Paszmár Lívia: Az intertextualitás mintázatai. Az Egyszerű történet vessző száz oldal – a kardozós változat

(tanulmány)

„Ahogy csökkent az oszmánlik hatalma, úgy lettek hangosabbak a történetek, a mesék, az anekdoták, a legendák. Melyek aztán mint kitartó költözőmadarak röpdöstek a hatalmas birodalomban, melyet akkor már csupán mintha ezen madarak égi szárnyalása tartott volna egyben. Ami azt jelentette, hogy történtek bárhol is a megtörténtek, úgy tetszett, mintha velünk esett volna meg, vagy a közvetlen szomszédban. Sztambulról szólt a mese, de Pozsonyt érthetett rajta – a pozsonyi. A Boszporuszra sütött rá az alkonyi nap, s az Ipoly verte vissza a fáradt, lilás fényeket.”3

Esterházy Péter 2013-ban kiadott műve, az Egyszerű történet vessző száz oldal – a kardozós változat egy négyrészesre tervezett sorozat4 első darabjaként jelent meg, amelyből ezen kívül csak az egy évvel későbbi Egyszerű történet vessző száz oldal – a Márk-változat5 készült el. Mindkét kötet első idegen nyelvű változata közvetlenül az eredeti megjelenését követően olvasható volt szlovák nyelven Renáta Deáková fordításában. A tervezett, de csak torzóként fennmaradt sorozatról mindössze annyi tudható, hogy nem összefüggő szövegek alkották volna, azonban feltehetően nem nélkülözve az intertextuális összefüggéseket, és valamennyi az egyszerű történet fogalmának abszurditását lett volna hivatott hangsúlyozni – mindez a két elkészült mű esetében is megfigyelhető.

Az Egyszerű történet vessző száz oldal – a kardozós változat című kötetben a szerző a Harmonia cælestishez hasonlóan történelmi témát dolgoz fel a tőle megszokott elbizonytalanító szövegkezelő eljárásokat alkalmazva. A XVII. századot választja az események hátteréül, vagyis azt az időszakot, amikor a törökök hatalma már meggyengülőben volt a Kárpát-medencében. A rengeteg szereplőt felvonultató cselekmény középpontjában Nyáry Pál alakja áll, aki az Ipoly és a Korpona-patak találkozásánál álló Gedőcs várának6 ura, és aki „egyként szót ért a bécsi udvarral, és nemzetével szintúgy”7 – éppen emiatt kerül a kapcsolati háló centrumába. Árulók, kémek mozgatják a történetet, jelentések szövik át a szöveget, amely megközelítőleg a felénél teljesen elveszíti történetjellegét: a számozott oldalakként megjelölt fejezetcímek összekeverednek, Nyáryt pedig végül úgy ölik meg, hogy a gyilkosság lefolyásának két változata lesz, és két tettes is. A posztmodern magyar prózairodalomban hangsúlyos szerep jut a történelmi regénynek, a kortárs szerzők írásaikban gyakran nyúlnak vissza valamely, a magyar történelem szempontjából fontos időszakhoz, mint háttérhez, Esterházy Péter pedig ötvözi ezt a lassan hagyományként definiálható tendenciát saját szövegvilágával és nyelvkezelésével. Emellett a korábban őt ért plágiumvádakra is ironikus választ ad: sűrűn, de pontatlanul lábjegyzetel. Ez a regény tehát egyszerre nyújtja az Esterházy-szövegtől várható közhelyek és a folyamatos megújulásra utaló elhajlások eszköztárát: folytonosságot és változást.8

Szerkezet

A regény címében egy ironikus utalást találhatunk – száz oldal –, amely a szerkezeti felépítés szempontjából fontos szerepet játszik. Az oldalak nem az elsődleges jelentésük szerint kapnak funkciót, hanem a fejezetek címének megjelölésére szolgálnak. Ezért a könyvben egy számozott oldalnak többnyire nem egy oldal felel meg, a valós terjedelem kétszázötven oldalra duzzad.

