Leck Gábor versei

angyal
        átlagos testalkata volt
        átlagos humorérzéke
        átlagos szárnyai voltak
        különös ismertetőjele egy feje fölé képzelt glória…

        utoljára mikor láttam
        szotyit köpködött egy vidéki focimeccsen
        az illuminált halandók között
        emlékszem szeretted
        az eget kémlelni, számlálni a foszló
        kerozincsíkokat
        akkor még hittük a tér végtelen szabadság
        akkor még nem kényszerítettek folytonos
        meghunyászkodásokra elvtelen
        kompromisszumok
        tudom a beporzást szeretted
        vonzó idomok buja világában
        s Hitschkok madarait, akik
        fellázadtak az emberi kegyetlenség ellen,
        Van Gogh napraforgóit
        a mindenféle csecsebecséből összetákolt
        mennybéli kirakatokat
        de tudtad itt minden csak a látszat
        az élet pedig nem több mint végtelennek
        tűnő álom egy elképzelt világban
        halványan skizofrén érzéseid voltak
        akár pszichológusok áldozata is lehettél
        volna egy füstös díványon
        tudom néha úgy érezted magad
        mint a letaglózott jancsibohóc
        lelkedben meg játszottak szomorú vonók

        átlagos volt
        lehetett volna magas szőke férfi felemás cipőben
        vagy öreg mozifilmvetítő, aki már csak
        filmkockákban látja az életet
        most mindenki őt keresi mert az angyalok
        halandóbbak mint mi tébolyult
        lelki fakírjai az életnek

kösz

        csonka perceket hoztál
        zilált hajótörött időt
        implantáltál ideákkal
        kirúzsozott képzeletembe
        faggyúként hűlő érzéseit
        megsárgult napjaimnak
        magamra öltöttem álarcként
        a bárányok beletörődő szerénységét
        a megszolgált beteljesülés utáni jóleső
        teltségérzetet már tudom neked köszönhetem
        s azt is ha elfajult eszmék közt bolyongó
        elmémbe rügyfakasztó békét oltasz
        megszoktatsz a naponkénti létbe ébredésre
        s illemhelyi óráimon az ihlettelen gondolatkeresést
        a négy fal közti tapétagondolatokat
        bukdácsolást végtelen sakktáblákon
        bár kínáltál alternatívaként ponyvás
        csöpögős életérzést csábító neonfényeket
        rózsaszín álmokat ringató bordélyházakat
        mégis bölcs Robinsonként tűröm szigetóráimat
        túl a ránk rohadt szemfedőkön
        most már boldogan

most

        miért ne lennék mocskosul ideges
        mikor a riadt arcú mindenre elszántak
        összezsugorodott lelkiismerettel
        legszívesebben megfingatnának
        a végrehajtás késik ám az ítélet végleges
        a múlt vászna megint felfeslik szétreped
        s fogan az agyakban sok spicli gondolat
        a csőcselék ha tudná még álmában is forogna
        nem az a balhé hogy kedélye bágyatag
        hanem hogy ez a rohadt élet reggelente
        dörzsöli ki szeméből a dédelgetett álmokat
        figyelj most rám brader hegyezd a füledet
        a törvény itt papírfecni
        akár egész nap verheted…
        fejedet a falba
        akárhogyan lavírozol belecsusszansz a szarba
        a kurvák arcán is csak színlelt a mosoly
        s te felnézel álmaid gőze alól s látod a múlt tükrét
        ahogy szilánkokra megreped
        így kap a jövő szűz testére mélyülő hegeket
        téged meg cipel magával a kóbor képzelet
        most sértetlen női idomok bája jár az eszedben

bocsánatkérés

        baby immár ne haragudj
        engem is csak pányván tart
        s kába letargiába taszít az élet
        most gátlásait ledobván
        fennkölt szeánszra szomjazik
        a boncasztalra kiterített lélek
        szíved pitvarában motoz az ábránd
        fölgerjesztett kéjre éhesen
        önszadista fakírként tűröm
        hogy minden porcikámban
        izgató nyelvedtől remegek
        flörtre csábítanak gyanús mozdulatok
        és hormonokat sarkantyúznak ereimben
        a behatoló manőverre heccelő szavak
        majd hajcihő nélkül lódul meg
        a herék alagútjaiban az örökítő anyag

