Boccaccio „jegyzetei” – A novella alapelvei (2)

A fabuláció logikája – Adalék Giovanni Boccaccio „Il Principi della Novella” című állítólagos jegyzeteihez, ahogyan azokat Fráter Lorenzo lemásolta a pápai archívumban

Prológus

Másutt már kifejtettük a novella alapelveit. Ott azonban inkább csak arról volt szó, hogy mi a novella és kevés szó esett arról, hogyan készül egy novella.

Szimbolikusan a novellát egy színes szőtteshez hasonlítottuk, amelynek a kötőpontjai adják az ábrát, a mintát, vagyis a történetet. Igen ám, de mielőtt elkezdjük a szövést, az adott fonalak, és egyéb eszközök mellett már készen kell lennie a mintának, a képnek is. Ugyanott utaltunk a novella képszerűségére is mondván, hogy a regény egy freskó, a novella egy miniatűr, egy ikon. Valóban, a novella képi reprezentánsa egy kis kép, egy ikon lehetne.

Ha tehát azt mondjuk, hogy a novella egy kis kép, akkor nyilván úgy is készül, mint egy kép.

1. Mondat és kép

Előző vázlatunkban ugyancsak kifejtettük, hogy elég egyetlen érzék, érzelem, mondat, kép, látvány vagy helyzet, hogy felszikrázzon az író tudatában egy szabad impulzus, azaz egy novella ötlete. Valójában minden érzék, érzelem és mondat is hamarosan egy kép, egy látvány, vagy egy helyzet formáját ölti képze-letünkben.

Nézzük először általánosan, hogy alakul képpé egy mondat. Korábban azt állítottuk, hogy a történet lényege egyetlen mondatban kifejezhető. A tér és az idő mintha mindjárt a kép kerete lenne: a HOL a világ, a MIKOR pedig a történelem. A szűkebb „hol és mikor” pedig „itt és most” lesz egy helyzet cselekvési körében.

Van hát már egy keretünk, mely a kor hátterét adja, s benne egy kör, mely a helyzetet szimbolizálja. Ebbe már csak 2-3 kis kört kell belerajzolnunk, amelyek az embereket, a személyeket, a szereplőket jelentik. Ezeket a kör-személyeket vékony vonallal összekötjük, hogy jelezzük a köztük fellelhető viszonyokat. Nyilvánvaló, hogy ezeknek a viszonyoknak ugyancsak megvan a maguk térideje: személyeink már korábbról ismerhetik egymást, vagy csak most találkoztak először, s találkozásuk egy helyzetben kihat további, tehát jövőbeni viszonyaikra is.

Adva van a ki, vagy kik, miért, hogyan, mit tesznek, tettek, vagy tenni fog-nak. Szem előtt tartva a képet, azt mondhatjuk, hogy a novella története egy vagy két, vagy több cselekvő ember találkozása valamilyen helyzetben, melyben tetteik közös eseménysorozatot hoznak létre. A változó, meglóduló, gördülő helyzet adja a cselekményt. A leírt ábrából jól látható, illetve jól kiolvasható a regény és a novella közti különbség. A regény egy sodró erejű, folyamszerűen hömpölygő esemény-sorozat, míg a novella csak egy kibillenő helyzet és egy rövid eseménysorozat. (Ha legalább feleannyira tudnék rajzolni, mint Leonardo da Vinci, akkor most mellékelnék ide egy rajzot. De mivel csak író vagyok, és nem tudok a vonalakkal meg a színekkel bánni, szavakban kellett felvázolnom egy ábrát.)

Hogy ne egy vázlatos ábrát kelljen elképzelnünk, tegyük magunk elé a mellékelt ikont.

A kép a „Megjelentetést” ábrázolja, vagyis Jézus eljövetelének a bejelentését. Az ismert történet lényegét Lukács Apostol a következőképpen írja le. „Bémenvén ezért az Angyal ő hozzá, mondta: Örülj te, ki az Úrnál ingyen vagy kedves: Az Úr te veled vagyon; és te áldott vagy az asszonyok között.”