A száz a kerek egészt jelképezi, ám a könyv fizikai tulajdonságai mellett a címben megfigyelhető szabálytalanságok is óvatosságra intenek. Vagyis amint Dobos István fogalmaz, „A számoknak jelképes értelmet tulajdonító európai irodalomban a száz az egységet, a teljességet, a teremtés tökéletes rendjét jelenti hagyományosan. (Ld. pl. Dante: Isteni Színjáték, Boccaccio: Dekameron, feltételezhetően Balassi kötetkompozíciója.) Esterházy regénye ellenáll az egyszerű megfeleltetésből nyert jelentésnek.” Másrészt az olvasó „ellentmondást érzékel a száz oldalra rúgó terjedelem, valamint a rövid elbeszélés gyűjtőneve között.”9 A továbbiakban példákat hoz az ún. egyszerű formákra (legenda, monda, mítosz, rejtvény, mondás, eset, nevezetes esemény, mese, vicc), amelyekből lényegében az Esterházy-szöveg is építkezik. Minderről az intertextusokkal foglalkozó részben lesz szó részletesebben.

Szerkezeti egységek

A főszöveget a barokk irodalomra jellemző Előversengés előzi meg, amely annak ellenére, hogy rendeltetése szerint paratextus, a címmegjelölés – [első oldal] – miatt a fikció részeként értelmezendő. A témamegjelölés szerint a főszöveget esszenciálisan a következő intelmek határozzák meg: „mesélj nekik csatákról, királyokról, lovakról, ördögökről, elefántokról és angyalokról, de ne felejts el mesélni szerelemről meg hasonlókról sem… Végigveszem, csata, király, lú, ürdüng, angyal, szerelem, lesz minden. Az elefántproblematikát kell még majd megoldanom. Kard ki kard.”10 A tartalmat tekintve valóban nem marad ki semmi a felsoroltak közül, ám az ezek közti összefüggések gyakran esetlegesnek tűnnek.

Az Előversengést egy mottó11 kíséri, majd a szöveg a [második oldal]-tól akadálytalanul folytatódik egészen az [ötvenegyedik oldal]-ig. A második ötven oldal semmilyen szabályt nem követ: az ötvenkettedik oldal helyén két különálló [utolsó előtti oldal] áll, de például [nyolcvanegyedik oldal]-ból összesen ötöt találunk, továbbá [számozatlan oldal]-ból is ugyanennyit, századik oldal pedig egyáltalán nincsen.

Az olvasó tehát már a szöveg közepén értesül a végkifejletről, így nem arra helyeződik a hangsúly, hogy hová fejlődnek a cselekményszálak, hanem arra, miképpen alakulnak. Mivel a gyilkosok személyéről ezen a szöveghelyen még nem esik szó, innen akár bűnügyi regényként is olvasható a mű, azonban az, hogy a bűntény körülményei nem tisztázódnak, csak a végén derül ki. Az oldalszámokra vonatkozó linearitás megbontása a kihagyásokkal és az ismétlésekkel együtt olyan olvasót kíván, aki nem a passzív befogadás lehetőségeit keresi a szövegben, hanem maga is részt vesz a jelentés megkonstruálásában: a hiányzó oldalakhoz tetszőleges cselekményt kapcsol, a századik oldal hiányában és a cselekményszálak elvarrásának bekövetkezése híján befejezetlennek tekinthető történetet pedig vagy nyitva hagyja, vagy a számára elfogadható végkifejlettel tölti meg.

A lapok felső részén futó főszöveg végig csillagokkal jelölve lábjegyzetelt,12 de az is előfordul, hogy egy adott lábjegyzetet további lábjegyzet bővít,13 sőt egy helyen a hiányzó főszöveg ellenére sem hiányozhat a kommentár.14 A metatextusok tehát a főszöveggel megegyező jelentőséggel bírnak, azt nemcsak kiegészítik és pontosítják – gyakran félrevezetve az olvasót –, de akár a szerepét is átvehetik.

