Hyross Ferenc: gyenge (vers)

fent jégtáblák, hasadnak, ahogy egy halánték töri őket, a halánték mögötti testben has, csatos ajtaját kinyitva elesetten zörgő fekete szív,
szervecske. a padlón arccsont, állkapocs,
csempe. a csempén fagyott fürdővíz, hideg van.
közben, ami tükör lehet, tükörré lett, benne minden égi foszforeszcens és a mindenható
feketeség. alaktalan piros karok, szavak, de nem
száj-szavak, sokkal inkább egy íny hívogat, kérlel. lovakat kér, gépi-lényeket, hírvivőt, hogy
itt tragédia történt. a fogak türelmetlenek, de nem fáznak, ha vacognának, ütnék egymást, a
lovak fejükkel társaik nyakát, fújtatnák az
éjszakát dühvel, hát csak türelmesek lehetnek. a tükörben egy repülő, rajta lány, a lányon ruha, bugyi, melltartó, alszik. nyála csordul társa
vállára. a másik nem alhat, ő is a lovakra gondol,
de másik kontextusban, másik világban.
egy fürdőszobában karolja át egy hatalmas fekete megtört nyakát. szájukból közös pára válik gőzzé, végletekig egyszerű köddé. a gép innen nézve minden csillagnál kisebb, de mint egy hegylánc, összességében tökéletes. a
tragédia így csak zaj lehet, koppanás, egy téli
városban, aztán a csend, ahogy ujjad
végighúzod a megfagyott ló sörényén.
ínye vérzik, szeme kér: hideg vagyok és gyenge,
oltsd belém a lelket.