Markó Emil – For­ró má­mor

        Leb­ben a fá­tyol, mö­göt­te
        lát­szol,
        sej­tel­mes pil­la­nat, lé­leg­zet
        el­akad.

        Tor­kom ki­szá­radt, rég vágy­tam
        a vá­gyat,
        mely most el­önt,
        s az ágy­ra dönt.

        Hű­vös az éj­sza­ka, for­ró
        a má­mor, szel­lő fu­val­la­ta,
        ár­nyak va­rá­zsa.

        Káp­rá­zat? Va­ló­ság?
        El­gyen­gít a gyá­vá­ság.
        Me­sék kö­dén át el­bó­dít az
        áb­ránd.

        In­dul­nék fe­léd, de el­mo­só­dik
        a kép.
        Moz­du­la­tom el­akad
        s a fá­tyol el­sza­kad.

        Álom volt ez,
        sem­mi más?
        Csak ha­zug lá­to­más,
        mely té­ged vis­­sza­vár.