Duba Gyu­la Gon­dok em­lé­ke – em­lé­kek gond­ja cí­mű kö­te­té­ről

Könyvről könyvre – Iro­dal­mi gon­dok és em­lé­kek
Duba Gyu­la időn­ként – re­gé­nyek mel­lett, re­gé­nyek kö­zött – el­mé­le­ti és iro­da­lom­tör­té­ne­ti ér­de­kű kö­te­tek­kel is elő­ruk­kol. Most is en­nek va­gyunk ta­núi. Iro­dal­mi gon­dok­ról és em­lé­kek­ről ír­ván for­dul az ol­va­só­hoz (is).

Já­té­kos le­het­ne a cím, hi­szen az em­lé­kek is rej­te­nek gon­do­kat, a gon­dok sem nél­kü­lö­zik az em­lé­ke­ket tár­sa­dal­mi és egyé­ni vo­nat­ko­zás­ban. A mi cí­münk bi­zo­nyos egy­sze­rű­sí­tést ta­kar, Dubáé – tar­tal­má­ban – ös­­sze­tet­tebb, di­a­lek­ti­ku­san ös­­sze­fo­nó­dó, gyak­ran a mély­ré­te­ge­kig lenyuló. Iro­dal­mi tu­dat és tör­té­ne­lem, ki­sebb­sé­gi sors és eu­ró­pa­i­ság je­lent­ke­zik ös­­sze­fo­nód­va. Va­gyis: jel­leg­ze­te­sen szlo­vá­ki­ai, ugyan­ak­kor eu­ro­pé­er is. (Mind­ezt már sej­te­tik, majd erő­tel­jes­eb­ben ki is fe­je­zik ko­ráb­bi – ha­son­ló iden­ti­tá­sú – kö­te­tei, mint a Lát­ni a célt, vagy az Eu­ró­pai ma­gány. Csak a hang­súly­ok má­sok.)
Ez új kö­tet – Gon­dok em­lé­ke – em­lé­kek gond­ja – vis­­sza­te­kin­tő. Szám­ve­tés. „Las­san fél év­szá­za­dos iro­dal­mi kép, az ere­de­ti­je en­nél is több” – ír­ja a Volt egy­szer egy if­jú­ság cí­mű írá­sá­ban.

Szá­má­ra is Fábry Zol­tán volt a szel­le­mi vi­lá­gí­tó­to­rony, s az is ma­radt; de – év­ti­ze­dek múl­tán s ért­he­tő­en meg is ha­lad­ja a stó­szi írót. Fábryhoz ké­pest új ge­ne­zisrend­szer alakul(t) ki. Akár Dé­nes György­ről, Sel­­lyei Jó­zsef­ről ír, Grendel La­jos­ról, vagy ép­pen Turczel La­jos ala­po­zá­sa­it mu­tat­ja be; fel­idé­zi Gyurcsó Ist­ván vagy Ozsvald Ár­pád alak­ját.
Mind­eköz­ben fel­vil­lant­ja az in­du­lá­so­kat, a tör­té­ne­lem von­zá­sa­it és taszításait, fájdalmait és re­mény­kel­tő pir­ka­dá­sa­it; mi­köz­ben vál­lal­ja a nemzeti/ségi/ írói lé­tet. Az írói kva­li­tás, az iro­dal­mi tu­dat ös­­sze­fo­nó­dik a tör­té­ne­lem­mel, az idő hang­ja­i­val.

