Lauer Edith üdvözlőbeszéde

„Az ország és a térség kultúrája is gazdagabb lesz a kisebbségi irodalom alkotásaival”
Ismét nagy örömmel és népes csapattal jöttem Pozsonyba. Mátyásfalvi Györgyöt már jól ismerik, de idén testvére, Mátyásfalvi János feleségével, Zsuzsával is közöttünk van. Szeretettel üdvözlöm Teleki Istvánt Washingtonból és Teleki Maximiliant, akik már régen készülnek Pozsonyba jönni, mert olyan sokat hallottak erről az igen szép évi eseményről, amit az Amerikai Magyar Koalíció égisze alatt rendezünk meg. Max négy éve a koalíció elnöke, ahol kiváló munkát végez.
Fedor Erikát, Istvánt és lányukat, Oliviát, washingtoni, de az utóbbi időben budapesti barátainkat is szeretettel látjuk ebben a körben, ők most tulajdonképpen hatalátogatnak, mert felvidéki gyökereik vannak. Ez ugyanígy van Teleki István esetében is, akinek felmenői a Királyhelmec melletti Perbenyikről származnak.
Sajnos az idén a férjem, John, csak gondolatban lehet közöttünk, mert a mai napon vezeti le a Maryland Egyetem kuratóriumának közgyűlését.
Minden évben, amikor készülök a Posonium Díjak átadására, megpróbálok a saját életemből, esetleg utaimból megosztani olyan tapasztalatot, amiben valami módon hasonlóságot találhatunk a kisebbségi kultúrák komoly kihívásaival és a fennmaradásért folytatott harccal.
Az idén nem kellett messze mennem otthonról, mert pont Clevelandban találtam egy igen értékes példát, ami sok szempontból hasonlít a felvidéki magyar kultúra, írásbeliség gyakorlatára.
1935-ben, egy Edith Anisfield Wolf nevű clevelandi hölgy, aki egyben költő és mecénás is volt, egy igen jómódú amerikai család tagjaként, az egyetlen olyan amerikai díjat alapította édesapja és férje tiszteletére, amely kifejezetten azokat az írókat és műveket méltányolja, akik az emberi kultúra sokszínűségét és gazdagságát mutatják írásaikban. Edith Anisfield Wolf ezzel a család elkötelezettségét akarta demonstrálni a szociális igazságosság kérdésében.
Az eddig díjazottak között található írók a világ minden részéből, sajátos kultúrát és művészetet mutatnak be olvasóiknak.
Van, aki az emberi jogok megsértésének személyes és társadalmi következményeit tárja fel. Mások egy gyermek szemszögéből világítanak rá a faji megkülönböztetés fájdalmaira, s van olyan is, aki az egyéni és társadalmi igazságosságot kereső, és önmegvalósításra törekvő emberi méltóságot mutatja be.
1935 óta az Edith Anisfield Wolf Díj felértékelődött mind súlyában, mind presztizsében, és a világ minden részéből – Indiából, Afrikából és Közép-Amerikából és természetesen az afro-amerikai irodalomból is – találunk díjazottakat.
Az amerikai kulturális világ vezetői, a közszolgálati televízió és a nemzetközi sajtó is számon tartja az  EAW Díj kitüntetettjeit! Teszik ezt azért, mert felismerték annak fontosságát, hogy a kis nemzetek, kisebbségek kultúrája ugyanúgy a világörökség kincse, mint a nagy nemzeteké, országoké.
A mi Posonium Irodalmi és Művészeti Díjunk is ezt az utat járja. Nem tudhatjuk, mennyi idő szükséges ahhoz, hogy a szlovák politika, a szlovák hatalom is rájöjjön arra, hogy az ország és a térség kultúrája gazdagabb lesz a magyar kisebbségi irodalom jelenlétével.
Mi viszont továbbra is tegyük azt, amit tennünk kell, s amit felelősséggel vállaltunk.