Varga Imre – Reggelnapló

(5.) Amikor a teremtmény számba venné, ami az ő révén megvalósult. A prózámmal foglalkoztam, míg délután be nem toppant egy jógatanítványom. S ekkor félbeszakadt a mondat… így este tíz körül teszek pontot a végére. (De közben az a mondat már másik mondattá változott. Mindig így van ez, ha valami kényszerűen félbeszakad. Később már nem ugyanaz folytatódik.)

Hogy túltöprengtem a szerkezet lehetőségeit, csak az írásom formájából adódik? Ha beleragadok a részletekbe, ez okoskodásba kavar, elbizonytalanít, elvon az írás elevenségétől – meddő tépelődés. Most vajon megteremtsem-e azt a szajkót? S egy valós világban, vagy álomszerűben? Ha a teremtő is így tanakodott volna magában, máig is az ősköd gomolyogna itt helyettünk.
De szerencsére a ködgomolygás szakácsot formázott: tegnap este még főzőcskéztem, majd a tantráról olvasgattam éjfélbe menően, így aztán a reggeli felkelés is nehezemre esett. Pedig ma Pestre utazom s onnan délután a Börzsönybe visznek; meglátogatom lányomat meg az anyját.

Őszig befejezem a prózát, hogy a téli száznapos würzburgi elvonulásra már ne vigyem magammal. Jó lenne aztán másféle munkát kezdeni: a megtérésről, áhítatról, erőről, gyöngeségről, az igazi s vélt énünkről, a tanításról, példamutatásról, ön- és világismeretről, az időről, a jelenlétről. Kis történetek – kommentárokkal, jegyzetekkel, hasonlóan, mint a koangyűjtemények, vagy a szufi történetek, mesék, példázatok. A keretet kitalálnám, s benne a mindennapok, meg a szavakon, fogalmakon túli valóság.
De először a Jelenések végére jutni, hogy tudjam, érdemes volt-e egyáltalán elkezdenem.
Alighanem marad így: álom–képzelet–krónika egybekavargása; bár ez szépprózának szokatlan. Az írás és a megírás együtt. A képzelet és aki képzeli. A képek s amiket rájuk fogok. Nem keresem a követendő mintát, mert ez elbátortalanít. Vagy megteremtődik az írással együtt – egyszerivé, vagy utánzok valaki mást. A szavakkal, leírással úgyis óhatatlanul utánzok. Követem a nyelvi rendet, ami nem(csak) az enyém.
Zen és Biblia, magány s közösség, nárcizmus s önzetlenség, bolondok meg éberséget, tiszta figyelmet gyakorlók, ami úgyis körülvesz engem. De hagyom a szavakat: meditáció, majd irány Budapest. Szauna, úszás, bevásárlás ‒ mielőtt délután a hegyekbe mennék.

A tervekből még idevetőlegesen. Vetőleg és idegesen. Vers-prózákból már összeállna egy kötetnyi. Esszék írása. Szeretek egy-egy témát körbejárni, akár az oltárt. Repetitív szövegek – afféle műhelymunkák; magamnak. Festegetés, barkácsolgatás. A németet tovább tanulni olvasni, fordítani. (Feljegyzések a Mesterről.)
Hálásan ébredni s köszönettel kezdeni a napokat. Akár egyedül, akár közösségben.  Hisz nem vagyok külön.
Nem akarok sokat tudni az egyről. Bármit tudok róla, az maga a kétség, kotnyelesség, felületesség. Áttörni a fogalmi gondolkodás falait! Bármit gondolok, kiderül, hogy ez sem az. Átadódni, szeretni, elfogadni. S nem lemondással, keserűen, hanem örömmel, éberen. Mint szándék, már ez is kivon magamból.
Terveimhez még: az Élet vize című dráma s az angyalos játék is. A haláltánc-forma alkalmas-e, hogy egy színpadi mű (csont)váza legyen? Nem kérdés, hanem megírás dolga.