A felvázolt szerkezet mutat némi hasonlóságot A szív segédigéiével, hiszen mindkettő tartalmaz bevezetést és a horizontális tagoltság is jellemző rájuk. Ez a kapocs azonban – nemcsak tematikailag, hanem formailag is – meglehetősen laza. Míg A szív segédigéit egy intertextuálisan megbízhatatlan fiú narrátor vezette be, addig az Egyszerű történet vessző száz oldal – a kardozós változat Előversengésének narrátora egy napjainkban élő külső megfigyelő, aki a szerzővel azonosítja és krónikásnak nevezi magát, nem emel be jelöletlen idézeteket az előszavába, és úgy tűnik, a lábjegyzetek is következetesen tőle származnak. Ennek jeléül szolgál a konzekvensen kitett monogramja (E. P.), amely a szlovák változatban a fordító, Renáta Deáková nevének helyenként beillesztett betűjelével (R. D.) is bővül. Ez utóbbira olyan esetben kerül sor, amikor egy-egy lábjegyzet szlovák kontextusba helyezése önmagában a fordítás által nem lehetséges: információtöbbletre vagy -cserére van szükség ahhoz, hogy a szlovák olvasó számára is értelmezhetővé váljon. A fordító által megvalósított változtatások a szerzővel szoros együttműködésben készültek.

Cselekményszálak

Az Egyszerű történet vessző száz oldal – a kardozós változat cselekményének egyes fonalai körkörösen visszatérnek, ám a szöveg második felében teljesen összekuszálódnak. A főbb szálak Nyáry Pál, Pázmándi Zsófia, Bárány Mihály és Kara Zsigmond, a névtelen kémek, valamint a Kovács Ferenc névre hallgató Isten és bakmacskája, Gizi körül bontakoznak ki.

Nyáryt szinte végig a karosszékében ülő korosodó úrként látjuk, aki imádkozni próbál. Egyéb tevékenységet nem folytat, ám minden szereplőhöz fűzi valamilyen kapcsolat.

Pázmándi Zsófia Nyáry féltestvérének, Heinrich Schweidenfeldtnek a felesége, ám a szöveg azt sejteti, hogy sógorával egy beteljesületlen szerelem is összeköti. Talán éppen ez az oka, hogy Pázmándi Zsófia Nyáry egyik gyilkosa – félti a férfit attól, hogy az ország sorsát rossz irányba vivő döntés meghozatalának részesévé válhat. Tettét mindenes-komornyikjától, Gellért Jánostól született törvénytelen fiának, a szülei személyéről mit sem sejtő Gerendás Péter plébánosnak gyónja meg.

Bárány Mihály és Kara Zsigmond kapcsolata a könyv kissé bizarr szerelmi szála: az özvegy Bárány, Nyáry hűséges embere a nála jóval fiatalabb szakáccsal bonyolódik szerelmi viszonyba, amely zsarolhatóvá teszi őt. Karát csecsemőkorában hurcolta Sztambulba a török, majd húsz év múltán visszaküldték őt hazájába kémkedni. Végül kiderül, hogy Pázmándi Zsófia mellett ő is meggyilkolta Nyáryt politikai okokból, így akarta megakadályozni „a Lajos–Nyáry tengelyt és a már elemzett európai átrendeződéseket.”15

A kémek egy állítólagos Croy hercegnek írják jelentéseiket, ám maguk sem biztosak benne, hogy ő-e a címzett. Az utasítás szerint azt a csöndhintót kell követniük, amely III. Lajost szállítja Magyarországra, ahol Nyáryval kellene találkoznia a következő lépésekről való megállapodás szándékával.

Végül az Úristen alakja tér vissza rendszeresen, akit hétköznapi döntéshelyzetekben láthat az olvasó, ám következetesen hallgat – helyette bakmacskája, Gizi beszél. A névtelen kémek derítik ki, hogy valójában Kovács Ferencnek hívják, amely az egyik leggyakoribb magyar kereszt- és vezetéknév összetétele. Ezáltal Isten alakja deszakralizálódik: elérhetővé, átlagossá válik.

A fenti cselekményszálak már a könyv első felében sem valamely rendszer szerint követik egymást, a másik felében pedig teljesen elveszik annak a lehetősége, hogy a rendszertelenség átláthatóvá váljon. Időnként a narrátor megpróbál rendet tenni ebben a fokozódó rendszertelenségben,16 de a kísérletei kudarcot vallanak.

Történelem és fikció

A mű cselekményének történelmi hátterét aligha kérdőjelezhetnénk meg: a XVII. század második felében a mai Magyarország, de a regény szempontjából annál fontosabb mai Szlovákia területének egy részén is a török hódoltság végnapjai játszódtak le. Az Oszmán Birodalom meggyengült, 1699-ben pedig a karlócai békével átengedte az osztrákoknak magyar területeit.

