Jon Fosse: Olav álma (regényrészlet

Nicsak, hát itt vagy, mondja az Öregember
Megelőztelek, mondja
Jobban ismerem az utat, mint te, mondja
Rövidebb úton jöttem, mondja

Na, mondja
Igencsak szedted a lábad, mondja
De én értem ide hamarabb, mondja
Tudtam én, hol kell keresselek, bizony, mondja
Tudtam jól, hogy a Söntésbe igyekszel, bizony, mondja
Engem nem csapsz be, mondja
Öreg rókát nem lehet becsapni, mondja
Ismerem a fajtádat, mondja
és az Öregember szájához emeli a korsót és meghúzza és megtörli a száját
Így van, mondja
és Olav körül ritkul a sokaság és amint elindul a pult felé érzi, hogy megveregetik a hátát
Meginnál egy sört, kérdezi az Öregember
Biztosan jól esne, mondja
és ekkor Olav felé fordul egy másik ember is és a melléhez szorítja söröskorsóját és félrelép Olav elől és megáll és kezében tartja a korsót és mikor Olav elhalad mellette és a pulthoz ér, az ember szájához emeli a korsót
Majd később beszélünk, mondja az Öregember Olav háta mögött
Én várok, mondja
Kérj egy korsóval, aztán majd beszélünk, mondja
Én itt leszek a Söntésben, mondja
és Olav mereven néz maga elé és már csak egy ember áll előtte, de a pult körül egymás vál-lának dőlve ülnek a magas székeken és az Olav előtt álló ember két szék közé próbál furakodni és az egyik megfogja a pult felé furakodó ember vállát és hátranyomja és a furakodó ember megfogja a széken ülő ember vállát és úgy állnak egymás vállát markolva és mondanak egy-másnak valamit és Olav nem hallja mit mondanak és eleresztik egymást és a széken ülő kissé félrehúzódik és a furakodó ember a pulthoz ér és utána Olav van soron, gondolja, gyorsan megy ez, gondolja, most végre ő is kap egy korsó sört és a pult mellett álló ember megfordul és lendületében majdnem Olavra önti a sört és hirtelen irányt vált és a többiek közé vegyül és Olav a pulthoz ér és megáll és a csaposra néz és int neki és a csapos felemel egy korsót és Olav felé nyújtja és Olav elővesz egy bankót és a átadja a csaposnak és elteszi a visszajáró aprót és felemeli a korsót, és kezében a korsóval hátrafordul és mögötte hárman-négyen sorakoznak és Olav oldalra lép és a szájához emeli a korsót

Egészségedre, szólal meg valaki
és Olav felnéz és  látja, hogy az Öregember a korsójához koccintja a poharát
Nagyon hallgatsz, te legény, mondja az Öregember
Igyál, attól majd megered a nyelved, mondja
Én várok, mondja
Ki vagy, kérdezi egy másik
és Olav oldalra fordul és megpillant egy hosszú arcú, ősz hajú embert, aki nemigen lehet idősebb nála
Én, kérdezi Olav
Igen, te, mondja az ember
Hogy én ki vagyok, kérdezi Olav
Most érkeztél, kérdezi az ember
és Olav ránéz
Csak beszaladtam Bjorgvinbe, mondja Olav
Én is, mondja az ember
Jártál már itt, kérdezi Olav
Nem, nem, most vagyok itt először, feleli az ember
Északról jöttem, mondja
Tegnap érkeztem, és Bjorgvinnél mesésebb város nincs az égkerek világon, mondja
Hajóval jöttél, kérdezi Olav
Igen, tele van áruval a hajóm, az Elisa, mondja az ember
Megraktuk a legfinomabb szárított hallal, mondja
Jó ára van a halnak, megfizetik, mondja
Rendesen fizet a kereskedő, mondja
Maradtok Bjorgvinben, kérdezi Olav
Csak néhány napot, aztán indulok hazafele, mondja az ember
és benyúl a zsebébe és kivesz egy karperecet és a fényes arany karperec égszínkék gyön­gyökkel van kirakva, Olav soha életében nem látott ilyen szépet
A menyasszonyomnak viszem, mondja
és Olav elé tartja a karperecet
Otthon vár, már megvolt az eljegyzés, mondja
Szép, igen szép, mondja Olav