Lám: egy börzsönyi kastélyban ébredek. Tegnap késő délután értünk ide. Július van: ragyog az ég. Fölkapaszkodom lányommal az udvari cseresznyefára, eddegélünk, beszélgetünk. Aztán ő, mint régebbi vendég, bemutatja a kastély környékét; megcsodálom a tető napelemeit, körbesétáljuk a kis úszómedencét s a készülő nagyobbat is. Körbejárjuk – a falakon kívül már – a szaunát, s bekukkantunk az égett étolaj és hús szagát árasztó étterembe. Luca bemutatja a lovakat. Zsandár meg Törpe nevére emlékszem. Majd a kutyákkal is megismerkedem, két skót juhász, egy kuvasz, kotorékok – a kastély félszemű gazdája időtöltésként vadászik is. Luca lovagol. Először csak kocog, bemozgatja a lovat, majd vágtázik is körbe-körbe a porondon.
Ez a napkezdés is jó. A ház zajai s a nagy medencét feltöltő szivattyú zümmögése, brummogása, s időnként a kutyák csaholása is. Ébredés után olyan szerencsétlenül fogtam meg a szemüvegemet, hogy az elvékonyodott részén eltörött, s így bajos lesz viselni, könnyen belefúródhat a fejbőrömbe. Pápaszem nélkül vagy törött formájában is próba lesz ez a nap, de majd csak megoldódik.
Egyelőre élvezem a szobát, a nagy fürdőhelyiséget, az apró konyhácskát, a lányomék innen telepedtek át az épület másik végébe, a gyermekszobák egyikébe. Dolgaik, a törülközők, ruhák, cipők itt maradtak velem, s hevernek szanaszét asztalon, székeken.

Reggeli után erdei séta Lucával. Közös ebéd, majd vacsora után egyedül. Úszás a magánmedencében, viháncolás a vendéglátó család okos, eleven kisfiával.
A lecsófőzés örömét délben én választom.
Paradicsomi állapotok. S nemcsak a lecsónkban. Délután séta, s az eső kísért hazáig a szagosmügék közt, vadmajoránna- és kakukkfűillatban. Előveszem Comenius könyvecskéjét, a Világ útvesztője és a szív paradicsomát, de nincs kedvem az olvasáshoz. Néhány oldal után leteszem a könyvet, s a tornác levegőjében vagyok, illatokban, a könnyűségben; a hegyek zöld titkai közt.
A lóneveket pontosítom: Kapcás (Törpe), Dorbi, Betti (Busa), Zólyom (Csődör), Sziszkó (csikó), Zsandár, s a két fogatló: Szultán és Dáma.
A kutyák pedig: Aliz, Alex, Tobi, Dzsoni meg Aladár.
Előttem Luca csillagtöktortája 14 kis piros‒kék‒fehér‒sárga gyertyácskával.
Születésnap. Így hát a pudingevés is ünnepi. A gyertyák meggyújtásakor mindenki kívánhat némán valamit az ünnepeltnek. A tulajdonos kisfia (ötéves) kimondja hangosan: Kedves Luca, én a pudingot kívánom. S amikor szednek a tányérjára, tüzetesen megvizsgálja, majd felpattan s elnyargal játszani. Na, ez a mai koanom.

A szauna pihenőszobája. Az ablakban az erdős hegyek s alattam az épülő medence körül munkagépek, földmarkolók, billenős rakterű teherautók.
Holnap talán már hazafelé. Ha jó időre vált, még maradnék, gyógynövényt gyűjtenék. Most a reggeli ború meg a közelben vadul herregő traktor nem sok jót ígérnek. S főleg így: hárítva nem.