Ezen kívül minden más elbizonytalanítja az olvasót, történelmi tudását illetően. Például a gedőcsi vár már egy fiktív helyszín, amely épp a Magyar Királyság és az Oszmán Birodalom határán feküdt, valahol Ipolyság környékén, és a folyamatos csatározások közben hol ehhez, hol ahhoz az államalakulathoz csatolták.

A szereplők a hitelesség és a fikció közötti tengelyen helyezkednek el, ugyanis történelmi személyekként nem lehet mindegyiküket tisztán fiktív alaknak tekinteni. III. Lajosból például több is létezett a világtörténelemben, de egyikük sem a XVII. század második felében élt. Nyáry Pál neve ugyancsak ismerősen cseng, ám amint egy lábjegyzet is jelzi, ez a személy „Nem azonos Nyáry Pállal.”17 Mikola Gyöngyi érdekes kapcsolódásra hívja fel a figyelmet, mely szerint a regény idejénél korábban, a XVI. században élt egy ilyen nevű hadvezér, és „volt egy lánya, Nyáry Krisztina, akit első férje, a protestáns tábor vezére, Thurzó Imre halála után feleségül vett a katolikus párt feje, Esterházy Miklós.” 18 Emellett az egyik [nyolcvanegyedik oldal]19 lábjegyzetében hivatkozást találunk Robert Hooke-ra, akivel Nyáry állítólag egy évben született. Az említett írásban az is felfejtődik, hogy „ha megnézzük, ki született a családban egy évben a nagy brit tudóssal és építésszel, azaz 1635-ben, rájövünk, hogy a titokzatos alak most sem Nyáry Pál ugyan, hanem Krisztina lányától született unokája, az »eredeti« Harmonia cælestis szerzője, Esterházy Pál. Valójában Esterházy Pál az, aki nemcsak a török elleni hadjáratokban tünteti ki magát hadvezérként, hanem jelentős szerepet játszik az I. Lipót és a magyar főurak közötti politikai közvetítésben is.”20 Vagyis az egyes karakterek mögött családi kötődéseket fedezhetünk fel. Fontos megemlíteni még Christoph Ransmayr nevét is, aki a regényben az ún. csöndhintók készítése kapcsán tematizálódik – egy ilyen szállítja a hollandust a Nyáryval tervezett találkozóra –, ám amint a lábjegyzet is figyelmeztet: „Christoph Ransmayr (1954–), osztrák író; jó, véletlen névegyezés.”21 Végezetül Zrínyi Miklós személye sem maradhat ki a felsorolásból, aki ugyan nem aktív részese a történetnek, de önmagát képviselve – a hiteles korrajz érdekében – feltűnik egy-egy szöveghelyen.

Összességében tehát az anakronisztikus szereplők a történelmi hitelesség abszolút meggyengüléséhez, elvesztéséhez járulnak hozzá, mindezt pedig a valós történelmi személyek szerény jelenléte aligha képes ellensúlyozni.

Amint arra a már feljebb történt utalásokból is következtethetünk, a történelem a Harmonia cælestishez hasonlóan itt is összefonódik a családdal. Mindjárt az Előversengésben figyelmezteti erre a narrátor az olvasót: „A múló évtizedek azt mutatják, hiába gondolom én azt, hogy az úgynevezett önéletrajziság csupán forma vagy hangütés, tehát hogy sokkal absztraktabbak az írói, az íróinak nevezhető eljárásaim, mint azt a névleges személyesség mutatja, Önök, olvasók, többnyire mégis azt gondolják, én én vagyok. Hát legyen. Vagyis akkor a családból sem tudok kikeveredni, nota bene, nem is akartam, csupán fontosnak láttam azt, ahogy a nézőpontom az idők során változott, hol bércre tettem a látcsövem, hol a magyar nagy lapály mélyére, hol pedig egy alabástrom női váll gyöngéd, csöndes gödröcskéjébe, így azután az a család is változott, amelyről éppen szóltam. (Hát hiszen a szólásból keletkezett…)”22 Majd a lényegre tér: „Azt szeretném, az a becsvágyam, a hübriszem, hogy beszámoljak apám élete utolsó két évtizedének boldogságáról.”23 Vagyis úgy tűnik, a Harmonia cælestisben az apa karakterének segítségével szétírt családról a szerző még nem mondott el mindent, a főszöveg néhány szereplőjét megvizsgálva közvetetten, a lábjegyzetekben pedig közvetlenül is újra tematizálódik.