„És ímé a te rokonod Erzsébet is az ő vénségében fogadott fiat, és immár hatod hónapi viselős az, aki hivattatik vala meddőnek. Mert az Istennél nincsen semmi lehetetlen dolog.” A novella lényegének az általános képi megjelenítése lehetne ez az ikon, ha elvonatkoztatunk az ábrázolt eseménysorozat szent mivoltától. Nem a glória és a szárnyak jelentenek problémát. A glóriának van ugyanis valós magyarázata is az aureóla, vagy aura (a szellemi kisugárzás) tényében. Maradhat az angyal is, hisz egy novellában bármikor szerepelhetnek túlvilági vagy szellemi lények.

Mit látunk tehát a képen? Egy térbe és időbe keretezett vidéket, valamint embereket és eseményeket. Mint már mondtuk, ez a novella lényege. Ugyanakkor itt van mind az elbeszélő, mind az író is. Hogy hol? Hát vagy a kép előtt, vagy benne a képben. A három szereplő bármelyike lehetne az esemény elbeszélője belülről, míg az író kívülről is leírhatja az eseményeket, mint azt Lukács Apostol tette volt.

2. Kép és mondat

Itt érkezünk el a fabulációhoz. Maradjunk először az ikonnál. Hol van ebben a novella lehetősége, tehát egy közismert történet újszerű elbeszélése? Fentebb azt mondottuk, hogy a három szereplő bármelyike lehetne az esemény elbeszélője. Nézzük tehát ezt a lehetőséget. Íme, három lehetséges megoldás, először csak egyetlen mondatban vázolva.

    1. Az angyalnak ez az első, fontos földi küldetése.

    2. Erzsébet azon töpreng, mi lesz a két gyerek sorsa.

    3. Máriának az okoz gondot, hogyan mondja el a dolgot Józsefnek.

Hogyan lehetne most kifejteni ezeket a mondatokat? Úgy, hogy intenzíven az alapmondatra kell összpontosítani, feltenni sok kérdést és felvetni néhány lehe-tőséget. A fabuláció lényege: egy képet nézve felteszünk néhány kérdést és azon nyomban meg is válaszoljuk azokat. Azért hasznos egy képből kiindulni, mert egy képben egyszerre több dolog is adott, ami egyrészt megköt, de másrész ösztönző is lehet.

 Az angyal például, nagyon izgulna, mert először kapott emberi testet. Nem egyszerűen közli Máriával a hírt, hanem élvezi az anyagi lét apró-cseprő örömeit. Nem tud ellenállni annak sem, hogy megérintse Máriát. Nem tud betelni a látvány-nyal. Erzsébet például furcsa álmot láthatna. Az első képben az egyik ifjú kereszteli a másikat egy patak partján, a másik képben az egyik ifjút lefejezik, a harmadik képben pedig a másik fiatalembert keresztre feszítik. Melyikre, melyik sors jut? Ha Isten rendelte így, megvolt rá az oka.

Mária először csak álomnak véli az angyal látogatását és hírét. De aztán már nyilvánvaló lesz, hogy teherben van. Hogyan mondja ezt el a férjének? Nem tudja, hogy József ugyanabból a forrásból tud a dologról, mint jómaga. Végül megbeszé-lik a dolgot, és mindketten megnyugszanak.

Hagyjuk most a szent dolgokat és tegyük magunk elé a négy metszetet. Mit is látunk, első pillantásra, egyetlen mondatban?

 1. Hárman étkeznek egy fogadóban.

 2. Egy asszony haldoklik.

 3. Egy leány úton van.

 4. Egy királynő fürdik.

Most két lehetőségünk van: először külön-külön szemügyre venni az egyes képeket, mindegyikhez találni egy történetet, majd bizonyos sorrendben kapcsolatot találni köztük egyetlen történetben.

A/ Az egyes képek történetei

Most természetesen egyszerűen leírhatnám a végeredményt, vagyis a megszőtt történeteket, de mivel magának a fabulációnak a folyamatát akarom megragadni, igyekszem rekonstruálni az egész gondolatmenetemet.

