Kiss Gy. Csaba: Budapest–Zágráb: oda-vissza / Elődünk: Greksa Kázmér

A Greksa névvel először Kalocsán találkoztam. Így hívták az egyik híres népművészt, nem tudom már, hímző vagy pingáló asszonyt. Nem teljesen szokatlan ez a név arrafelé. Emlékszik rá azután az ember. Greksa Kázmérnak hívták a Zágrábi Egyetem első kinevezett magyar nyelv és irodalom tanárát. Elődünket. Méltatlanul keveset tudunk róla. Talán egyszer valaki tüzetesen fölkutatja, mi mindent végzett el a horvát fővárosban az alatt a másfél évtized alatt, amíg 1903 és 1919 között ott tanított az egyetemen.

Alakjával Babits Mihály egyik regényében is találkozhatunk. Ott Timár Virgilnek hívják. A Babits-kutatók szerint a Timár Virgil fia című regény fő alakjának megformálásakor az író egyik mintája az a Greksa Kázmér lehetett, aki a pécsi cisztercita gimnáziumban a VII. osztálytól volt a magyartanára, s egyben az önképzőkör tanárelnöke. Érdemes idézni a regény lapjairól jellemzését: „Lentebb ül, szerényen a tiszteletreméltó Timár Virgil. A házfőnök szeretettel nyugtatja meg szemét a legjobb tanár, az igazi szerzetes becsületes arcán.” Az elbeszélő szerint életének negy-venedik éve felé jár. Greksa Kázmérra ez nagyjából talál, hiszen 1864-ben született Pécsett, s ekkor 1899-ben járunk. Azt a magyartanárt láthatjuk benne, aki minden szabad idejét az irodalomnak, olvasmányainak – „Ott fönn kedvelt latin szentjei vártak rá, a költő Ambrus, a filozófus Ágoston, a szellemes, urbánus Jeromos” – szenteli, műfordítással (latinból, franciából) foglalkozik.

Greksa 1880-ban lépett be a ciszterci rendbe, 1888-ban szentelték pappá. Magyar–latin szakos diplomát szerzett, a bölcsészet doktorává avatták. Gimnáziumi tanári pályáját Székesfehérváron kezdte, ahol mások mellett Klebelsberg Kunót is tanítványai közé számíthatta. Később azután itt jelentette meg alapos mikrofilológiai kutatásokra épülő, A Zrínyiász és viszonya Tasso-, Vergilius-, Homeros- és Istvánffyhoz című tanulmányát. Ajánlotta pedig kedves tanárának, Beöthy Zsoltnak. Dolgozata végén azt is elmondja, Gyulai Páltól kapott ösztönzést arra, hogy folytassa Arany János Zrínyi és Tasso című akadémiai székfoglalóját a Zrínyiász IV–XV. énekének hasonló szempontú elemzésével. Eger volt a következő állomáshelye. Itt a Magyarországon különösen népszerű XIII. Leó pápa verseiből készített magyar nyelvű válogatást a tanuló ifjúság számára. Tanulságos a stílus és a műfordítás kérdéseivel foglalkozó tanár megjegyzése a kis kötet előszavában: „…a fordításban Pázmányunknak egyedül helyes elvét tartottam szem előtt, mely szerint a fordítás olyan legyen, amilyen lett volna az eredeti magyar nyelven.” Lányi Ernő vegyes karra írt énekgyűjteményébe ő fordította a latin verseket. Geréb Kázmér néven maga is szerzett énekeket. Ezután egészségét helyreállítandó, rövid ideig a szentgotthárdi ciszterci rendház lakója volt, majd 1898-tól szülővárosában folytatta tanári munkáját.