Az apa ebben a regényben is felveszi bizonyos szereplők alakját: az [utolsó oldal]-on24 Nyáryval azonosítja a narrátor, akiről viszont az [ötvennyolcadik oldal]25 alapján azt feltételezhetjük, hogy nem más, mint Kara Zsigmond.26 Az egyik [kilencvenötödik oldal]-on27 azonban már Bárány Mihály, végül az utolsó [számozatlan oldal]-on28 az Égi Atyám neveződik meg apaként. Ez utóbbi, valamint a Nyáry-vonal a fenti okfejtés után – kapcsolat az Esterházy-ősökkel – könnyen értelmezhető. A Bárány–Kara páros pedig csak párosként állhat a Harmonia cælestis és a Javított kiadás apafigurájának helyében, hiszen az egyrészt a beszédes nevű Bárányból, akinek „se sorsa, se mindennapi tettei nem vezettek a csillagok, de még a jegenyék magasába sem, (…) egyáltalán ez a »fölfelé« dimenzió kimaradt az életéből, amely egyszerűségében, szürkeségében nem nélkülözte a megbízhatóságot, a becsületes erőfeszítéseket, fölnevelt a hazának négy gyermeket,”29 másrészt „az első pillanattól kezdve mint török kém”30 tevékenykedő, ugyancsak beszédes nevű Karából31 gyúrható össze. Végül a [kilencvenedik oldal]-on,32 ahol az anya is feltűnik egy levél címzettjeként, személyének minden említése lábjegyzetben apára javítódik – az apa alakja tehát itt szinte erőszakosan törli a főszöveg egy adott szubjektumát.

Az apa személyétől indulva a Harmonia cælesisben tematizált családon át valójában az identitás kérdéseinek felfejtését folytatja itt a szerző, amelyhez a következő lépésben a nemzeti jelleg csatolódik. Az identitással a regény történelmi idejéből következő kuruc-labanc kettősség és az azok ironikus áthidalásának eszközéül használt árulás is összefügg. A narrátor kellő öniróniával és önkritikával fordul a cselekményszálakban szétírt nemzeti jelleg és az abban szinte törvényszerűen kódolt kudarcok felé: „Valami elmaradt. Lett volna, de nincs. Ez a magyarok történelme, nincsek állnak össze valamikké, a volnákat pedig a sírdogáló emlékezet vanná kovácsolja. A csúcspont a csúcspont elmaradása – vagy ki tudja.”33

Az Egyszerű történet vessző száz oldal – a kardozós változat történelemkezelését illetően a Harmonia cælestis továbbírásának tűnik, szövegkezelő eljárásai azonban valamiféle elmozdulást mutatnak, más szögből világítják meg a szerzőtől már korábbról ismert problematikát. A következő fejezet ezt a változást próbálja megragadni.

Intertextualitás az Egyszerű történet vessző száz oldal – a kardozós változatban

Amint azt már jeleztem, véleményem szerint Esterházy Péter prózája a Harmonia cælestis után részben új irányt vett. Természetesen a szerző prózanyelvének markáns jegyeitől nem szabadult meg, amely tény miatt elmarasztaló bírálat is érte az akkor újnak számító kötetet. Radics Viktória a Magyar Narancsban megjelent kritikájában rendkívül élesen támadta a regényt,34 egyik főbb vádpontja szerint annak „egyszerűen nincs íve, s a menete technikásan erőltetett.” Írására egyrészt Makai Máté válaszolt az ÚjNautilus portálon,35 másrészt a Jelenkorban közölt tanulmányában Pálfy Eszter is erre a szövegre reflektált.36 Véleményem szerint ugyan igaz, hogy az Egyszerű történet vessző száz oldal – a kardozós változat nyelvileg nem hozott radikális változásokat, vagyis azon az Esterházy-nyelven szólalt meg, amelyhez az olvasó korábban hozzászokott, azonban Esterházyt elsősorban éppen a miatt a nyelv miatt olvassuk, amelyet megteremtett. A regény ívének hiányát pedig eléggé értelmetlen számon kérni egy olyan szerzőn, aki éppen az ív ellen dolgozik, és egy olyan művön, amely az egyszerű történet elmesélhetőségét kérdőjelezi meg. Ugyanúgy helytelenítem azonban az elfogult pozitív kritikát is, többé-kevésbé tehát a harmadik írás által képviselthez hasonló álláspontot tekintem elfogadhatónak.

