volt, és ő lett volna az elnöke a húsvét hétfőn bejelentett első Ír Köztársaságnak. 1903 és 1909 között az An Claidheamh Soluis (A fény kardja) című hetilapot szerkesztette. Élharcosává vált az ír nyelv megőrzésének, modern alkalmazásának. 1908- ban megalapított egy ír és angol tannyelvű fiúiskolát, és valamivel később egy ugyanilyen kétnyelvű leányiskolát. 1913-ban verseskötete jelent meg. Ra- dikalizálódott és véráldozatra készen csatlakozott a fegyveres felkelés előkészítőihez. 1916. április 23-án a felkelők őt választották főparancsnokukká, és az akkor meghirdetett szabad ír kormány elnökévé. Május 3-a hajnalán végezték ki.

Thomas MacDonagh (1878-1916), a Patrik Pearse által alapított iskola igazgatóhelyettese volt. Hitte, hogy az ír függetlenség csak „zealous martyrs” (rajongó mártírok) önfeláldozásával küzdhető ki. Az ír nyelvet a maga ősi állapotában az Aran-szigeteken tanulmányozta, Pearse-szel is itt találkozott először. 1908-ban mutatták be három felvonásos tragédiáját: When The Dawn is Come (Ha megjön a hajnal) – egy fél évszázaddal korábbi felkelés előkészületeiről.

John MacBride (1865-1916) korábban Yeats szerelmének, Maud Gonne- nak volt a férje. A vers arra utal, hogy szertelen kíméletlenséggel bánt feleségével és annak első házasságában született leányával. A búr háborúban egy háromszáz fős ír brigád élén küzdött Anglia ellen. A vereség után Párizsba menekült, Maud Gonne-nal ott találkozott. Április 24-én véletlenül került bele a felkelés egyik osztagába, s mindvégig kitartott. Kivégzésekor így hárította el szemének bekötését: „A dél-afrikai háborúban épp elég brit fegyver torkolatába néztem, hogy ne legyen halálfélelmem. Kérem, hajtsák végre az ítéletet!”

  1. Akik, mint Yeats, abban bíztak, hogy Anglia érvényben tartja a brit törvényhozás 1914-ben elfogadott, a világháború miatt elhalasztott ír önrendelkezés törvényét, joggal tarthattak attól, hogy a történtek után erre nem kerül sor. A költemény azonosulást sugall az áldozatok álmával, és jelzi, hogy haláluk – még akkor is, ha oka elragadta- tottság, a honszeretet irrealitásba hajló foka – olyan új helyzetet teremt a lelkekben, amelyet a „terrible beauty” (iszonyú szépség), a vallásos hitélmény szintjére emel.

A vers tehát nem egyszerűen lelkes és lelkesítő „hazafias” költemény. Magába foglalja azokat a szélsőséges, az emberáldozat nélkül feloldhatatlannak bizonyuló ellentéteket, amelyek ekkor és még ezt követően is jelen voltak az ír nép történelmében, ideértve az első világháború utáni polgárháborút és a sziget mai politikai megosztatását.

A helyzet kulcsszava tehát a vers három pontján refrénként felhangzó „terrible beauty”. A kifejezés eredetén és hatásán töprengve nem feledkezhetünk meg egy párhuzamos nyelvi formula, a bibliai „rettegő öröm” szerepéről. Arany Dante című költeményében így idézi: „Rettegő örömnek elragadja kéje…”, önmeghazudtoló jelzős főnévben egyesítve a 2. zsoltár 11. versének gondolatát: „Szolgáljátok az Urat félelemmel, és örüljetek reszketéssel”. Ez a „trembling rejoice” gondolat az angol protestáns Biblia olvasóitól sem idegen: „Serve the Lord with fear, and rejoice with trembling”. Figyelemre méltó, hogy ebben az Arany-költeményben a „rettegő öröm” Kardos Tibornál, és némi szigorítás javaslatával ugyan, de Horváth Károly értelmezésében is jelentheti az Úr hatalmát a Leviathán, azaz a nemzetet elnyomó hatalom felett. (Vö. Kardos Tibor: Arany Dante- ódája keletkezéséhez. Filológiai Közlöny, 1968/1-2., 73.; Horváth Károly: Arany János Dante ódája. ItK, 1990/1., 34-36.

Az antitézis esztétikai vonzatú „szépség” („beauty”) távlattal jelent meg Titus Lucretius Carus (Kr. e. 9449) Epikurosz-dicséretében: „His ibi me rebus quaedam divina voluptas / percipit atque horror…” (De Rerum Natura, III, 28-29. – Itt, eme dolgok előtt egyfajta isteni élv és / rettenet is ragad el…). Ez a megfogalmazás a rettegés és az esztétikai élvezet (a szépség által nyújtott öröm) ellentétének rokonításá- ra utal.

Yeats azonban nem egyszerűen felidéz egy bibliai vagy egy ókori an- titézist. A jelen teljesen elváltozott (changed/transformed utterly), és ennek a teljes elváltozásnak a mindenna- piságtól elütő szépsége ezt szinte a belátható valóságon túli, azt teljesen új, sőt (a rettegésre utalva) az aktuális lehetetlenség, a csoda atmoszférájába emeli. A rettegés is aktuális, a város szinte teljes pusztulása, az elesettek és kivégzettek sorsa, a meglevő és a további kiszámíthatatlanság idegtépő teljessége, valamint ennek tökéletes ellentéte, az elszántság, a túlzott odaadás, mártí- romság teljessége a téma. S az utolsó rész a honszeretet egyoldalúságának, vakságának, a realitáson való túlemel- kedésének is megadja az új helyzetben gyökerező teljesség elismerését, az álmok tiszteletét – s ezt a csúcsot, amely, ha (szinte csak tétován) kérdőjeles is, követi a névsor. Csak az ismerős négyüké, ez reprezentálja a tizenhatot.

A költemény ír értői szerint a versben jelen van a felkelés kezdő napja: 1916. 04. 24. Az első és a harmadik rész együtt 16 sor, azaz 1916; négy része van, ami az év negyedik hónapjára utal, a második és a negyedik rész sorainak összege 24.

*

A fordításban igyekeztem megőrizni a vers eleven lüktetését. Az első két rész egy negyed századdal korábban már elkészült, de akkor meghátráltam a maradék nehézségei előtt. Sráckoromban felnőtt klubtársaim a Fradiban (400-on futottam) belém verték: versenyt nem adunk fel.

Úgy látszik, feladni verset sem lehet.