„…reneszánsz jellegű szellemi nyitottsága”

Koncsol László életművéről
Koncsol László életét és művét, sokkal inkább, mint mások esetében, együtt kell értékelnünk. Az írói mű munka eredménye, az élet pedig benső értékek következménye, alkotó akarat és morális tartás, sőt gyakran a véletlen műve. Esetében az okok és minőségek elválaszthatatlanok, mintegy összefolynak, egymásból következnek.
Kezdetben volt az élni vágyás és felemelkedési ösztön, s mintegy a váratlan szabadság révén a tanulás első lépcsőfoka. Ő is a komáromi gimnáziumban kezdte, mint annyian, s itt fel kell villantanunk Turczel tanár úr, majd igazgató úr alakját, mint az indulás minőségi határozóját. Több olyan társával érkezett Pozsonyba, akik az alkotókészség birtokában és a kultúrateremtés igényével jöttek. Hasonló volt a többiekhez, s mégis némileg más, valami egyszerű tisztaságot és nemes intellektust érezhettünk benne, mely mindvégig tulajdona! Felfigyeltető, hogy már akkor valamiféle hívő és konok igazságkeresés jegyében cselekszik. Talán első fegyverténye, hogy szót emel az akkori fiatalok, Cselényi, Tőzsér nemzedékének a verseit ért támadások ellen. Majd szenvedélyesen védi a „nyolcak” antológiáját. Nem kockázatmentes határozottság ez abban a bonyolult, eszmeileg deformált korban, a támadók ideológiai ütegekből tüzelnek! Koncsolt igazságérzete védi elsősorban. Meggyőződése a fiatal alkotóerők és születő értékek védelmezőjének az igaza, van némi naiv vonása is, valamiféle benső hitre támaszkodó, reneszánsz vonásának érzem! Erkölcsi tartásában a kezdetektől reneszánsz értéket érzek, az emberi alkotóerő mély tiszteletét, mintegy az igazságnak szinte önmagáért való, már-már kultikus védelmét!
A másik vonása sokrétű és mindent átfogó érdeklődése! Tudjuk a történelemből, hogy Leonardót a világi és hadi tudományok mellett szenvedélyesen érdekelte a madarak röpte, tehát a repülés lehetősége, de emellett a festészet formakultúrája is, Mona Lisa mosolya. Koncsol reneszánsz jellegű szellemi nyitottsága azért fontos, mert a hozzá hasonló alkotó munkájában minden mindennel összefügg! Néhány éves tanítói tevékenysége például, pedagógusi lendülete két évtized múltán nyer ismét értelmet és teret, amikor a Hétben „költőiskolát” nyit, majd megírja az Ütemezőt, a korszerű líraértelmezés kiváló kézikönyvét. De ezek a pedagógusi vonások szerkesztői és kiadói munkájában is kiválóan érvényesülnek. Ma számos fiatalabb szerző „legendás” szerkesztőnek tudja őt. Az Irodalmi Szemlét évekig együtt szerkesztettük, nyitottságát és érzékeny intellektusát közelről figyelhettem. Olyan szerkesztőtípus, aki mindig tudja, hogy ügyet szolgál! Márai klaszszikus polgárai is az Ügyet szolgálják, Fábry is a magyar kisebbség ügyét, Koncsol esetében ez „közüggyé” nőtt: kultúránk és anyanyelvünk szolgálatává, irodalmunk nemesítésévé, egyetemes eszmények felé való közelítésévé! Bizony, a mi „ügyeink” néha talányosak, már-már megfoghatatlanok. Gyakran meg se fogalmazzuk őket, csak érezzük mélységüket és szolgáljuk, erőnkhöz mérten. Gyakran úgy, hogy szolgálat jellegét nem is vagyunk elég bátrak méltóan értékelni!
A hetvenes évek első felében Koncsol, néhány könyve bizonyítja, a leghitelesebb irodalomkritikusunk volt. S emellett kiváló esszéíró! Emlékszünk Fábryhoz írt levelére, cikkeire, ismét fiatalok, immár az „egyszeműek” védelmében! Majd később másik „nagy” levelére, melyet a párttitkárnak, a fő ideológusnak írt, minden lépését morális erők vigyázzák. Megismétlem: az igazság a kulcsszava! Szinte mint a legendás cseh papnak, Husz Jánosnak! Abban az időben, sokat beszéltünk róla, komoly terve volt, hogy független író lesz, „szabadúszó”, ahogy akkor mondtuk. Belevágott és nem rokkant bele. Fordítás és nyomdai korrektorkodás lett belőle meg nehéz gondok, létgondok egyenesen, de ezeket az éveit is az a fény, valamiféle szellemi sugárzás jellemezte, olyan intellektuális és morális erőtér, mely egész életében a tulajdona. Fordításai mellett verseket, Vizesnaplót írt, később közszereplést vállalt, évekig Írótársaságunk elnöke volt, majd a református egyház országos főgondnoka. A magányos alkotó és közéleti vezető szerencsés közös alkata ő! Ki másnak jutott volna eszébe, kinek lett volna bátorsága, hogy képességeivel egy falu szövetkezetének a krónikásává szegődjön, ennek révén mára felbecsülhetetlen értékű falukutatást és helytörténeti feltárást végezzen?! Az erkölcsi bátorság és sorsvállalás is erős vonásai közé tartozik. A „patonyi krónikás”, ma már látjuk, klasszikus értékű munkát végzett. A Csallóközi Kiskönyvtár oknyomozó adatbősége és történeti minősége messze túlszárnyalja helyi érvényét, az általa feltárt és összerakott történelmi kép az egész felvidéki régióra, sőt a Kárpát-medencei múltra fényt sugárzik.
Lexikonunk adatai szerint Koncsol László mintegy másfél tucatnyi művet jelentetett meg, tucatnyi szlovák és cseh fordítást, antológiákat válogatott és szellemi közmunkát végzett. Ő is annak a szinte heroikusnak tűnő munkának a részese, amellyel az első nemzedékek megalapozták és számban egyre gyarapodva felhúzták irodalmunk épületét. Az élvonalban, máskor a háttérben állva, mindig erőforrásként tartottuk számon. Jó tudni-érezni az erőt, az erkölcsi fényt, melyet neve és egyénisége jelent. És amelyet ez alkalommal a Posonium Irodalmi Díj Életműdíjával tisztelünk meg és jutalmazunk!
Duba Gyula