Zuhogó eső, ama vad, börzsönyi; a fák között a köd, a hegyek körül is köd kavarog, az erdei tisztáson is, az ablak muskátlijai mögül az őszi szomorúság szétterjedése. Pedig nyár van – július.
A kölcsönszobán átmegy M., lányunk anyja, a fürdőszobában zuhanyozik, készül a napra. Csak életjel erejéig pár sort (köszönöm, megvagyok), majd otthon tartalmasabban, célratörőbben.
Reggeli közben asztalunkhoz lép a háziasszony, marasztal, aszalt gyümölcsöt, mogyorót, tökmagot, almát, madársalátát hozott nekem, ha már az őzpecsenye nem csábít.
Az eső zuhog, ezért falak közé kényszerülve.
A szobából is kiver a zaj, mert a folyosóvégi lengőajtóra keresztléceket szögelnek, hogy a kutyák a fedett teraszon maradjanak. Vagy, hogy ne jöhessenek be hívatlanul a házba. A munka itt a csúcsok közelében fúrógépekkel, kézi körfűrésszel igencsak zajos. Írás helyett most a konyhát választom ‒ elkészítem a madársalátát meg az olajos krumplit.
Ingerlő esőben ez a bezártság. Az égből jövő földi hangok. Alighogy délután öt óra tájt leülök meditálni, a lányom benyit, pénzt vesz ki a tárcájából, kimegy, kisvártatva megint be, az anyja átkiált valakinek, fölöttem döng a padló, az újabb vendégek foglalják el határozottan terüket. Bosszús, ingerült vagyok, úgy érezve, hogy lopom a napot, mások útjában állok, és mi mást tehetnék? Örülni, igen. Úszni most aligha, sétálni megint nem, gubbasztani itt bent a falak közt, a félhomályban; hessegetem a legyeket, s kotyogok itt mások holmijai és a sok kivetülő árnyék-személyiségem közt a szobában.

Odakint még mindig az eső paskolja a fenyőket, az ereszcsatorna pattog, a szomszédos fürdőszobában lányom bajlódik a vécé le-lecsúszó fedőlapjával, a zuhanyozás hangjai, a szobaajtót ugyanis nem lehet becsukni, s minden behallatszik a forgalmas előtérből. A lányomék kedvemért átköltöztek a vadászkastély másik végébe, ott viszont nincs fürdőszobájuk; mosakodni, kis- meg nagydolgukra, ruhát váltani idejárnak; a szekrényajtókat döndítve nyitják-csukják, most éppen Luca csapkod, és rám-rámpislant, hogy mit írok ilyen hevesen; fölkapcsolom a villanyt, odakint az ablak muskátlijai mögött a fenyők, s túl rajtuk az ónos égbolt.

Nem függ fogantyú az égből, hogy belekapaszkodjak (csak az eső hideg lába lóg), ködben a kert, az uborkák leszedve, a sorok nyöszörögve haladnak bennem, az a morcosság, ami a lélek, lelkesség helyét elfoglalta, még számít a test kopása (hallom, hallgatom, fülelek rá, ahogy zajosan kopik), a lélek mélypontjai, de nincs hitem benne, hogy ez is fontos tapasztalat; rám van bízva, hogy minősítés, undor, ellenállás nélkül átéljem, megtapasztaljam. Ahogy tegnap hazaértem, rámszakadt a vigasztalan egyedüllét. (Bár a Börzsönyben is magányos voltam, sőt kedvesen megtűrt vendég.) Odaérkezésem után sokat sétálgattunk, beszélgettünk, de aztán lányom egyre többször maradt el mellőlem, marháskodni, videózgatni, másokkal trécselgetni, vagy éppen csak mosogatni. Kamaszlány. Igaz is, lógjon örökké az apja nyakán?
Az eső, szürkeség itt is, odakint (s bennem is, ahogy a mondataim árulkodnak róla). Szentendrén zen-csoportunk meditációja. Hazaérkezvén itt várt meghívójuk a hétvégi találkozóra (ha már Pesten tudom, megtettem volna azt a kitérőt). Most már se időm, se pénzem odautazni, s azért a maradék fél napért nem is érdemes.

