Varga Imre – Pókvári mese / Bábjáték (Részletek)

Szereplők: Hálóházy, a pók, Zünci, légylány, Mesélő, Legyek kara, Bugár doktor, Harangvirágok, Béka, Vízicsibék, Madár
mesélő   
Partjai közt a kis patak
sodorgat apró halakat,
               a nagyokat terelgeti,
dúdolgat-dalolgat nekik.
Szitakötők, rákok, békák,
nefelejcsek, zsurló és nád –
poszméh, szúnyog, lepke, dongó,
sok bogár – szálló, csapongó.
Csupa szín és csupa zene,
ez a  mi mesénk színhelye.
Föld, levegő, fák meg a víz
ontja  bőséggel hangjait.
Darázs, tücsök, légy meg poszméh,
madár, szúnyog, varangy, cincér –
cirpel, cincog, pörcög, burrong,
prücsköl, zizeg, zümmög, zsong, bong,
búg, döngicsél, perceg, dorol,
brekeg, ümmög, vijjog, huhol,
cseveg, zsibol, kotyog, pityeg,
sápog, rikkant, serpeg, trityeg.

Élt itt egy pók hajdanában,
maga-szőtte ezüstvárban.
Naphosszt építgette, fonta,
javítgatta, meg-megtoldta,
elbontotta, felkötözte,
horgolgatta, kihímezte,
megcsomózta, kioldozta,
bővítette, átfoltozta.
Ide lépcsőt, oda ajtót!
S horgolt két ágyneműtartót;
gyolcslepedőt, pamutpaplant,
puha párnát számolatlan.
Hálószobát vagy félszázat,
harmatcseppnek mosdótálat.
Font serleget, vizeskorsót,
rokkát, guzsalyt, sok-sok orsót.
Font ő kamrát, font ő szobát,
fonótermet, fonóhodályt.
Font egy konyhát, font tálalót,
csöppnyi csuprot s ennivalót.
Teaszűrőt, szitát, rostát,
szőtt ezüstös gyógycukorkát.
Edényeknek fali polcot –
a polcból is volt vagy nyolc ott.
Sámlit, széket, zsöllyét, asztalt,
lócát, amely lányt marasztal.
Karperecet, gyöngyös pártát,
könnyű, hímezett topánkát.
Font kalárist, hajtűt, násfát,
hintaszéket, sok-sok vállfát.
Kristálycsillárok és kaspók –
font csak font a szorgalmas pók.
Amikor már belefáradt,
vége felé a munkának,
font magának estebédet,
virágszirom-főzeléket.
Fénnyel-illattal eltelve,
nagyot nyújtózott őkelme.
Ha akadt épp arrajáró,
ő a dölyfös, fennhéjázó,
elbízott, pökhendi módján,
kacki csápja alól szólt rá.
Mellét kidüllesztve henceg:

Hálóházy
(kissé raccsol)
Nevem: Hálóházy herceg.
Nézd, mögöttem milyen csoda,
ez a gyémántos palota!
Önmagamból teremtettem,
én szőttem, én díszítettem,
magam adtam a formáját.
Láttad-e már ennek párját?

Mesélő
S amikor az arra járó,
arra mászó, arra szálló
parti lakos már elhagyta,
Hálóházy megjártatja
tekintetét parton, vizen.
Önhitten, dölyfösen pihen.
Látja, hogy a patak felett
dongva röpködnek a legyek.
Az egyikük egy kis légylány,
táncából épp kifelé száll.
Ráröppen egy nádbugára,
mivelhogy a táncruhája
az oldalán kettészakadt.
Megvarrná ő, de fonalat
meg varrótűt honnan vegyen?
Amíg tépelődik ezen,
gubbaszt odalent egy béka,
lesve, hogy a légy árnyéka
merre mozdul a vízparton.
S ha közel ring, odakapjon.
Szellő lengeti a nádat.
Zünci meg rajta mélázgat.
Közben azért megfogózik,
leng a náddal, ringatózik.
A parton leskelő béka,
kinek légy a tápláléka,
szúnyog és minden bogárka,
halljuk, mit vartyog magába’.

Béka
(brekegve):
Kvakk, de hideg szél fújt reggel!
Már dél elmúlt, s még nem ettem.
(A légyhez)
Mit szabsz, mit szabsz?
Mit varrsz, mit varrsz?
Szállj le, meleg itt a vizpart!

