Bolemant Lilla: Női mese II. (tanulmány Szenes Piroskáról)

A női kereső hős
Kata egyszerű parasztlány, aki természetes módon éli az életét, a mindennapok ismétlődő feladatainak eleget téve, pici korától segít édesanyjának a háztartás és a kisebb gyerekek ellátásában. Iskolába csak télen jár, amikor nincs a ház körül annyi munka. Könnyen tanul, s szépen beszél, ő tudja a legjobban elmondani a történeteket, ezért ajándékba könyvet kap a tanító úrtól, ami nagy kitüntetés, hiszen még senki sem kapott ilyet.

Őrzi is, mint a kincset, de sajnos, minden képességét és tudásvágyát felülírja a szegénység, a háborús helyzet, s a tanulása itt abba is marad. Kata azonban egészen a regény végéig megmarad annak az életvidám lánynak, akinek hétéves korában megismertük, annak ellenére, hogy sok testi és lelki megaláztatásban és bántalmazásban van része.
Melyek azok a körülmények és okok, amelyek miatt sokszori elkeseredése és testi-lelki fájdalmai ellenére végül mindig megbékél sorsával, s nem veszti el víg kedélyét?
Kata beleszületik egy társadalmi helyzetbe, amely számára többszörös hátrányt jelent: szlovák, szegény béres család sarja, és lány. Életútját alig tíz éven keresztül kísérjük végig, s ekkorra női sorsa beteljesül, férjhez megy gyermekkori szomszédjához, visszatér a faluba, ahonnan elindult a világba szerencsét próbálni.

A regény keretmotívumát értelmezhetjük a szerencsét próbáló mesehősök toposzának egyik változataként is.1 Vlagyimir Propp A mese morfológiája című könyvében a mese egy sajátos tulajdonságokkal jellemezhető osztályának, a varázsmeséknek, pontosabban az orosz varázsmeséknek az összehasonlító vizsgálatát végezte el. A mese morfológiája ezek szerint az egyes alkotóelemek és ezek egymáshoz való viszonyának a leírása. A szereplőket Propp az általuk képviselt funkciók, vagy-is cselekményfajták szerint csoportosítja, így a funkciók a mese alapvető alkotóré-szei.2 A mesekezdést kiinduló szituációnak nevezi, amelyet a funkciók követnek. A funkciók közül az eltávozás (a család egyik tagja eltávozik hazulról), a hiány (a család valamelyik tagjának hiányzik valami, szeretne megszerezni valamit), a cselvetés (a hős ellenfele megpróbálja becsapni áldozatát, hogy hatalmába kerítse őt és vagyonát), a károkozás (a hős ellenfele kárt vagy veszteséget okoz a család valamelyik tagjának) és az útnak indulás (a hős elhagyja otthonát – a kereső és a bajba jutott hős elindulását is jelenti) funkciója jelenik meg Kata sorsában. A mese további eleme a motiváció, amely a szereplőket különféle tettekre ösztönzi. A motiváció eredhet a károkozásból vagy a hiányból.3 A hiány tudatosítása okán indul útnak a kereső hős. A hiány azonban közvetítő szereplők révén is tudatosulhat a hősben.

Ezen a vonalon Kata sorsának nyomára juthatunk. A hétéves kislánynak nincsenek különleges vágyai, sőt, szinte semmilyen vágyai nincsenek. A háborús idők miatt iskolába is csak rövid ideig járhat, de szeret énekelni s a patakparton ját-szani. Tízéves korában a grófi kastélyba kerül szolgálni barátnőjével, Markával együtt, aki leginkább a mese ellenségként megjelenített szereplőjének, a károkozás funkciójának felel meg. Első regénybeli megjelenésekor rossz természetének elemzését olvashatjuk: „Rossz kedve volt és vékony, színtelen hangja. Már nyolcéves volt, sovány és nyurga, csinos kis arca egész zöldesen sárga. Színehagyott karton-szoknyája csapzottan lógott le fejletlen csípőjéről, pruszlikja mint a hurka fogta körül derekát, karjai mint ideges ágacskák lógtak ki belőle. […] …ha megharagították, sápadtkék szeme zölddé zavarosodott, és szikrázott belőle a gyűlölet. Ilyenkor sikoltozott, csikorgatta sápadt ínyében hegyes fogait, hogy még a nagyok is megijedtek tőle. […] kötekedő volt és bosszúálló. Ha valakire megharagudott, lesből támadt rá, vagy kitalált róla valamit, és ráuszította a fiúkat.” A károkozó funkciója mellett azonban Markát a motiváció megszemélyesítőjeként is értelmezhetjük. Ő az, akinek a nővérétől hallott városi életről szóló elbeszélésein keresztül tudatosul Katában valamiféle hiány, s Marka segítségével keresőútra indul. Propp felosztása szerint egy szereplő több funkciót is betölthet, például a segítőtárs lehet egyúttal adományozó is. Marka Kata életében szintén több funkciót tölt be, de ezek ellentétesek egymással. Ő tehát a károkozó és az útnak indító, néha azonban a segítőtárs szerepkörét is betölti, amikor például megmenti Katát a nem kívánt terhességtől.