Azért tartottam fontosnak említést tenni erről a kisebb vitáról, mert azt bizonyítja, hogy Esterházy nem nagy műként aposztrofált kötete 2013-ban, tehát évtizedekkel a szerző által a hetvenes- nyolcvanas évek fordulóján megvalósított poétikai fordulat után is párbeszédre, adott esetben vélemények ütköztetésére késztette méltatóit – az említett kritikák mellett számos írás, tanulmány jelent meg a regényről.

A szövegköziséget érintő konkrét kérdésekre térve elmondható, hogy a jelölt-jelöletlen intertextusok ellentétpárja ez esetben nem alkalmazható eredményesen,37 ugyanis az Egyszerű történet vessző száz oldal – a kardozós változatban a szerző kényszeresen jelöl mindent, ami valamilyen módon más szövegek irányába mutató kapcsolódásnak számít. A jelölt intertextusoknál a megbízhatóság problematikus, vagyis a jelöltség nem feltétlenül az értelmezés megkönnyítését szolgálja. Erre Dobos István tanulmánya is hoz példákat. Ilyen az a [hetedik oldal]-hoz tartozó lábjegyzet,38 amely egy Rousseau-idézet forrását adja meg pontatlanul, de ide sorolnám a kommentátor olyan javításait, amelyek helyességéről külső források felhasználásával bizonyosodhat meg az olvasó – lásd az egyik [nyolcvanegyedik oldal]39 azon lábjegyzetét, amely egy Cicerónak tulajdonított szólást Quintilianuséra helyesbít. Az utóbbi helyreigazítás megfelel a valóságnak, ám a kommentátor rászolgál az olvasó bizalmatlanságára, hiszen például a [kilencvenedik oldal] első lábjegyzetében40 az oldalszámozásban támadt zavart egy bizonyos Cibofanni-sorozat követésével indokolja, amelynek létezéséről a szövegen túl semmilyen információit nem találni. Az említett példáktól eltérően gyakoriak az olyan módosítások, amelyek helytállóságáról az olvasó nem tud megbizonyosodni. Erre példa a [harmadik oldal]-on található javítás, amely a regényidőre vonatkozó „nem sokkal azután” szerkezet utolsó elemét „Azelőtt!”-re41 változtatja.

Az Egyszerű történet vessző száz oldal – a kardozós változat esetében nem beszélhetünk műfaji-szerkezeti előképről, sem stabilizáló idézetek használatáról. Vagyis az intertextusoknem a mélyszerkezetbe épülve fejtik ki hatásukat, hanem inkább a felszínen maradva, stilisztikai elemként vannak jelen a szövegben, díszítő funkciót látnak el.42

Egyszerű formák és frazeolog izmus funkciójában álló kifejezések

Amint arra Dobos István tanulmánya is felhívja a figyelmet, az Egyszerű történet vessző száz oldal – a kardozós változat nyelvezetének jellegzetessége egyrészt a különféle szólásokból és közmondásokból, másrészt az André Jolles gyűjtőfogalmának megfelelő rövid prózaformákból való építkezés. A legenda, a monda, a mítosz, a rejtvény, a mondás, az eset, a nevezetes esemény, a mese és a vicc szerepel a felsorolásban, ezekhez pedig a regény esetében még hozzávehetnénk a rövid, meghatározhatatlan műfajú szövegrészeket tartalmazó oldalakat is. A szólások és a közmondások sajátossága, hogy általában kifordított vagy nem létező alakban használja azokat a szerző. Dobos szerint „Egyfelől a nyelv megújításának igénye magyarázza a rögzült nyelvi szerkezetek szétbontását. Másrészt az újraalkotott szólás arra emlékeztet, hogy a regény elképzelt nyelvi világ.”43 Ehhez még hozzátenném, hogy az említett egyszerű formákkal együtt, amelyek műfajuk paródiájaként vannak jelen a szövegben, a szólások és a közmondások átalakításának következtében a régiből új jön létre, a korábban érvényesnek tartott minták pedig mára eredeti formájukban érvényüket vesztették, ezért csak kifordított változatban használhatók. Így válhat például a [tizennyolcadik oldal]-on44 található történet a fiktív gedőcsi vár helyén korábban álló tündérkert sajátosan kevert nyelvezetű legendájává – a regiszterek vegyítése mellett a főszöveget helyesbítő és kiegészítő lábjegyzetek is árulkodnak a legenda megkonstruáltságáról. Továbbá így lesz a paródia áldozata még a Miatyánk is – Kara Zsigmond tört magyarsággal értelmezi át a szövegét45 –, és így keletkezhetnek olyan frazeologizmusszerű megnyilatkozások, mint például: „Hóvízeszű azon ember, ki ébren álmod”,46 „Kinek mije gyönge, azja fáj”,47 „Két pogány közt egy hazáért – de azért enni, inni köll”48 stb.

