Papp-Zakor Ilka: Irodalom és kutyák I. / A miheztartás vége

Van otthon egy fajtiszta juhászkutyám. Amikor olvasok, a szemközti fotelben üldögél, méltóságteljesen, mint egy királyportré, és azt figyeli, hol tartok a könyvben. Tudja, hogy csak a regények érdekelnek, és ez alapján számolja ki, mikor jön el az ő ideje. Ha látja, hogy a könyv lassan véget ér, lecsap rá. Mindig az utolsó néhány oldalt semmisíti meg. Hol kitépi és összerágja a papírlapokat, hol éles karmaival hasogatja szét őket. Ha ezzel végzett, a biztonság kedvéért még rájuk is vizel. Utána visszaül a fotelbe. Barátságos, évődő tekintettel nézeget.

Egy-két oldal: mindig ilyen kevés választ el attól, hogy megtudhassam, hogy végződik a történet, amit olvasok, és levonhassam a megfelelő következtetéseket. A kutyám tudja, hogy ugyanilyen kevés választja el őt is a sétától, amire egész nap vágyott: pár méter – a foteleink közötti távolság, és egy-két még elolvasatlan fejezet.

Nem szoktam közbelépni, hiába látom előre, hogy pusztítani készül. A kapcsolatunk titka, hogy jó előre megbocsátjuk a másik mulasztásait, és mindent, amit a kárunkra elkövet. Ez az, ami könnyen megtanulható a megcsonkított regényekből és az unatkozó kutyáktól egyaránt.

Papp-Zakor Ilka (1989, Kolozsvár)

A Babeș – Bolyai Tudományegyetemen tanult orosz és magyar szakon. Első írása 2002-ben jelent meg a Korunk folyóiratban. Angyalvacsora című kéziratával 2014-ben elnyerte a József Attila Kör JAKkendő-díját.