Zünci
Azt várhatod! Dehogy szállok,
félem a förtelmes szádat.

Béka
Brekekeksz, kovász , brekeke –
izzik a nap tűzkereke.
Brekeke, kovász, brekeke,
szállj csak, te kislégy, ide le.
Brekeke, kvakk, kvakk, brekeke –
csillapítsd éhem, gyere le!
Fényes körtáncok gyereke,
kis cukorfalat, gyere le!
Brekeke, kvakk, kvakk, brekekeksz.

Zünci
Ne vartyogj már, mert berekedsz!

Béka
Gyere le, csöppség, gyere le!

Zünci
Akár egy rozzant nyenyere!
Hiába csábítsz és morcogsz,
én százszor is nemet mondok.

Béka
Nos, ha nem jössz szépszerével,
majd a furfang erejével.
(A béka beleugrik a patakba,
a légyre vízcseppek fröccsennek.)

Zünci
Jaj, csupa víz szárnyam, ruhám!
Megdermedek a nádbugán.

Béka
(felbukik a vízből):   
Várj csak, lerázlak én onnan!
Meglásd, a patakba pottyansz.
(Megrázza a nádat, Zünci
kétségbeesve kapaszkodik.)
Zünci
Égszakadás, nádindulás!
Vesztemre lenne a hullás.
Felröppennék, de nem tudok,
Vizes szárnyam cserbenhagyott.
Nincsen erőm már fogózni.

Béka
(brekegve): Eeeegy haláááálit ringatózni.
(rázza a nádat)

Zünci
Jaj ne! Szent légy!
Szállnék. Végem.

Béka
Számba hull az estebédem.
Kovász, kovász, koksz, koá-kokk –
légymellehúst vacsorálok.
Befellegzett már teneked.
Brekeke, kovász, brekeke.

Mesélő
A pók hallja, máris ugrik,
ezüsthágcsóján lesiklik,
Züncit az ölébe kapva,
gyorsan magasba ragadja.
Onnan fentről láthatni már,
hogy a vízbe bedől a nád,
s a béka szája kitátva.
S Hálóházy úrnak hála,
legyünk kikerült a vészből.
Míg szepeg, remeg a félsztől,
megmentője bátorítja,
ruháját is megjavítja;
ahol szakadt, összevarrja,
ezüstcsipkékkel takarja.

Béka
(a magasba nézve):
Kovász, kovász, kovakk, kovakk,
jaj, de mérgesssen süt a nap!
Kovász, kovász, kvakk, kvakk, kovakk,
hej, légy, majdnem megfogtalak!

Mesélő
Visszaszáll Zünci a körbe,
tüstént, ahogy megköszönte
pók úrnak a segítséget,
aki ábrándosan nézett,
bámult maga elé mélán.
Szívében maradt a légylány.
S megint csak szobáit váltva,
járkál dünnyögve magába’.

Hálóházy
Fényes fonálból e falak,
harmat-gyöngytől csillámlanak,
ablakaim gyémántlapok,
minden ékes, minden ragyog.
Ám rideg mégis e pompa,
kéne ide egy asszonyka.

Mesélő
Szóval a pók házasodna.
Ablakából kihajolva
nézi, hogy a patak felett,
megint táncolnak a legyek.
Röpköd a sok légy itt, légy ott,
a pók vágya, ha a légyott
megeshetne szépszerével,
s egybekelne Züncikével.
De hát a kis légyleányka
nem vágyik a mátkaságra.

Zünci és a
Legyek kara
Zümzüzüm, pörgök a táncban,
Zümizüm, táncolunk párban,
Zümzüzüm, már ropjuk hárman,
Zümizüm, tízen, majd százan.
Zümzüzüm, villog a szárnyam,
Zümizüm, ragyogunk párban,
Zümzüzüm, vidámabb hárman,
Zümizüm, sőt huszan, százan.
Zümzüzüm, táncol a légylány,
Zümizüm, szép szemmel nézz rám!
Táncolnak légylány meg légyúr,
lábuk a légbe belégyúr.
Légylányok boldogan ropják.
Lebbennek szárnyak, meg szoknyák.
Leányok és fiúk párban,
kalapban s légyrokolyában.
Légylegény, légy legény, s járjad!
Légyleány tárjad a szárnyad!
Zümzüzüm, pörgünk a táncban,
Zümizüm, legyünk itt százan!

zünci
Én vagyok, a legszebb légylány.
A pók epekedve néz rám.
Idepislog sóvárogva,
ha libben a szoknyám fodra.