és arra gondol, hogy ő is vesz egy ilyen karperecet Astának, egy ugyanilyen karperecet fog neki venni
Nilmának viszem, mondja az ember
micsoda gyönyörűség lesz Asta karján látni a karperecet, gondolja Olav
Nilma a jegyesem, Nilma és én el vagyunk jegyezve, mondja az ember
Minden pénzemet erre költöttem, megvettem neki a karperecet, mondja, és Olav tisztán látja maga előtt Asta karján a karperecet, teljes valójában látja Astát, éppen ilyen karperecet vesz Astának, igaz, azért jött át Bjorgvinbe, hogy gyűrűt vegyen, mert akkor Asta és ő házas­társaknak számítanának, de a karperecet a gyűrűhöz hasonlítani sem lehet, igen, igen, egy ugyanilyen karperecet visz haza Astának, gondolja Olav, és az ember visszateszi a karperecet
a zsebébe és kezet nyújt
Asgaut, mondja
Asgaut vagyok, mondja
Én meg Olav, mondja Olav
Te sem vagy idevalósi, hallom a beszédeden, mondja Asgaut
Nem, nem, mondja Olav
Nem messze lakom, észak felé, mondja Olav
Te honnan jössz, kérdezi Asgaut
Vikből, mondja Olav
Vagyis odavalósi vagy, kérdezi Asgaut
Igen, mondja Olav
Hol árulják, kérdezi Olav
A karperecet, kérdezi Asgaut
Igen, feleli Olav
A Kikötőben van egy árus, tele a boltja csudaszép portékával, nem akartam hinni a sze­memnek, hogy ennyi csudaszép holmi létezik a földkerekén, mondja Asgaut
Karperecet szeretnél venni te is, kérdezi
Igen, vennék egyet, mondja Olav
Drága ám a karperec, mondja Asgaut
De nagyon szép, mondja Olav
Szépnek szép, mondja Asgaut
és Olav azt gondolja, hogy megissza a sört és elsétál az árushoz a Kikötőbe, mert megveszi Astának a karperecet, annyi szent, gondolja
Volt még ilyen karperec az árusnál, kérdezi
Volt még egy darab, ha jól láttam, mondja Asgaut
és Olav a szájához emeli a korsót és meghúzza és leteszi és maga elé mered és feltűnik az Öregember arca, a szúrós tekintete, a keskeny szája
Viki illetőségű vagy, azt mondtad, mondja az Öregember
Majd én megmondom, hová valósi vagy te, mondja
Vikben lakom, mondja Olav
Hát ha nem akarod megmondani, hová valósi vagy, majd én megmondom, Asle, mondja az Öregember
Nem vagyok Asle, mondja Olav
Szóval nem te vagy, mondja az Öregember
Nem, mondja Olav
Én tudom a nevét, és azt is, hogy honnan jött, elmondta nekem, mondja Asgaut
Tudom, hogy Olavnak hívják, mondja
És hogy Vikből jött, mondja
Csakugyan, mondja az Öregember
Igen, igen, Asgaut mindent tud, elmondtam neki, mondja Olav
Mondd csak el, honnan jöttél, mondja az Öregember
és Olav nem felel
Dylgjából vagy, mondja az Öregember
Én meg Masoyből, mondja Asgaut
Masoyből, Nordland-szigetről, mondja
Valakinek Nordland-szigeten, Masoyben is lakni kell, nem lehet mindenki idevalósi, mert ki szállítaná Bjorgvinbe a sok finom szárított halat, mondja
Igen, ő az, ő az a dylgjai fickó, mondja az Öregember
Aslénak hívják és Dylgjából jött, mondja
és csak álldogálnak szótlanul
Hát akkor egészségünkre, mondja Asgaut
és emeli a söröskorsót
és az Öregember maga elé tartja a söröskorsóját és Olav felé pislog
Egészségünkre, mondja Olav
és söröskorsóját Asgautéhoz emeli és a két korsó összekoccan
Velem nem akarsz koccintani, kérdezi az Öregember
Ha nem, hát nem, ahogy akarod, mondja
és szájukhoz emelik a sört és isznak
Dylgja, igen, mondja az Öregember
Úgy hallom, megöltek ott egy embert, mondja
Igazán, mondja Olav
Nem tudtam, mondja
Kit öltek meg, kérdezi
Azt mondják, egy halász volt, a csónakház tulajdonosa, mondja az Öregember
És azután, mondja
És azután egy asszonyt is halva találtak, a lányát pedig azóta sem látták, mondja
