Fellinger Károly: Eklekti-kuss; Konstatálva; Kiválasztott; Agglegény; Egyszer; Meglékelt emlék; Formában (versek)

Konstatálva

János láthatatlanul bámészkodott a
tükör előtt, persze kiállta a próbát,

viszont nem látta magát benne, hogyan is
láthatta volna, amikor felöltötte
a nagykabátját, a sálat, azok is egycsapásra
láthatatlanok lettek, hóna
alá kapva a torz tükröt, rohant az Úr
színe elé, s azt a kék falra akasztva
mégse látta az Urat, merthogy hiába
akarta, hát vetkőzni kezdett, nagy volt a
hőség, levetette ingét, szűk gatyáját,
az angyalok e csodát majdhogynem el se
hitték, de János bölcsen, egy hirtelen jött
ötlettől vezérelve levágta orrát,
fülét, hadd lássa az ég, láthatatlanul
a tükör előtt kivágta mindkét szemét.

Kiválasztott

Megállsz a búzatábla mellett, körül
se nézel, csak úgy letéped az első
utadba kerülő, viaszérésben
lévő búzakalászt, nem válogatsz a
több százmilliónyi közül, miért is
tennéd, hisz rég benőtt a fejed lágya,
közben átérzed a búzakalász sorsszerűséghez
való ragaszkodását,
otthon lelkiismeret-furdalásból
kimorzsolod perzsaszőnyegedre a
még éretlen, dagadt búzaszemeket,
aztán beindítod a porszívót.

Egyszer

Bármilyen rossz passzba kerülök, azért még
minden nap képes vagyok újjászületni,
de ahhoz az kell, hogy estére elfogyjak
már és ne tartsak ki éjfélig sohasem,
az azt követő pillanatban meg aztán
madárszobrom bekenem mézzel, cukorral,
széjjeltépem fölötte lúdtollas dunyhám,
az idő múlásával egyre hamarabb
fogyom el, holnap ebédkor vagy a villásreggeli
tálalásakor, egyszer még megérem
majd, hogy a tökéletes semmiből
szülessek újjá, mint a fejetlen sárkány.

Meglékelt emlék

János a pokolban jár, rossz fát tesz a
tűzre, kifüstöli az ördögöket,
úgy érzi, nem lehet szabad, azért bármikor
mégse kötheti fel magát, öszszébbhúzza
derékszíját, nehezéknek
nyakába veszi a teliholdat, így
örökre elmerülhet a szemtelen
éjszakában, akárcsak a vízben, egy
strandon, egy uszodában, ahol a húgyszagú
vizet úgyis leeresztik jó
fél óra múlva, meg hát persze hogy vízhatlan
karórája van, rendre nem jár.

Formában

János verset ír, szegről-végről még
rokonok is vagyunk, csontjaiban
érez, a múzsa csókjára vár, mint
a kivetkőzött nap éjszakánként,
majd nagy hirtelen szegre akasztja
a szavakat, az utolsó szegig,
szálig, a kész verset meg harapófogóval
kell kiszedni belőle.

****

K o n s t a t á l v a

K i v á l a s z t o t t
85