Hálóházy
Ej, ha Zünci, enyém volna.
S már csak énnekem táncolna,
becézgetném, simogatnám,
mézharmattal itatgatnám.
(Züncihez):
Gyere hozzám feleségül!
Hozzád szegődnék én férjül.
Ezt szeretném, erre vágyom,
ezt szomjazom, ez az álmom.

Zünci
Hogy is mennék én tehozzád,
pók úrfi, ha házasodnál.
Rózsaszirom a paplanom,
csipkebokorban alhatom;
táncos társak között élve,
jó sorsommal megbékélve.
Fölkelek a kelő nappal,
megmosdok a friss harmattal,
aztán a víg patak fölött
napszentületig röpködök.
Keressél magadhoz valót,
a póknak jó, ha párja pók![…]

mesélő
Nos, hát a pók cselt tervelve,
ezüsthálót feszít este
a víz fölé parttól partig,
hová a légyhad kirajzik.
Hálóházy
Ide hurkot, oda is még,
rabom leszel holnap, kislégy!
Erre csomót, arra bogot –
a csapdámmal asszonyt fogok.

Mesélő
Korán, mihelyt a nap felkel,
Zünci kiszáll a legyekkel.
táncát vidáman elkezdi,
hogy mi vár rá, dehogy sejti.

Kis légy
Vigyázz, testvér, ott a háló!

Mesélő
De az arra táncikáló
Zünci kelepcébe esik.
Megrémülve esedezik:

Zünci
Engedj el pók, ne tarts fogva!
Nézd, vár engem a napocska.
Hadd pörögjek, hadd forogjak,
engedd, hogy megint táncoljak!
Testvérkéim körbe-körbe,
óh, hogy szállnak zengve-döngve.
Oldozd ki az ezüstláncom,
hadd járjam el legszebb táncom!
Engedj el, pók, oldozzál ki,
hagyjál tánc-körömbe szállni!
Hallod, hogy zenél a patak?
S hogy szikrázik rajta a nap!
A part mellett fűz árnyéka,
ott kuruttyol a vén béka,
ott a könnyű szitakötő,
fényt és szellőt egybeszövő.
Mászkálnak lent a kis rákok,
tapsikolnak a virágok.
Társaim villogó szárnya,
mint áttetsző aranyhártya.
Köröttük minden vidáman
zeng és zsong a napsugárban.
Nem jó rabként megkötözve,
mozdulatlanná nyűgözve.
Hálóházy
Megkövetlek, szép legyecském!
Bár hálómba beleestél,
ne tartsd magad’ mégse rabnak,
Szíves vendégnek fogadlak.
A legdíszesebb termemben,
csak nekem táncolsz majd, lelkem.
Ha elfáradsz, megpihenhetsz,
harmatcsepp frissíti kedved.
Nálam ezüstkupa járja –
megyünk szobámról szobánkra.
Minden kincsem, sok gyémántom,
szép legyecském, neked szánom.
Ölbe foglak, most beviszlek,
hadd lásd, gyöngyöm, kincseinket.
Ím, a helyed: hűvös, árnyas;
megvetve gyémántos ágyad.
Fogadd el hálószobádul,
nevess, táncolj, s tere tágul.
Ehetsz, mit szemed-szád kíván,
tiéd ez a csodás dívány.[…]

Zünci
Bár gyémántból a nyoszolya,
hideg falú ez a szoba,
a napmeleg alig ér el.
Paplanom nehéznek érzem,
keménynek a derékaljat.
A pók is folyton abajgat.[…]

Zünci
Ne tarts fogva, kérlek, engedj!

Mesélő
Nem engedte ki a fényre,
pedig a légy egyre kérte,
esdekelt és rimánkodott,
táncos teste le is fogyott.
Megfakult, megtört a szárnya,
s kidőlt alóla a lába.
Feküdt bánatosan, bénán,
alig élt már szegény légylány.
Csak a fejét fordította,
nézve a fényes rácsokra,
de hát zárva volt az ablak,
zárva szellőnek meg napnak.
Zünci kivágyott a fényre.
Ó, ha táncolhatna végre,
a víz fölött és szabadon,
úgy ahogy a patak dalol!