Az Egyszerű történet vessző száz oldal – a kardozós változat intertextualitás-elméletek tükrében

Úgy gondolom, Esterházy Péter pályáján végigkísérhető egyfajta átalakulás folyamata az intertextusok használatát illetően: ha például a korai írói korszakában keletkezett A szív segédigéit állítjuk az itt vizsgált mű mellé, markánsabb eltéréseket fedezhetünk fel közöttük, mint ha ugyanezt megismételjük a Harmonia cælestisszel. Mindez az alábbi áttekintésből is kiderül majd, amely az egyes intertextualitás- elméletekre fókuszálva közelíti meg a szöveget.

Mindjárt az elején fontos hangsúlyozni a cím és az alcím sajátosságait, amelyek Genette49 paratextualitás fogalma szempontjából fontosak. A címről korábban már esett szó, arról azonban eddig még nem, hogy az alcím tulajdonképpen csak az Egyszerű történet vessző száz oldal – a Márk-változat megjelenése után lett igazán értelmezhető. Ekkor vált nyilvánvalóvá, hogy egy sorozat darabjairól van szó, amelyekből végül több nem készült el. A fejezetcímek megjelölésére felhasznált oldalszámok ugyancsak paratextuálisan érdekesek, hiszen ezek irányítják a lineárisan egyébként sem működő olvasást – az olvasó tehát eldöntheti, hogy a lapalji vagy a címbeli számozást követve halad-e előre a szövegben, mindkét esetben azonban számolnia kell a címbeli számozás akadozásából következő kihagyások okozta értelmezési nehézségekkel. Esterházy ebben a könyvében nem alkalmaz sajátos vizuális megoldásokat sem, nem működtet olyan változatos paratextus-hálózatot, mint néhány korábbi jelentős művében, például A szív segédigéiben.

A regény sűrű lábjegyzetelésével ironikus választ ad a plágiumvádakra,50 amelyek a Harmonia cælestis megjelenése kapcsán érték a szerzőt. Ezzel szinte teljesen visszaszorul a jelöletlen idézetek száma, tehát a genette-i értelemben vett plágium sem kap markáns szerepet a szövegben, hasonlóan az idézethez és allúzióhoz – az elméletíró intertextus- felfogásának további megjelenési formáihoz.

Kétségtelen, hogy a transztextualitás öt típusa közül a metatextualitás kerül előtérbe a regényben, hiszen szinte kivétel nélkül minden oldal tartalmaz egy vagy annál több lábjegyzetet, kommentárt, ezek terjedelme pedig gyakran meg is haladja az adott oldalra eső főszövegét.

A kommentátort és a narrátort el kell különítenünk egymástól, mert ugyan azt gondolom, a kettő megegyezik – többek közt a [negyvennyolcadik oldal] egyik lábjegyzete ennek bizonyítéka, amely a csapat szóhoz kapcsolódik: „Nyelvi közösséget, csak ezt oda föl nem írhattam”51 –, a főszöveg és a kommentárok írása között viszont hosszabb időnek kellett eltelnie vagy egyéb véleményformálást előidéző eseménynek történnie, ez pedig a nézőpontok változásában tükröződik. A főszöveg XVII. században játszódó cselekményét a mából vagy a közelmúltból rekonstruálja a narrátor, amelyet a lábjegyzetek felülvizsgálnak. A kettő keletkezésének hozzávetőleges időbeli egyezését sejteti néhány elszórt utalás: Pázmándi Zsófiát a [nyolcvanharmadik oldal]-on az állítólag általa elkövetett gyilkosság után a tőle külön élő férje, Graf Schweidenfeldt érkezik letartóztatni – a nő tombol, pusztítja, ami a kezébe kerül, lesodorja többek közt az ezüst képkeretekben elhelyezett fényképeket a komódról. A kommentátor meg is jegyzi: „Több fegyelmet! Mégiscsak a tizenhetedik század!”52 További példa a [harmincadik oldal]-ról a pap, Gerendás Péter szokásai közt megemlített rendszeres úszás, amelyre a lábjegyzet így reagál: „A tizenhetedik században? Kötve hiszem.”53