és Olavra néz
Amikor megérkezett a csónakházba a szerencsétlen halász, akkor ott egy Asle nevű ember lakott, mondja az Öregember
Te laktál ott, mikor megjött a halász, mondja
és Olav látja, hogy az Öregember elégedetten felhörpinti a sört
Furcsa, hogy éppen akkor tűnt el egy Öregasszony itt Bjorgvinben, és sohasem találták meg, ő volt a bába, mondja az Öregember
Jól ismertem, mondja
és megtörli a száját és a pultnak dől és Olav mellette áll és a söröskorsóba bámul és hallja amint Asgaut megkérdi, régen volt-e otthon
Régen, sok éve már annak, mondja Olav
Így van ez, mondja Asgaut
Ha egyszer elmegy az ember, évek múlnak el, mire megint hazatér, mondja
Ha nem lenne Nilma, maradnék én is Bjorgvinben, micsoda pompás város, mondja
és Asgaut ismét előveszi a fénylő arany karperecet és megcsillannak rajta a kék gyöngyök és Olav elé tartja és mindketten bámulják
Vegyél te is egy ilyet, mondja Asgaut
Veszek is, mondja Olav
Vegyél, ha van pénzed, mondja Asgaut
Igen, mondja Olav
és látja, hogy alig van sör a korsó alján és a szájához emeli és kihörpinti és látja, hogy az Öregember kezében teli korsóval előtte áll
Nem akarnál hazamenni, kérdezi az Öregember
Haza, kérdezi Olav
Igen, Dylgjába, feleli az Öregember
Én nem vagyok odavalósi, mondja Olav
Rokonod sincs ott, kérdezi az Öregember
Nincs, feleli Olav
Értem, mondja az Öregember
Hallom, hogy Dylgjában megöltek egy embert, mondja
és az Öregember a szájához emeli a korsót és belekortyol
Ki ölte meg, kérdezi Olav
Tudja a csuda, mondja az Öregember
és aztán nem szólnak többet és Olav látja, hogy alig van sör a korsó fenekén és arra gon­dol, hogy  lassan fogja kiinni, kortyonként, de miért kortyolná lassan, gondolja, és miért jött be egyáltalán a Söntésbe, nincs itt semmi keresnivalója, mit akar ebben a zajos lebujban, és az Öregember mindjárt rákezdi megint, jobb lesz ha most megissza a sört és eltűnik innen, egyenesen a Kikötőbe siet az árus bódéjához és megveszi Astának a karperecet, a gyűrű még várhat, gondolja, most, most azonnal indul, de vajon van-e elég pénze, gondolja, nem, biztos nincs, akkor miből vegye meg a karperecet, gondolja és megüti a fülét az Öregember hangja, hallod-e Asle, értem én, miért nem akarsz  visszamenni Dylgjába, mondja, és Olav felé hu­nyorog
Nem tudsz véletlenül valamit a dologról,  kérdezi
Nem találták meg a gyilkost, kérdezi Olav
Nem, nem tudok róla, mondja az Öregember
Nem találták meg, mondja
Ugyan vajon ki lehetett, mondja
Micsoda szörnyűség, mondja Olav
Bizony az, szörnyűség, mondja az Öregember
Nem vagyok Asle, mondja Olav
Nem, dehogy, már hogy lennél Asle, mondja az Öregember
Engem Olavnak hívnak, mondja Olav
Valóban, hogyne, te vagy Olav, mondja az Öregember
Olav, igen, mondja Olav
Engem is Olavnak hívnak, mondja az Öregember
Én vagyok Olav, nem te, mondja
és Olav felé billenti a korsóját
Én, mondja
Igen, feleli Olav
Rokonaim vannak Dylgjában, mondja
Ott születtem, mondja
Igen, mondja
Egy kis tanyán, hogyne, messze esik mindentől a kis tanya, mondja
Igen, mondja
Jártam ott később is egypárszor, igaz, nem túl gyakran, mondja
Nem túl gyakran, mondja
Én leginkább itt tartózkodom, Bjorgvinben, mondja
De a múltkor, mikor a tanyán jártam, hallottam az iszonyatos gaztettekről, mondja
