Ardamica Zorán versei

sós nedveit

            ha ostobán csak méhlepényből szívtad
            divatjamúlt korok sós nedveit
            ha elkerült az új a friss az édes
            ma néhány kurva hátha felderít

            mikor sirályként orvul csapsz a habra
            s honfoglalóként nődet beveszed
            emlő  ajak  domb bősz  abrakadabra
            karód a rést feszíti – fát a szeg

            ám  nem elég a szusszanás s veríték
            ered dagad de boldogságod vén hám
            mi szűk a lóra s dörzsöli szügyében
            a semmi újra benned alszik némán

            vigasz talán a nőd vigasz a nedve
            s ha nem vigasz hát mért csak őt falod
            ha semmi sincs már tudásod sincs róla
            csak érzed még a vér hogy kavarog

ma már

úgysem jön ma már senki sem
fordul a kulcs és meghalok
útközben rendelünk pár sört
én a kaszás s az angyalok

amíg leszáll fehér habja
nőkről dumálunk egy kicsit
a kaszás akkor az évát
két angyal együtt a micit

záróra fiúk indulás
fáradt járdákon hajnalig
segítek vinni a kaszád
új reggel jön elandalít

      mikor az uccán

mikor az uccán átment a zebra
kiterítette bőre csíkját
azóta kérdik ottan paraszt
melyik út vezet afrikába

átgyalogol a pingvinnépség
elindulnak a teherautók
katonasapkás verebekkel
kipufogókból bús füstfingok

hátranéz olykor tűzimádó
leül a hóba lemarad népe
felnyög az aszfalt sebei fájnak
habzik a vére mikor az uccán