Zünci
Jaj, ha most innen kijutnék,
megszépülnék, meggyógyulnék.

Mesélő
Megszánta őt, s egyet gondolt,
elhívta a pók a doktort,
a légybajoknak tudósát,
egy sötét szárnyú kabócát.[…]

Bugár doktor
(Hálóházynak)
Halld, Pók úr, a diagnózist.
Nem találtam duzzadt nózit.
Bár a szív tájéka hideg,
nem is csoda, csupa ideg,
csupa érzés ez a kis lény,
kérlek hozzá kedvesebb légy!
Mert nincs neki baja egyéb,
csak napfény- s levegőszegény.
Hogyha kivinnéd a napra,
kisvártatva szárnyra kapna.
Jobb, ha követed a szavam,
mert minden más hatástalan.

Mesélő
A pók ezüstbe pólyálva
vitte a gyémánttornácra,
s ahol a nap jobban érte,
lefektette egy gyékényre.
Igazgatta, babusgatta,
szép szavakkal hódítgatta.[…]

Mesélő
Beszalad a pók a házba,
vissza is tér hamarjába’,
hozva hátán citeráját,
s kezdi pengetni nótáját,
hangszere fölé hajolva,
két pár lábával dobolva.
S kísérgeti torokhangon.[…]

Zünci
Zavar a zenéd, mit játszol!
Ha társaim itt lennének,
és varázsdalt zengenének,
tudom, attól meggyógyulnék,
már nem fáznék, nem búsulnék.

Mesélő
A pók megint be a házba.
S egy kis labdácskát dobálva,
ezüstlabdát gurítgatva
szaladt újra ki a napra.

Hálóházy
Csudás játék, amit hoztam,
magam szőttem, én horgoltam.
Ezüstszínre befestettem,
játsszunk most vele kettesben!

Zünci
Nincs kedvem. Jaj, gyenge vagyok!
Játssz egyedül. Nem akarok.
Testvérkéim után vágyom,
hívd el őket, légy barátom!
Velük tán labdát is dobnék,
ezüstgömböddel táncolnék.
Öröm, ha csak rágondolok.
(Elmosolyodik)

Hálóházy
Jé, Zünci, megint mosolyog!

Mesélő
Látva párja vidám szemét,
s hallva, hogy a patak zenél,
a pók rálendült a hídra,
s futott, ahogy lába bírta,
átlendült a vén fűzfára,
annak legalsó ágára,
onnan leszökött a földre,
kis híján a nyakát törte,
s onnan föl a rózsafához,
a légylánykák szállásához.
A kék katángra fölállott,
hadd hallják a légyleányok.

Hálóházy
Gyertek el a palotámba,
Zünci hívat, mert rég látta
táncotokat, s játszhatnátok.
Gyertek, meg ne várassátok!

Legyek kara
Szállunk röptön, hogyne mennénk,
csak előtte megfürödnénk.
Friss harmatban mosakodunk,
majd a napon megszáradunk.

Mesélő
Látta a pók hazamenet,
hogy már táncolnak a legyek,
megmosdva, megszárítkozva –
a habok fölött forogva
zengenek már a légylányok,
aranyfényt vet hártyaszárnyuk.

Kis légy
Gyere, Zünci, röppenj közénk!

Mesélő
Rikkantott a legkisebb légy.
Mire Zünci örömébe’
beszállt a kör közepébe.
Pörgött, dalolt, sikkantgatott.

Zünci
Szabad vagyok, szabad vagyok!
Tágas körben, zümi-züm,
táncolunk és örülünk.[…]

Mesélő
Megrázkódik nagy haraggal,
kiált a pók, s hangja harsan.
Hálóházy
Mától jaj lesz a legyeknek,
ha váramba beröppennek.
Éjjel-nappal lesek rájuk,
az lesz utolsó órájuk,
mikor hálómba kerülnek.
     Onnan már nem menekülnek.

Mesélő
Így is történt. A pók várja,
hogy légy szálljon hálójába.
Holtig-vesztig őket lesi,
életüket is elveszi.
Így lett a légy ellensége –
itt a vége, huss el véle!

(A Hetedhét ország meséi alapján)