1. Hárman étkeznek egy fogadóban. Ki ez a három alak? Annyi bizonyosnak tűnik, hogy mindhárman marcona alakok, valamiféle martalócok. Ha nem is mindjárt rablók, de mindenesetre olyan alakok, akik valami rosszban törik a fejüket. Egyelőre lakmároznak és iszogatnak (amit a képen jól jeleznek a flaskók). Azért isznak olyan sokat, mert mind a háromnak az jár a fejében, hogy majd kirabolja a másik kettőt. Ezért aztán úgy berúgnak, hogy a szobájukba se tudnak felmenni. Ekkor a fogadósnak jó ötlete támad. Mivel mostanában gyatra a fogadó forgalma, elveszi a martalócok minden aranyát, felköti őket a lovaikra és a szélrózsa három irányába zavarja a lovakat.

2. Egy asszony haldoklik. A tehetős öregasszonynak csak egy ápolónő viselte a gondját, míg a fia hosszabb időre távol volt külföldön. Az orvos megállapítja, hogy az asszonynak már csak pár napja van hátra. Mi legyen az összekapott érté-kekkel? Mentsük meg inkább mi, nehogy a bíró kezére jusson. Összeszednek minden aranyat és ékszert, majd amikor az asszony meghal, beleteszik a koporsóba. Néhány nappal a temetés után aztán éjjel kiássák a koporsót. Hol fogunk osztozni? Hm… sehol! Az orvos az ásóval agyoncsapja az ápolónőt és őt is a koporsóba teszi.

3. Egy leány úton van. A fiatal nemes leánynak nagy hamarjában néhány napi járóföldre kellett mennie egyetlen lovászfiúval. A ravasz lovászgyerek a másik napon egy mellékútra vezeti a lányt, hogy ott van egy jó fogadó. De ott csak volt fogadó valamikor, mert már régen leégett és a legény tudott erről. Ott kell meghálniuk a romok között. A legény aztán egész éjjel gondoskodott róla, hogy a leány ne féljen. Elhitette vele, hogy a közösülő párokat messzire elkerülik a gonosz szellemek, mert körülöttük mindig a világra kívánkozó jó lelkek rajzanak. A leány egészen átszellemülve érkezett meg a kastélyba, ahová mennie kellett.

4. Egy királynő fürdik. A kikapós királynőnek hat szeretője van az udvaron-cok és nemes urak között. Minden légyottra más-más parfümöt használ. Sejti ugyan a király a csalást, de nincs semmi bizonyítéka, nem tudja rajtakapni az asszonyt. Egyszer aztán fürdés után a királynő elvéti a fiolákat és más illatszert használ a férjével való együttlétre. A király észreveszi a változást, és ez sugallja neki a gondolatot. Míg az asszony piheg a szeretkezés után, a király átmegy a felesége fürdőszobája és meg is találja ott a hat üveg illatszert. Mivel jó orra van, megjegyzi mind a hat illatot. Aztán a következő két hónapban furcsa szokást vesz fel: minden nap, kora délelőtt fogadást tart, de nem üli azokat végig, hanem sorra járja azokat, akikkel szóba elegyedik. Nem egész két hónap alatt sikerül is mind a hat illatot azonosítania. Aztán a hat férfit (volt köztük udvaronc, lovag, nemes, katona, lovász és – horribili dictu – még egy püspök is) berendeli egy külön helyiségbe, ahová odaparancsol hat testőrt is. Aztán megmondta nekik, hogy vagy azonnal hadba indulnak a Szent Sír visszaszerzésére, vagy rögvest lekaszaboltatja őket a király elleni cselszövés vádjával. Mert, uraim, mind ugyanabban a cselben vagytok vétkesek. Megértik azok, hogy honnan fúj a szél, és még aznap elindulnak Jeruzsálem irányába. Megérti a királynő is, hogy hát plusz hat azért csak sok egy kicsit.