A pécsi cisztercita főgimnázium 1912/13-as Értesítőjében Párkány Norbert mutatta be az önképzőkör fél évszázados történetét. Itt olvashatjuk róla: „1899-től 1903-ig Greksa Kázmér vezetése alatt folytatta körünk működését. Kiváló szaktudós, temérdek irodalmi ismeret és helyes érzék a nevelés iránt egyaránt alkalmassá tették arra, hogy a kört magas színvonalra emelje.” Érdemes idézni Babits egykori gimnazista osztálytársait is, hogy miként emlékeztek vissza arra a tanárra, akinek meghatározó hatása volt a költő szellemének alakulásában. Ezeket a vallomásokat Tüskés Tibor gimnáziumi tanárként gyűjtötte össze 1956 és 1960 között, és a Babits és Pécs című kis kötetben jelentek meg (a Baranya Megyei Könyvtár adta ki 1984-ben, válogatta és összeállította Tüskés Tibor), akár az idézett Értesítő Visszapillantása. Egy diákokra odafigyelő, irodalmi érzéküket, stílusukat gonddal fejlesztő magyartanár képe jelenik meg ezekben a visszaemlékezésekben. Gebhardt József így idézi föl alakját: „Szülővárosa Pécs volt. Szülei, nővérei a budai külvárosban laktak. Nagyvonalú ember volt. Sokat tudott és sok volt benne a humor. […] Bennünket, hetedik-nyolcadikos diákokat úgy kezelt, mintha egyetemi hallgatók lettünk volna. […] Greksának feltétlenül súlyos befolyása volt Babits pályaválasztására. […] Nagyon szerettük, mert nemcsak értette a dolgát, de tudott bánni a rábízott tanulókkal. Egészen új módszert vezetett be a tanításában, úgy, hogy valóságos élvezet volt számunkra a magyaróra” – olvassuk Nagy István visszaemlékezésében. Frank Richárd tanár és tanítvány személyes kapcsolatára is kitért: „Különösen szerette és becsülte őt tanár-elnökünk, Greksa Kázmér, aki éveken át francia tanára is volt Miskának.” Mattyasovsky Zsolnai Tibor szintén fontosnak tartotta megemlíteni Greksa kvalitásait: „Egészen kiváló volt, mint ember és tanár is. …az ő egyénisége feltétlen hatással lehetett Babits irodalmi fejlődésére.”

Gebhardt József szerint tanáruk a Zágrábi Egyetemről ment Pécsre. Ez a pontatlan adat valószínűleg innen került át a Timár Virgil fia kritikai kiadásának magyarázatai közé (Budapest, 2001). Pedig a Babits és Pécs vallomásai között már Mattyasovszky Zsolnai Tibor is kiigazította ezt az információt: „Nekem csak arról van határozott tudomásom, hogy Pécs után lett a zágrábi egyetem rendes tanára.” A Horvát Életrajzi Lexikon szerint 1902-ben nevezték ki a zágrábi Bölcsészettudományi Karra a magyar nyelv és irodalom rendkívüli egyetemi tanárának, de a magyar tanszéket csak 1904-ben vette át, előtte még horvát nyelvben kívánta magát tökéletesíteni. A lelkiismeretes tanár képébe jól beleillik ez a fölkészülés. Pedig a fogadtatás nem sok jóval kecsegtetett. 1903 magyarellenes tüntetések éve volt a horvát fővárosban. A következő esztendőben nem kisebb ember fejezte ki rosszallását a magyar tanszék megnyitása miatt, mint Antun Gustav Matoš, a jelentőségét tekintve akár Babitscsal is mérhető költő. Azt írta Magyar kultúra című írásában, hogy ez „nem egyéb újabb merényletnél a háromegy (értsd: Háromegy Királyság) kulturális autonómia ellen.” Greksa Kázmér 1918 végéig tartott Zágrábban hungarológiai, továbbá általános irodalomtudományi és nyelvészeti előadásokat, olvashatjuk a Bölcsészeti Kar történetéről készült albumban (1998). Az 1910/11-i egyetemi évben a kar dékánja volt, ám az ő fényképe hiányzik a többi dékáné mellől a szép kiállítású könyvből. Annyit lehet még tudni itteni munkájáról, hogy állítólag készített egy magyar nyelvtant horvátok számára. Ismeretes, hogy Ivan Bojničić, aki nyelvoktatóként működött az egyetemen, 1888-ban jelentette meg az első magyar nyelvtant Horvátországban. Milyen célra készülhetett Greksa munkája, egyetemi jegyzet volt, esetleg stílusgyakorlatokat tartalmazott, nem tudjuk. Érdekes volna valahol a nyomára bukkanni. Kik voltak a tanítványai, milyen nyomokat ha-gyott maga után a horvát közegben, ezt csak alaposabb kutatás tudná kideríteni. Bojkottálták volna az ő előadásait is, mint például a kitűnő történész Milan Šuff-layét, akinek fölfogása nem tetszett a délszláv nacionalizmus híveinek?

A horvát szábor 1918. október 29-én mondta ki elszakadását Magyarországtól és a Habsburg-háztól. Greksa Kázmér december 1-jén hagyta el Zágrábot, azon a napon, amikor Sándor régensherceg bejelentette Belgrádban a Szerb–Horvát–Szlovén Királyság megalakulását. Életrajzaiból annyit tudunk még, hogy ezután a kolozsvári egyetemre ment tanítani; tudjuk, hogy oda Karácsony napján vonult be a román hadsereg. Jeles elődünk életéből ekkor csupán néhány év maradt már hát-ra, 1921. november 13-án hunyt el Budapesten.