Kata szelídségét, őszinteségét és jóságát mintha Marka egyenes ellentéteként látnánk, akiben a szerző szinte minden nőknek tulajdonított negatív jegyet, viselkedésformát megjelenít. Ő az, aki többször is bajba sodorja Katát; miközben ő maga kívül marad az eseményeken, sőt kárörvendve fogadja a lány szerencsétlenségét. Ő testesíti meg tehát a károkozás funkcióját a történetben, annak ellenére, hogy a reális kárt, a szexuális erőszakot természetesen nem ő követi el. Ő azonban az esemény egyenes kiváltója, mert feltüzel egy legényt, aki az éjszaka leple alatt odalopódzik a lányokhoz, és tévedésből Katát erőszakolja meg, mert Marka kérésére a lányok korábban fekhelyet cseréltek. A szörnyű élmény után Kata kénytelen hazautazni, ahol természetesen Marka elterjeszti a faluban a hírt, hogy Kata már nem lány. A lány értékét a társadalomban szüzessége jelenti, ezért Katával a legnagyobb szégyen esett meg, azaz mintegy értékét vesztette. Anyja kijelenti: „Neked most kétszer olyan jónak és deréknek kell lenned, mint eddig voltál – mondta keményen. – Hogy mindenki rossz szava elhallgasson, ha téged lát.”4 Megbélyegzett nő lett: „Ha kiment az udvarra, rögtön megfogta valamelyik asszony és résztvevő arccal, de csúfolódó csillogással a szemében kérdezgette, hogy mi történt vele? Elfordult, szótlanul utána nevettek.”5
A kereső hős funkcióját Kata az első szolgálatba állás előtt veszi fel, amikor Marka a nővéréről, Póláról mesél neki, akit csodál, amiért az a városban szolgál. Marka és Póla segítségével Kata a grófék szolgálatába kerül, ahol a tisztaság, a szép ruha és a környezet megigézi őt. Amikor a grófék elutaznak, őt is magukkal vinnék, de az anyja nem engedi. Kata végtelenül csalódott. Ekkorra már tudja, hogy jobb életre vágyik, mint ami otthon várja a káposztaszagú konyhában, ahol saját ágya sincs, és a kistestvéreit kell nevelnie. Itt válik igazán valósággá a hiány, amire Propp meseelemzése értelmében a külső személyek hívták fel a figyelmét. A külső személyek azonban a legkevésbé sem a női szolidaritás jegyében bátorítják Katát az otthon elhagyására, éppen ellenkezőleg: a női rivalizálás jegyében teszik mindezt, s visszaélve a lány jóhiszeműségével, felhasználják őt saját céljaikra.

A varázsmesében megfigyelhető, hogy akár ellenséges, akár baráti indítékú az útra bocsátás, ez nem befolyásolja a cselekmény menetét, vagyis a keresőutat. A szereplők érzelmei és szándékai sohasem tükröződnek a cselekmény menetében..6 Erre a kitételre rímel a korszak nőíróinak elbeszélői technikája is, hiszen a leíró, objektív stílus az előre meghatározottságot van hivatott kifejezni.7 Ez azt jelenti, hogy a szereplő nem kerülheti el sorsát, vagyis az előre meg van írva. Ugyanerre a következtetésre jutunk, ha a női sorsnarratíva feldolgozását vesszük górcső alá a 20. század első felének regényeiben, s ugyanez a narratíva érvényesül Szenes Piroska regényében is. Kata útnak indulásai mindig kudarccal végződnek, s mindig vissza kell térnie kiindulási pontjához: anyjához, akinek a sorsát kell folytatnia neki is, a nők számára előírt szabályok szerint.