Ös­­szes­sé­gé­ben: Duba Gyu­la ta­nul­má­nyai „iro­dal­mib­bak” egyes kortásaiénál. Gyak­ran – iro­da­lom­szo­ci­o­ló­gi­á­ról is szó lé­vén – Turczelhez kö­ze­lít. És még­is sa­já­tos: Duba Gyu­la gon­do­la­tai és hang­jai tör­nek át a szö­ve­ge­ken. Úgy tű­nik: írá­sa­i­ban nincs meg – expressis verbis – Turczelnek vagy Do­bos Lász­ló­nak a vi­tá­zó szen­ve­dé­lyes­sé­ge. Együt­te­sen, s ez ért­he­tő, a ko­ráb­bi írá­sok (Turczelre és Do­bos­ra is jel­lem­ző­en) Fábry-„kö­ze­li­ek” vol­tak; egyé­ni hang­juk így ala­kult ki, szem­lé­let- és lá­tás­mód­juk­nak meg­fe­le­lő­en. Igen, de Fábry Zol­tán ides­to­va negy­ven éve meg­halt. Köz­ben na­gyot vál­to­zott – több­szö­rö­sen – a vi­lág. Ben­ne a kö­zép-ke­let-eu­ró­pai tér­sé­günk is. Úgy is fo­gal­maz­hat­juk (tör­té­ne­ti­sé­gé­ben): „kez­det­ben volt Fábry Zol­tán”. Az esz­ten­dők, év­ti­ze­dek ki­ala­kí­tot­ták a to­vább­lé­pés igé­nyét és le­he­tő­sé­gét.

En­nek függ­vé­nyé­ben idé­zi fel most Turczel La­jos alak­ját és élet­mű­vét (Az ala­po­zó di­csé­re­te cí­mű írá­sá­ban). Mi­ként ko­ráb­ban mér­leg­re tet­te Fábry „eu­ró­pai ma­gá­nyát” („Fábry esz­té­ti­ká­já­ban a köl­tő ma­gá­nya az al­ko­tás pil­la­na­tá­nak ál­la­po­ta…”) – je­len kö­te­té­ben vé­gig­kí­sé­ri és ma­gya­ráz­za Forbáth Im­re „eu­ró­pa­i­sá­gát”. („Forbáth eu­ró­pa­i­sá­gá­ban olyan szel­le­mi lét­for­mát pró­bá­lunk meg­ha­tá­roz­ni, an­nak tör­vé­nye­it és jel­lem­ző ér­té­ke­it fel­fed­ni, mely lét­for­ma a tör­té­nel­mi idő más [mai] szint­jén – eset­leg! – ál­ta­lá­ban is adott és szá­munk­ra is le­het­sé­ges”.)

A re­a­li­tás fi­gye­lem­bevé­te­lé­vel bi­zo­nyos nosz­tal­gi­á­val idé­zi fel Sel­­lyei Jó­zsef alak­ját és mű­ve­it (Pa­raszt­írónk a múlt szá­zad­ból). Írá­sa il­lesz­ke­dik a ko­ráb­bi, Fábry–Turczel–Csanda–Fónod-értékelés rend­jé­be, de nem nél­kü­lö­zi az em­lí­tett nosz­tal­gi­kus fel­han­got – „Fo­gyó­ban a ma­gyar pa­rasz­ti lét; ter­mé­sze­tes élet­for­má­ja, tár­gyi vi­lá­ga, szel­le­mi kul­tú­rá­ja és er­köl­cse el­tű­nő­ben”. Bi­zo­nyos el­fe­ledett­ség ho­má­lyá­ból idé­zi meg és fel Sel­­lyei Jó­zsef mű­ve­it (ha volt egy­kor „Mó­ricz Zsig­mond éb­resz­té­se” – úgy le­het most „Sel­­lyei Jó­zsef éb­resz­té­se” is).

A kö­tet egyik leg­szebb írá­sa (Gyurcsóé mel­lett!) a Dé­nes György­ről írt so­rok. Szám­adást ké­szít negy­ven év­ről – az ak­kor 65 éves Dé­nes György élet­út­já­nak fel­idé­zé­sé­vel. Ezt mint­egy ki­egé­szí­ti ab­ban az írá­sá­ban, mely az Iro­dal­mi Szem­le 2008. 5. szám­ban em­lé­ke­zik a ta­valy el­hunyt köl­tő­re. A cí­me: Az el­ső köl­tő le­gen­dá­ja. Dé­nes György le­gen­da és út­tö­rő ha­gyo­mány lett. Az el­ső, aki köl­tő­ként meg­szó­lalt a má­so­dik vi­lág­há­bo­rú után.

