Tóth Kriszta: Üzenet

A tömött villamoson zöld kabátban
egy idegen nő figyel a hátával percek óta.
Kapaszkodó, aranygyűrűs kezét
nem ismered, ahogy ritkás, tupírozott haját sem. Kopott lakkbőrtáskáját mintha egyszer
már láttad volna: talán ugyanezen a járaton.
Mielőtt az ajtóhoz lépne, visszafordul,
és egyenesen az arcodba néz:
– Fogalmad sincs, hogy ki vagyok, ugye?
Valamit válaszolnál, de leszállt,
nincs a zebrán és nincs a peronon se.
Sodornak, leülsz az első megürült
helyre, és a végállomásig
tiszta erőből másra gondolsz.