B. Az összefüggő történet

Elég egy pillantást vetni a négy metszetre, hogy meglássuk, kezdő képnek legjobb volna a haldokló asszony. Ehhez jól kapcsolódhatna, hogy egy lány úton van – természetesen a haldokló anyjához. Tudomást szereznek erről a vidék marta-lócai, és egy fogadóban várják a lányt, hogy kirabolják. De hol van a királynő? Legyen a királynő egy hercegnő, és máris összeáll az összefüggő történet.

1. Haldoklik a hercegnő anyja, aki egy távoli vidéken él számkivetésben. Postagalamb viszi a hírt a lányának. De kifecsegi a hírt az ápolónő is, és három rabló indul el a hercegnő elé.

2. A hercegnő éppen fürdik, amikor hozzák a hírt, hogy haldokló anyja még egyszer szeretné látni, hogy kölcsönösen megbocsássanak egymásnak. Máris kiugrik a kádból és intézkedik.

3. A hercegnő kénytelen egy szál lovász kíséretében nekivágni az útnak, mert a férje és a társai többnapos vadászaton vannak.

4. A három rabló egy olyan fogadóban várja a hercegnőt, amelyet nem lehet elkerülni. Tudják, hogy a hercegnő csak kisebb kísérettel indulhatott útnak, azért előre isznak a medve bőrőre, hogy majd jól megkopasszák az utazókat. A hercegnő sem ússza meg szárazon, fogadkoznak.

Most már csak azt kell kifundálni, kifabulálni, hogy mi történik majd a fogadóban, ha odaérkezik a hercegnő. Lássuk hát az ötödik pontot.

5. Amikor a hercegnő megérkezik és elszállásolja magát, a lovász néhány elvetett szóból rájön, hogy a három marcona alak ugyanannak a városnak a vidékéről való, ahová a hercegnő tart. De akkor mire várnak itt? Hisz a fogadós azt mondta, hogy már három napja itt dőzsölnek. Közben beállít a fogadóba az orvos is, aki szintén itt akarta bevárni a hercegnőt, hogy felkészítse őt a rossz hírre, miszerint már nem látja viszont élve az anyját. A lovász rosszat sejt és sejtését el is mondja az orvosnak. Aztán kifundálják, hogy fizetnek egy újabb kancsó bort a martalócoknak, hogy legyenek már csendben, mert az Úrnő aludni vágyik. Az orvos erős altató kever a borba, amitől mind a hárman el is alusznak. A hercegnő, a lovász és az orvos kora hajnalban útra kelnek és elviszik a martalócok lovait is, hogy ne iramodhassanak utánuk. Később majd leszámolunk velük, mondja a hercegnő. Bár sír egy sort az anyja halála miatt, de azért rámosolyog néha a lovászra, hogy köszönetet mondjon neki. Hisz lehet, nemcsak az ékszereit mentette meg, de az életét is.

Így kell valahogyan szőni a mesét. Én legalábbis így szövögettem a magam novelláinak a történeteit. Probatum est!

Fráter Lorenzo megjegyzései

1. Ezt a részt az előző Alapelvekhez csatolta valaki, de mind az érvelés menete, mind az előadás módja különböző, bár hivatkozik az előző műre. Ezt a részt feltehetően egy irodalmi érdeklődésű, elméleti beállítottságú, ismeretlen szerzetes írta.

2. Az Adalékok szerves része a fatáblára festett színes ikon, valamint a négy nyomtatott metszet. Az Adalékok eredetiségét illető minden kétely ellenére az ikon azok valódiságára látszik utalni, hisz az Boccaccio hagyatékából került elő. Az ikon kétségtelenül másolat, ámde kitűnő másolat (hisz végül is az ikonok szinte mind másolatok).

Gaetano Agnesi megjegyzése

Amit Giovanni Boccaccio nem tudott lerajzolni, azt megtette Lucio Veronese néhány kép összemásolásával. A keret mindig a Tér és az Idő, a háttér a Világ és a Történelem, A helyszín az „Itt és Most”, az összeütköző emberek pedig cselek-ményt bonyolítanak. Lucio csak annyiban vétett Boccaccio ideájával szemben, hogy a helyzeteket nem körrel ábrázolta, hanem képkockákkal.

(Pallas-lexikon)

(Folytatjuk)

Közreadja: Mészáros László