A mese szempontjait találjuk meg az ismétlődés motívumaiban is. Kata háromszor indul neki felkutatni a szerencséjét, de mindannyiszor megalázva, megtiporva tér haza. S maga a női sors is ismétlődik, hiszen Kata anyja is ugyanazt az utat járta végig korábban, amire a regény rövid utalásaiból következtethetünk: „Fölvillant benne saját nevetős gyereksége, nevetős lánysága hamari beborulással. Csak soha férjhez ne került volna! E miatt a lányka miatt, hogy ne szülessen fattyúnak….”8

A varázseszköz és a hozzá vezető út

A Propp kategorizálása szerinti kereső hős vándorútja folyamán találkozik segítőjével, aki átadja neki a varázseszközt, amely hozzásegíti őt célja eléréséhez. Ez a konk-rét célon kívül a boldogság elnyerését is jelenti. Kata keresése eleinte céltalannak is tűnhet, mert ő maga sem tudja megfogalmazni, mit is keres. A regény végén a boldogság elérését a mandolin megszerzése jelenti számára, és amikor ennek a reménye szertefoszlik, feladja a keresést. Nem tudatosítja, hogy a boldogság eléréséhez vezető út eszköze a saját zenei tehetsége is lehet, amelynek születésétől fogva, a történet elejétől kezdve a birtokában van. A mesében a varázseszközt a hős az adományozótól kapja meg, vagy önállóan szerzi meg azt. Kata a varázseszközhöz – amely segítségével megtalálhatná a boldogságot – zenei hallása, tehetsége révén juthatna el, így szerezhetné azt meg. Amint a regény címe is kifejezi: a csillag a homlokán a különleges zenei hallása és az énekhangja, vagyis a tehetsége, ami egészen pici korától kezdve megkülönbözteti őt a többiektől: „Sohasem figyelt rá, mit énekel, ha egyedül volt, és nem énekelt másnak. Neki mindegy volt, milyen szavakat mond, ha meggyűlt szívében a dallam és kiszállni kívánkozott a levegőbe… […] Néha azt se tudta, hol van, a zsongó énekek könnyű szédülettel messzire tágították gyermeki mellét, mintha az lett volna a láthatár. Mintha minden, ami volt, a lankák, a mezők, a rajtuk dolgozó emberek, a patak a kacsákkal, az út mentén piruló cseresznyefák, minden belül lett volna és minden ő volt.”9
Kata zene utáni vágya, zeneszeretete és tehetsége a gyermekkori éneklés után vándorlása különféle színterein más és más formában jelenik meg. A német családnál a ház úrnőjének zongorajátéka varázsolja el, a magyar családnál pedig a kisaszszony mandolinjátéka és éneke.

