Százdi Sztakó Zsolt: A lottóötös

Z. Vilmos egész életében szürke hivatalnok, jelentéktelen ember volt, akivel negyvenéves koráig semmi említésre méltó nem történt. Még reggel nyolctól, dél-után négyig is teljesen észrevétlen maradt, olyannyira beleolvadt a környezetébe,  még a főnökei se tudták, hogy aki ott dolgozik, az egyik asztalnál, az Z. Vilmos. Tíz éve valaki felvette őt erre a munkahelyre, és azóta tökéletesen észrevétlen maradt.

Még a legközelebbi munkatársai számára is az volt. Olyannyira, hogy se egy születésnapi bulira, se egy karácsonyi partira nem kapott meghívást.
Azonban, minden embernek vannak álmai, és ez alól ő se volt kivétel. Neki egy tűzpiros Ferrari volt az álma. Olyan, mint amilyenben Schumi is ül. Ha egy-szer ő egy ilyenben ülhetne, az olyan lenne, mintha más az űrbe menne fel, vagy egy hegymászónak megmászni a Mount Everestet.

Közeledett a negyvenedik születésnapja, és rajta valami furcsa izgalom lett úrrá. Magának se tudta volna megmagyarázni, hogy miért, de úgy érezte, ez a születésnap mérföldkő lesz, egy új életnek a kezdete. Aztán, persze rájött, hogy ezzel mindenki így van, hiszen akárhogy is vesszük, negyvenévesen pont a félúton vagyunk.
Az útja egy lottózó mellett vezetett. Hirtelen ötlettel betért, és kitöltött egy szelvényt. Habár eddig sose lottózott, mert csak pénzkidobásnak tartotta, de úgy gondolta, hogy új életében meg kell adni az esélyt Fortunának, hogy rámosolyog-jon. Aztán a következő héten nem is gondolt a szelvényre, csak valami megma-gyarázhatatlan boldogság kerítette a hatalmába, mintha nem is a földön járna, hanem tíz centivel fölötte lebegne.

Szombat este jutott újra eszébe, és bekapcsolta a tévét, ahol akkor már az utolsó számot húzták. Automatikusan írni kezdte a számokat. Csak a harmadiknál eszmélt fel, hogy hiszen ő is ugyanezeket a számokat írta a szelvényre. A keze megremegett… negyedik szám: harmincöt. Stimmel! Elkezdett verítékezni. Az ötödik szám is egyezik. Heves szívdobogás, és egyszerre elfogy körülötte a levegő, úgyhogy kénytelen kimenekülni az erkélyre, hogy friss levegőt szívjon. Miközben a szívét masszírozza, elgondolkozott azon, hogy mennyi is ez a pénz.

Ez már nem is egy vagyon, hanem kettő, gondolta, hiszen a héten az irodában is arról folyt a szó, hogy rekordnyeremény van a lottón, és mennyire szerencsés lesz az, aki ezt a halom pénzt megnyeri. Hát ő az a szerencsés, és ez mámoros érzés volt! Rögtön eszébe jutott a tűzpiros Ferrari. Most már megveheti, sőt, bármit megvehet, amit csak kigondol.

Olyan érzés volt, mintha egyszerre csak a semmiből a világ ura lenne, úgyhogy lángoló homlokát a hűs kőhöz kénytelen nyomni, hogy a gondolatait lehűtse. Eszébe jutott, hogy a jövő hét végén leutazik a szüleihez, ahol az ünnepség lesz, amit a születésnapjára szerveznek. Elképzelte, hogy mekkorát néznének otthon, ha már a Ferrarival menne haza. Végigsuhanna a falun, leparkolna a házuk előtt. Elképzelte sógorainak a megnyúlt ábrázatát, és ez a kép annyira mulatságos volt, hogy felnevetett. Ám az ötlet megtetszett neki, és elhatározta, hogy a hétvégén igen-is Ferrarival megy haza. Elvégre most már mindent megtehet.

Másnap az ebédszünetben hívta fel a számot, ami direkt a lottónyerteseknek volt fenntartva, hogy ott jelentkezzenek. Megbeszéltek egy személyes találkozót, amikor a szelvényt ellenőrzik, és már utalják is a pénzt a számlára, amit megad. Olyan izgatott volt a találkozó előtt, hogy háromszor öltözött át, mert mindig talált kivetnivalót a külsejében. Mintha randevúra készülnék életem asszonyával. Aztán meg azt gondolta, hogy hiszen tényleg randevúra készül, mégpedig tízmillió euróval.
Az autószalonba a rákövetkező napon ment el, ahol luxusautók voltak kiállítva, többek között két Ferrari, ám egyik se abban a színárnyalatban, amit ő el-képzelt. Jóllehet, az eladó megpróbálta rábeszélni, hogy vigye el a két Ferrari közül valamelyiket, azonban, amikor látta, hogy ő hajthatatlan, nem erősködött tovább. Megígérte, hogy két napon belül itt lesz a Ferrari, a kért színárnyalatban, egyenesen a gyárból.
Az ember ne alkudjon meg az álmaival, ha még pénze is van rá.
…

Mikor két nap múlva átvette a megálmodott Ferrari kulcsát, bizsergést érzett az ágyékában. Az eladó még két kört tett vele a tesztpályán, hogy szokja a sport-kocsit, és tanulja meg uralni a háromszáz lóerőt. Olyan volt neki ez az első vezetés, mint másnak az, ha egy gyönyörű nővel szeretkezik. Mintha drog hatása alatt lett volna, olyan euforikus állapotban volt, és az eladó csodálkozva nézett rá, mikor a kormányt csapkodta és kurjongatott. Lehet, hogy őrültnek nézte?
Aztán eljött a szombat reggel, és ő taxival ment a garázshoz, ahol a Ferrarit őrizte. Ahogy a kormány mögé ült, úgy érezte, hogy soha többé nem akar megválni ettől az érzéstől. Mint mikor találkozol egy nővel, és egyszer csak úgy érzed, hogy vele akarod az egész életedet leélni. Most sajnálta csak, hogy a családja nem lakik messzebb, mert azzal a tempóval, amit ez a kocsi szeret, alig egy óra múlva otthon lesz.

Elfordította a kulcsot, és a motor elkezdett zenélni, úgyhogy percekig csak ült, és hallgatta ezt a tökéletes harmóniát. Aztán a kocsi megmozdult, és hat emeletet ereszkedett le, míg végül kiért az utcára. A városban szigorúan betartotta az ötvenes sebességhatárt, de az autópályára érve rálépett a gázpedálra.
     Egy gombnyomással bekapcsolta a rádiót, amiből vad rock and roll szólt. Csak most jutott az eszébe, hogy még ki se próbálta, mire képes a Ferrari, és tövig nyomta a gázt. Teste belepréselődött az ülésbe. Ilyen érzés lehet az űrhajósoké, mikor elhagyják a Földet, gondolta.     
Aztán a sebességmérőre pillantott, és megrémült…
Az autópályát elválasztó betonfalnak csapódott. A halál szinte azonnal bekövetkezett, mert a betonfal szinte a felismerhetetlenségig összeroncsolta a Ferrarit.
…

Mikor a munkatársai olvastak a balesetről, fogalmuk sem volt, hogy kiről van szó, és a főnökei is csak egy hét után kezdték keresni a rendőrségen, ahol megtudták, hogy Z. Vilmos autóbalesetben meghalt.