rapszódia

        ha a gengszter nem trutymó nem is kopik fel az álla
        halomra gyilkolja a fütyiket a pesti éjszakában
        dumám akkor fain ha polgárpukkasztó
        kioperálja a magot a rohadó narancsból
        labilis lelki egyensúlyotokból billent ki provokatív szövegem
        ha bionarkót kamáltok csókolom a seggetek
        bármerre is nézek heréim túltermelésre serkentik a bulák
        nem csoda ha erektől duzzadva bedagad a cerkám
        nyomom a rappet nyálkás rímekben tűrvén
        hogy szatyros nénik megszólnak a közértben
        de tudd meg engem nem tankol túlzottan a  közérdek
        két martini közt enyhülök akár menő seggdugaszok 007- es
        filmekben agyamban túlpörög a nyomásmérő szerkezet
        s ha szuszhoz juttat a sok átkozott szerep
        egy maszatos papíron rögzítem irritáló szövegem
        mert féregként rág mi belülről fáj
        ha megőrjít a feszkó kitálal bagólesőm
        vodkával öblítem a garatot sőt
        kocsmában lumpolok ha nem enyhül a gubanc
        de nincs itt semmi hézag míg ömlik a strici hip–hop
        ne bántson minket hogy silány a közízlés
        a szar is kelendő ha ízléses a körítés
        a helyzetet aligha cicomázom ha elkottyintom neked
        csak egy liter whyskit nyaltam be s máris izzad a belem
        rohadtul morcos leszek és szétcsapok a placcon
        legalizálom a motyót csak legyen rá sanszom
        de most gyere baby had szívjam ki könnyű kis véredet
        reggel aztán betakarhatod kihűlő helyemet

 reakció

        fullánkos bosszú, sunyi hadviselés
        elmeprostitúció, vérre szomjazó kés
        téveszmékbe gabalyítanak az elszabotált napkelték
        riaszt a dögkeselyűk nyálcsorgása
        előrevetített tétlenségünkben megrohaszt az elfojtott züllöttség
        mi még mindig táncolunk a megtaposott örömök romjain
        nem szomjazva a szolidaritás erőltetett könnyeit
        itt hagyom kivert fogaim a trófeaprotézisbe
        száműzött istenetek a hit meddő magvait hinti közétek
        köztetek sakkfigurák között keresem a helyem
        a billboardokról visszanevetnek reklámarcú majdnememberek
        csápjukat tisztítják szabad préda reményében a férgek
        zsebében rumos flaskóval tántorog vén vurstlisként az élet
        ti pedig díszes kriptára ítéltek kussoljatok a kárpátok alatt
        már körvonalazódnak az újjászületés stigmái
        hát ne veressék még félre a fülsüketítő harang
        nem tudom szabad-e bepörögnöm új időknek új dalaira
        mondassék ki a végítélet örömböjtök csaholó démonjaira
        egyre többször fogy el szuflám a holtponton
        élek itt mint ijesztett strucc az aszfalton

Átváltozás

        Most már nyomasztó ez a
        hirtelen támadó felindulás
        E nyomasztó tenni nem tudás
        Amikor már isten sem…
        Ki jót mulat néma bárányai
        Önsanyargató játékain
        Bizony végbélbe kívánt helyzet ez
        Mikor nem kínálják magukat    
        Idegeket kényeztető örömök sem
        A pokolban mennydörögnek
        A mennyben fekete hegedűk sírnak
        Mert uram itt semerre a kiszabott irány
        Újjá épített partjainkat pedig
        Minduntalan beomlasztja
        A pusztulás tarajos hulláma
        Nem vigasztal az a szózatokban    
        Elsiratott szülőföld
        A torként megült könnyfakasztó ünnepek    
        Ez a nyomorult kisebbségi feeling    
        Éjjelente képzelt holdra vonyítok    
        Bordáim sorban kipattognak    
        Életre kel bennem a farkasemeber