és hosszan bámulja Olavot és az Öregember csóválni kezdi a fejét, ingatja jobbra-balra, és Olav azt gondolja, hogy most el kell innen tűnnie, mi a csudát keres itt a Söntésben, máris in­dul a Kikötőbe és megkeresi az árus bódéját és megveszi Astának a kék gyöngyökkel kirakott csillogó arany karperecet, közben hallja az Öregember mormolását, azt mondja az Öregem­ber, hogy tudja, hogy gyilkossal diskurál a kocsmapultnál, de nem mondja el senkinek, ezt nem, mert ugyan miért akarná halva látni Aslét, eszébe sincs, miért akarná feladni, mondja, nem, nem, nem úgy van az, nem szól ő egy árva szót sem, ha adna neki Olav egy-két bankót, vagy hármat, vagy ha netán fizetne neki egy sört, mondja
Nem te voltál, világos, hogy nem te voltál, mondja
Világos, mondja
Én, kérdezi Olav
Állítólag egy Asle nevű ember a gyilkos, mondja az Öregember
Azt beszélik Dylgjában, mondja
Azt beszélték, mikor utoljára ott jártam, mondja
Úgy tudják a faluban, hogy ő volt, mondja
Meg is mondták, mikor utoljára ott jártam, mondja
és Olav felhajtja a maradék sört
Odavalósi vagyok, Dylgjába, mondja
Dylgjából vagyok, egy kis tanyáról, csupa szikla a vidék, csak néhol van egy kis lápos talaj, mondja
De volt víz, volt a fjord, a tenger és volt hal, mondja
A tanyánkon már nem lakik senki, mondja
Elmentek mind, mondja
Így van, mondja
A sziklán és a lápon nem termett élelem, mondja
Nem volt miből élni, mondja
Mindenkinek el kellett mennie, mondja
Elmentél te is, úgy mint én, mondja
és Olav körbehordja a tekintetét és nem látja, hogy hová tehetné le az üres korsót, mert innen mennie kell, nem is tudja, miért tette be a lábát a Söntésbe, ahol egymás hegyén-hátán szorongnak, és miért hallgatja az Öregember zagyva motyogását, és mintha furcsán nézne rá, mit akarhat tőle, nem maradhat itt tovább, mennie kell, gondolja Olav
Fizetek egy sört, mondja az Öregember
Nem, ne fizessen, sietek tovább, mondja Olav
Hát akkor te fizess nekem egyet, mondja az Öregember
és Olav az Öregemberre néz
Lapos az erszény, kérdezi az Öregember
Akkor bizony nem kérem, hogy fizess nekem, hogy is kérném, mondja
Szinte restellem, igen, így van, mondja
Így van, mondja
Restellem magam, de szomjas ember inni akar, mondja
és Olav nem felel
Szóval nem, kérdi az Öregember
Ha nem, hát nem, látom te is szűkösen vagy, mondja
Sokan vannak ám így, mondja
Sokan bizony, nincs pénz, mondja
Szinte senkinek nincs pénze, mondja
Mégis mindenki költi a pénzt és vásárol szüntelenül, röpködnek a bankók, mondja
Elmegyek lassan, mondja Olav
és hallja, amint Asgaut rászól, hogy maradjon még, de Olav azt mondja, hogy men­nie kell, siet megvenni a kék gyöngyökkel kirakott csillogó arany karperecet, mondja, és Asgaut megkérdi, tudja-e, melyik bódéban árulnak arany karperecet, és Olav azt feleli, hogy nem tudja, melyik az a bódé, és Asgaut azt mondja, hogy megmutatja neki a bó­dét a Kikötőben, ha akarja, mert úgyis zárnak és mindenki hazamegy, hazamennek mind, mondja, és Olav körülnéz és látja, hogy egyesével szállingóznak kifelé az emberek, szedi is a sátorfáját, ő is elballag lassan a többiek után, gondolja
Kevesen maradtak, mondja Olav
Kevesen, mondja az Öregember
Mindenki indul haza, mondja
Úgy van, mondja Olav
Furcsa volt mégis, mondja Asgaut
Hogy hirtelen mind felkapták magukat, mondja
Igen, mondja Olav
Mennek haza, mondja az Öregember
és Olav elindul az ajtó felé és egyszer csak vállon ragadja egy kéz és Olav megfordul és az Öregember arcával találja magát szemben, az arcon vizenyős, apró vörös szemek, és látja amint a remegő, keskeny nedves ajkak nyitott szájjá kerekednek
Te vagy az, Asle, mondja

A. Dobos Éva fordítása

*© 2012 by Det Norske Samlaget, published by permission of Rowohlt Verlag GmbH, Reinbek bei Ham-burg.