„Mellében mintha húrok lettek volna kifeszítve, amik rezegni kezdtek a soha nem hallott édes hangokra. …Lassan és felszálló ritmussal a mellébe ömlött, erős és selyempuha hullámai magasra emelték a szívét, majd mellkasához szorították, elállt a lélegzete, és fuldokolva a levegőbe kapott. …Egész éjjel zengő űrnek érezte magát, félig ébren és alva, amiben forrott és forgott és keringett és ringott a zongorazene.”10
A kereső hős, Kata birtokában van tehát a tehetség, amellyel elérhetné a boldogságot, s a mese végén teljesülhetne a vágya. Ehhez vándorlása (szolgálata) utolsó helyén segítője is akad, a ház kisasszonya, aki mandolinjátékával kápráztatja el Katát. Kata ezt a hangszert már ki is próbálja titokban, s ekkor derül ki valójában, hogy mennyire tehetséges – még zenét szerezni is tudna.
A művészi tehetség a társadalom rendjéből való kilépést is jelenti, méghozzá többszörösen, hiszen a női lét a szegénységgel párosul. Kata tudásvágya, a könyvekhez, a zenéhez, az énekléshez való kötődése a társadalmi szabályok áthágását jelenti. A kultúra által a mindennapi életből való kilépés férfiprivilégium – állapítja meg Séllei Nóra. Ez a privilegizált helyzet nem az intellektuális képességek függvénye, hanem a nemekhez kötődő elfogultságokon alapul.11 Hozzátehetjük: a gazdagok privilégiuma is.
A mandolin jelentheti tehát azt a varázseszközt, amelyet Kata tehetsége folytán meg tud szólaltatni, s boldog lehetne vele. A zene és a mandolin mint a boldogság elérésének eszköze a vándorlás utolsó állomásán várja, s betölthetné a hiányt, amely a lányt a vándorlásra, a szerencsepróbákra késztette. A meghatározhatatlan vágyódás, ami a zene hallgatásakor és énekléskor hatalmába keríti, itt tudatosul benne a segítő – a ház kisasszonyának – szavain keresztül: „…miért él az ember?”12 – kérdezi a kisasszonytól. „Hogy boldog legyen” – hangzik a válasz. Megérti, hogy ő is birtokolhatja a boldogságot, és vehet magának egy mandolint, s félretett pénzével el is indul a Budapestre tartó vonatra, de útközben megbetegszik, lekési a vo-natot, és elveszti a pénzt. Ekkor fejeződik be a történet. Kata dühösen, feldúltan öszszepakol, s közben gyűlölettel fordult a kisasszony felé, aki a mandolin, azaz a boldogság reményét adta neki:
„– …mi lesz azzal, aki soha az életben nem lesz boldog? Az miért él? Mondja!
– Az bizony hiába élt – mondta a kisasszony majdnem nyersen. – Kezdheti elölről.”13

Kata pedig kezdi elölről, gyermeke, kislánya életén keresztül. A hős visszatérése a beletörődést, a keresés feladását jelenti, itt bezárul a kör, és a következő ismétlés felé mutat, amit Kata saját lányának sorsában remél megtörni, bár ez a remény nagyon halványnak látszik, s a távoli jövőbe vetül.
A mese végén az „ellenséget megbüntetik, a hős pedig megházasodik vagy trónra lép”14 Propp morfológiája szerint. Kata, a hős tulajdonképpen beteljesíti a mese befejezésének kívánalmait, vagyis férjhez megy Imrushoz, aki évek óta hűségesen várta őt. A „boldogan éltek, míg meg nem haltak” befejező formula azonban itt nem állja meg a helyét.
A varázsmese kategóriájának ellenálló történetet olvashatunk itt, hiszen az egyes formai és tartalmi elemek jelenlétének ellenére nem következik be a boldog befejezés. Mintha fordított történetet – antimesét – olvasnánk, a szereposztás sem hagyományos, mert a kereső hős az esetek legnagyobb részében férfi, s a nőnek jut a várakozás szerepe. A kereső hős a történet elején tudja, mit keres és milyen céllal, s a segítőitől minden esetben megkapja a varázseszközt, melynek segítségével eléri a célját. E műben a mese végi esküvő az egyetlen, ami ugyanúgy bekövetkezik, mint a varázsmesékben, boldogságról azonban szó sincs.

A kaland és a nevelődés

Mihail Bahtyin prózapoétikai elméletét felhasználva a női kalandregény lehetőségeit is megvizsgálhatjuk a történetben, mivel a regény szerkezeti felépítése alkalmasnak tűnik erre. Kata többszöri útra kelése és különböző színhelyeken és különböző időben játszódó kalandjai, majd hazatérése a kalandozó hős regényének ismérveit mutatja. A kalandregény főhőse azonban általában férfi, aki valamilyen probléma megoldása vagy egy hiány betöltése céljából indul útnak. Útja során találkozásokra kerül sor, segítőket és akadályozó személyeket talál, teljesíti feladatát, megküzd az elérni vágyott célért, és elnyerve méltó jutalmát, hazatér.