Most miben kételkedem legtöbbször? Hogy részem van a teremtésben, s hogy lélek is vagyok. Csak forgat, dobál a jó- vagy balszerencsém. (S a szomszédban valaki bőszen deszkát szögel, nyilván koporsót készít, bár ő megtévesztésül pihenőpadnak nevezi majd.)

A kérdés fölöttébb hülyén hangzik, mert magamnak mondom. Miért nem írom tovább a Jelenéseket? A válasz hasonlóképp oktondi. Mert nem jut rá időm. Másra meg igen? Enni, főzni naponta? Más: talán félek a kudarctól. Van-e kudarc? Lehet-e, ha lazán fogom fel: pusztán egy tapasztalat. Hát akkor már minden veszik, ha írásként, egészként nem lesz érvényes ez a próza? Régi fő szempontjaim most mellékessé váltak, s ami akkor járulékosnak látszott, most helyet követel magának, sőt a fő helyre kívánkozik. Nem lenne szerencsés életvégig tartó művé tenni: ragasztgatni, toldozgatni, míg e világban vagyok. Valahol (a legváratlanabb helyen) megszakítani, hadd folytatódjék az olvasóban. (A megütött gong elhaló hangja, ami belül, bennünk egyre erősebb. A forrásig visz el.) S onnan indulhat valami visszhang. A csendből. Nem mindenáron új szavakat kitalálni. (Csak ha adódnak.) A mondatok megújítása sem lehet a célom.  A történeteké sem. De ami meg szeretne újulni, azért ne gátoljam.
Tudatregény lesz-e? Egy szürke levélszekrényre árnyék vetül. S ettől elsötétül egy pillanatra az egész történet. Majd ahogy a nap eltünteti a sötétséget. S ettől fényt kap az is, ami korábban árnyékban volt, átjárhatóbbak lesznek az emlékek is. Az ugyanaz árnyékban vagy napsütésben egészen más.
A borús részeket előszedegetni, mosolyogva nézegetni, hogy most mire van hajlandóságuk. Mit tisztázhatok magamban, magam körül? Hogyan hat egy történet a vegyigyárakra, a vágóhidakra, a közhazugságokra vagy mondjuk a botrányos élelmiszeriparra? Kell-e hogy hasson egyáltalán? Bárhogy is válaszolnék, részben lenne igaz, az igen küzdelme, harcai is szenvedés s a nem passzivitása, visszahúzódása, kishitűsége, kivárása ugyancsak. Vissza a tapasztalathoz, a megéléshez! A belefulladás, elnyeletés megélése, a segélykiáltás a pokol torkából, ez is érték.

Mitől félek még? Na ki vele, hékás! Hogy teljesen elszegényedem, és testem esetleges karbantartására sem lesz pénzem. (Nem tudom fizetni havonta a kötelező egészségbiztosítást, mert nincs rá költség. S ez a politikusokat nem érdekli.) Ez egyelőre csak aggodalom, s ennél már a közhelyes mondás is okosabb, vagyis: még sohasem volt úgy, hogy valahogy ne lett volna. ( S ha nem lesz sehogy, akkor is lesz valahogy.)
Nem szeretném, ha öntetszelgés, önsajnáltatás volna bármelyik mondatom. Se bűntudat, se hiúság ne legyen itt!
(S mégis a tényekhez: eltörött, ugye, a szemüvegem szára, s nincs annyi pénzem, hogy megjavíttassam. Ráadásul most érkezett meg a földhivatal levele a harmincnégyezer forint illetékről, amiben a hétezer forint késedelmi pótlék is benne van. Ez még a lakótelepről való elköltözésemre visszhangozik. S a késés ezúttal nem is rajtam múlt, hanem a hivatalokon.
Levelet írni, kedvezményt kérni vagy inkább halasztást? Na, lesz mit fogalmazgatnom az elkövetkező órákban.)