Az Iro­dal­mi Szem­lé­ben Duba Gyu­la azt ír­ja: „A le­gen­dák szé­pek, de él­tet­ni kell őket. Ha meg­fe­led­kez­nek ró­luk, a leg­szeb­bek is el­hal­nak. Kár len­ne ér­tük…”, s az írás vé­ge fe­lé így: „Men­­nyi vélt vagy va­lós el­lent­mon­dás, bo­nyo­lult ko­rok ös­­sze­tett lel­ke­ket szül­nek, va­rá­zsos köl­tői jel­le­me­ket. Meg le­gen­dá­kat” – Dé­nes Györ­gyét is, aki­nek – éle­té­ben meg­je­lent – utol­só ver­ses­kö­te­te a Hat­­tyúk éji da­la volt…

Duba Gyu­la a je­lent és múl­tat kap­csol­ja ös­­sze, mi­köz­ben Dé­nes György­ről ír. „Az író a je­len­ben ír, de tu­da­ta a múlt­ból táp­lál­ko­zik, ezért mai ered­mé­nye­ink­nek az öt­ve­nes évek eset­le­ges­sé­gei (is) köz­vet­len – és ta­nul­sá­gos előz­mé­nyei. Dé­nes György köl­té­sze­te pe­dig élő híd, múlt és je­len kö­zött.”

A kö­tet írá­sa­i­nak túl­nyo­mó több­sé­ge ös­­sze­függ a tör­té­ne­lem­szem­lé­let­tel. Óha­tat­la­nul fel­ve­tő­dik a kér­dés: mi­lyen ez a történelemszemlélet?; men­­nyi­re és mily mér­ték­ben tud „igaz­sá­gos” és plá­ne „ob­jek­tív” len­ni? Itt – kö­zép-ke­let-eu­ró­pai re­lá­ci­ó­ban?

Duba Gyu­la – Kiss Jó­zsef köny­vé­nek ürü­gyén – bíz­vást ki­je­len­ti: csak re­la­tív ér­te­lem­ben be­szél­he­tünk igaz­sá­gos­ság­ról és ob­jek­ti­vi­tás­ról. „A ter­mé­szet ob­jek­tív, az em­ber azon­ban soha!… S nemcsak az egyes em­ber, az egyén ér­tel­mé­ben, ha­nem a kö­zös­sé­gek, a né­pek-nem­ze­tek vo­nat­ko­zá­sá­ban is. Ott csak igazán!… Eb­ből az­tán ren­ge­teg gond kö­vet­ke­zik…” Mind­eb­ből kö­vet­ke­zik, hogy „mi­lyen ne­héz a tör­té­nel­mi vé­le­mé­nyek ös­­sze­füg­gé­se­i­ben ki­egyen­sú­lyo­zott hely­ze­tet… te­rem­te­ni…” És en­nek meg­fe­le­lő­en el­fo­gad­ha­tó ér­ték­íté­le­tet mon­da­ni. Fo­ko­zot­tan ér­vé­nyes ez a ki­sebb­sé­gi nézőpont(ok)ra.
S a mi tá­ja­in­kon – ho­gyan áll ez a kér­dés? Duba Gyu­la vá­la­sza: „Eu­ró­pá­nak ezen a tér­fe­lén iszo­nya­tos és ki­szá­mít­ha­tat­lan erő a tör­té­ne­lem­tu­dat és a múlt­ban gyö­ke­re­ző kö­zös his­tó­ria szá­mos el­lent­mon­dá­sa, ol­tal­maz­hat és rom­bol­hat sa­já­tos tör­vé­nyei alap­ján…”

A gon­dol­ko­dó em­ber, a vi­lá­got ér­dek­lő szem­mel fi­gye­lő szép­író meg­ál­la­po­dott gon­do­la­tai és konk­lú­zi­ói e meg­fo­gal­ma­zá­sok. Re­gé­nyek meg­írá­sa mel­lett és azok kö­zött.

(Madách-Posonium, 2007)