Kata elindulása nem cél nélküli, bár ő maga nem fogalmazza meg, miért megy el újra meg újra otthonról, a történetből mégis kiderül, hogy jobb életre vágyik.
A tapasztalatlan hősnővel sokáig csak történnek a dolgok, mint a kalandregényben is, ahol a véletlen kiemelkedően fontos szerepet játszik. Egy idő után azonban Kata – csalódásain túltéve magát – eldönti, hogy ő maga fogja irányítani a sorsát. Ez az irányítás azonban kimerül a számára – társadalmi helyzetéből adódóan – megengedett lehetőségekben, például többször is új munkaadót keres a városban, és maga választ szeretőt, akivel táncolni tud, és jól érzi magát. Nem teljesen a véletlen embere tehát, mint a kalandregények hőse, s életkedvét a regény végére sem veszti el, nem omlik össze a testi-lelki csapások alatt, hanem éli tovább az életét. Részben a próbatételes regény hőseivel egyezik, mert életkedve megmarad, vagyis mint ahogy a próbatételes regény szereplőinek, Katának sem változik meg a jelleme és a természete, csupán tudatosítja sorsa határait. Tapasztalatai alapján azonban úgy dönt, hogy nem keresi tovább a boldogságot (melyet a mandolinban vélt megtalálni), hanem visszatér a faluba, és folytatja a számára rendelt életet.
A főszereplő sorsában az általános női sorsra ismerünk. Az identitás keresése Kata esetében tudattalanul történik, hiszen az alárendeltségét természetesnek látja. Képtelen arra, hogy előre megírt sorsát elkerülje, vagy határozott irányba befolyásolja. Kezében van ugyan a sorsalakítás eszköze, a zenei tehetség, amely tudattalanul is valamiféle kitörési kísérletekre ösztönzi, de nem találja meg többszörösen kisebbségi helyzetéből a kivezető utat. A megoldás, a saját női identitás kialakulása a jövőbe vetül, mint ahogy ez a korszak női regényeinek nagy részében történik. Vándorlásával kilép ugyan a falu szabályai közül, s elindulhat egy önálló élet felé, de a vándorútja során szerzett tapasztalatai a női szerep, életút előre meghatározottsága miatt csupán ideiglenesen és látszólag billenthetik ki a hierarchikus viszonyokat stabilitásukból. A kilépés is csupán látszólagos, hiszen mindegyik helyszín ugyanaz: a konyha, a szolgálói kamra, amely Bahtyin elmélete szerint a központi kronotoposz szerepét ölti fel. Az utat, vagyis a tér és az idő folyamatát tehát a konyha szakítja meg, s a bahtyini elmélettel ellentétben nem a találkozások történnek itt. A találkozások színhelye a kinti világ, a konyha központi szerepe ebben az esetben azt hivatott kifejezni, ami a nő számára a központi helyet jelenti. Itt megfigyelhető tehát a nyilvános és privát szféra közti eltérés, ellentét, hiszen a Kata sorsát befolyásoló események mindig a külső világba való kilépéskor, a konyhán kívül történnek. A konyha képe, kronotoposza a női szerepbe zártságot is jelenti, s az ebből a szerepből való kilépés következményekkel járó veszélyeket rejt magában. Bahtyin kronotoposza mint poétikai megoldás azért merülhet fel ebben az összefüggésben, mert a konyha és a kinti világ színhelyei és időhelyei összefüggenek egymással, mégis egyszer s mindenkorra el vannak választva egymástól, mint ahogy ezt Voigt Vilmos is megjegyzi egyik tanulmányában. Példaként a Hamupipőke-mese két kronotoposzát, a konyhát és a bált hozza fel, amelyekben szintén nem a valódi időről van szó, hanem poétikai megoldásról.15 Kata vándorlása, szerencsepróbája során végül rádöbben, hogy vissza kell fordulnia a számára kijelölt élethez. Nincs kényszerítő körülmény, ami ezt a döntést megmagyarázná, a regény korabeli, s későbbi értelmezői ezért tartották érthetetlennek Kata menekülését, s a szöveg hiányosságaként értelmezték a magyarázat nélküli gyors hazatérést. Ha azonban a női Bildungsroman felől is megpróbáljuk értelmezni a regényt, arra a következtetésre juthatunk, hogy Kata döntése a történtek egyenes következménye volt.
„A női fejlődésregények narratívái sokkal inkább a befelé fordulás irányába haladnak az aktív beilleszkedés, lázadás vagy tudatos visszavonulás helyett, és számos esetben – a rendelkezésre álló társadalmi szerepek kitágítása helyett – a hagyományos női szerepeket szilárdítják meg” – állítja Séllei Nóra Abel, Hirsch és Langland megállapításaiból kiindulva.16 Kata narratívája Séllei elemzésének megfelelően a szubjektumformálás azon példája, amely a társadalmi nemi szerepek biológiai nemi meghatározottságaként jelenik meg, s nincs olyan társadalmi (pszichoszociális) tér, amelyben az egyén képességeit kibontakoztathatná és vágyait megvalósíthatná.17

Kata próbálkozásai eredménytelenek, kereső útja csak csalódásokhoz vezeti az élet minden területén. Önálló szubjektumként, nőként nincs helye abban a világban, amelyben a boldogságot megérezni véli, hiszen esetében tudatos útkeresésről szinte nem is beszélhetünk. Próbál megfelelni az elé kerülő feladatoknak, legyőzni az akadályokat, s tovább keresni az ismeretlen boldogságot. Természetes tehetsége és vágyai viszik előre az ismeretlenbe, de nem tud összhangba kerülni a világgal, egyénisége fejlődésének iránya nem egyezik az elvárt társadalmi szereppel. A regény befejezése tehát a női fejlődésregény egyik változatának megfelelően alakul. Mivel nincs olyan pszichoszociális tér, amelyben a szegény szlovák cselédlány művészi tehetségét és akaraterejét kibontakoztatná, valamilyen módon be kell fejeznie a keresést. Fejlődésének, tanulási folyamatának eredménye nem az, hogy individuumként összhangba kerül a társadalmi szerepekkel, hierarchiával, és így kiteljesedik, megtalálja helyét a világban. Ezzel ellentétben tudatosítja helyzetének kilátástalanságát, s nem sok választási lehetősége marad. Mivel egyénisége nem hajlik az önpusztításra, ösztönös jókedve, életöröme nem engedi, hogy története öngyilkossággal végződjön.

A szerző olyan befejezés mellett dönt, amely az értő olvasó számára világossá teszi a női sors szegénységgel összefonódó determináltságát és észrevétlenségét, a mindennapi munka és egész élete egyhangúságát, örömtelenségét. Kata hazatérésével a kör bezárul, egyúttal folytatódik a gyermekekben, de megoldást nem kínál fel. A kor regényeire jellemzően a Csillag a homlokán nem magyaráz, nem ad támpontokat a megoldáshoz, csupán rögzíti a női sors társadalmi szerepek általi meghatározottságát. A megoldás lehetősége merül fel csupán halványan a regény végén Kata kislányával kapcsolatban, de ez legalább ugyanannyira utal a determináltságra is: „…nem is mintha a maga lánya, de maga született volna meg újra, olyan.”18

Pauk György (1936) hegedűművész (Anglia)

JEGYZETEK

1 Propp, Vlagyimir Jakovlevics: A szereplők funkciói. In uő: A mese morfológiája. Ford.: Soproni András. Osiris, Budapest, 2005, 33–65.
2 Uo., 29.
3 Uo., 74.
4 Szenes Piroska: Csillag a homlokán I– II., Franklin, Budapest, 1931, I./182.
5 Uo., I./183.
6 Propp, Vlagyimir Jakovlevics: A szereplők funkciói, i. m., 77.
7 Vö.: Zsadányi Edit: Írónők a századelőn. In A magyar irodalom történetei 1800-tól 1919-ig.
Szerk. Szegedy-Maszák Mihály – Veres András. Gondolat, Budapest, 2007, 807–826.
8 Szenes Piroska: Csillag a homlokán, i. m., I./10.
9 Uo., I./18.
10 Uo., II./17.
11 Séllei Nóra: Vízpróba. George Eliot: A vízimalom. In uő: Lánnyá válik, s írni kezd. 19. századi angol írónők. Kossuth Egyetem, Debrecen,  2002, 287.
12 Szenes Piroska: Csillag a homlokán, i. m., II./186.
13 Uo., II./187.
14 Propp, Vlagyimir Jakovlevics: A szereplők funkciói, i. m., 64.
15 Voigt Vilmos: Az idő szerepe a magyar folklórban. In Közelítések az időhöz. Szerk.: Voigt Vilmos. Néprajzi Múzeum, Budapest, 2002, 124–125.
16 Abel, Elisabeth – Abel, Emily K.: The Signs Reader – Women, Gender and Scholarship. In The Voyage In Fictionof Female Development. Szerk.: Hirsch, Marianne – Langland, Elisabeth. Hanover, UP of New England, 1983. Idézi: Séllei Nóra: Vízpróba, i. m., 263.
17 Uo., 266.
18 Szenes Piroska: Csillag a homlokán, i. m., II./212.