A lábjegyzetek kapcsán meg kell jegyezni, hogy azok több esetben valóban a konkrét szövegrész forrására vonatkozó hivatkozást tartalmazzák: legyenek azok korábbi művekből átvett önidézetek – mindig a kiadó és az év feltüntetésével együtt, esetenként még oldalszámmal is – vagy másoktól kölcsönzött – pontatlanul jelölt – szakaszok. Utóbbira példa a Kurt Vonneguttól származó „Így megy ez”,54 amely jelöletlenül más Esterházy-művekben is felbukkan, itt pedig csak az amerikai író vezetékneve szerepel a pontos forrás (Az ötös számú vágóhíd) megadása nélkül.

Végül bizonyos lábjegyzetek erőltetettnek tűnnek, látszólag semmilyen funkciójuk nincsen. Ilyenek többek közt azok, amelyek a főszöveg egy-egy állítását helyeslik, ezáltal valamelyest meg is erősítik, mégis elhagyhatóak volnának. Továbbá Pálfy Eszter is hoz egy másfajta példát, egy felsoroláshoz köthetőt az egyik [nyolcvanegyedik oldal]- ról: „És még valami, de az most nem jut az eszembe.”55

Az Egyszerű történet vessző száz oldal – a kardozós változat műfaji és szerkezeti mintát jelentő architextuális előzményéről nem beszélhetünk, azonban mint az Esterházy-szöveghagyomány folytatásában, felfedezhetőek benne párhuzamok a szerző néhány korábban megjelent művével. Az egyik ilyenről, A szív segédigéi kapcsolódási pontjairól már esett szó, amely azonban csak szerkezeti mintát jelenthetett a regény számára. Nem merül ki viszont a szerkezet szintjén a Termelési-regénynyel húzható párhuzam, hiszen azon túl, hogy mindkét szövegben meghatározó szerep jut a kommentároknak, az is összeköti őket, hogy a lábjegyzeteken keresztül előszivárgó családtematika a főszöveg attól teljesen idegen világával megtalálja a kapcsolódási lehetőségeket. Ugyanakkor Szabó Gábor felhívja a figyelmet arra, hogy „Míg azonban a Termelési regény nyelvi és történelmi burleszkjében a kollektívum fontosságának, valamint a játék közösségteremtő szabadságának igenlése áll, néhány évtizeddel később az Egyszerű történet már a közösség szétesettségéről, hiányáról, és a becstelenség koreográfiáiról tudósít.”56

A metatextusok főszöveghez fűződő viszonyát vizsgálva Bahtyinra57 és egyúttal az elméletére alapozó Kristevára58 is asszociálhatunk, hiszen a szövegek közötti kapcsolat dialogikus, továbbá mind a polifónia – a hangok és a nézőpontok ütköztetése –, mind a heteroglosszia – a szövegek együtt létezéséből, szükségszerűen azok konfliktusaiból is származó összefoglaló jellegű szövegminőség – fogalma érvényes rá. Ennek bizonyítékai többek közt azok a lábjegyzetek, amelyek kioltják a főszöveg vonatkozó szöveghelyeinek jelentését. Azonban nemcsak a főszöveg és a lábjegyzetek viszonyában érdemes keresni a bahtyini jelenségeket: az egyes cselekményszálak, a történelem és a fikció, mindezek összefonódása és -gabalyodása ugyancsak reflektálható ennek az elméletrendszernek a tükrében.

A főszöveg, a lábjegyzetek és a kettő összjátékának elbizonytalanító szándéka, valamint a bizonytalanság megtapasztalása arra kényszeríti az Egyszerű történet vessző száz oldal – a kardozós változat olvasóját, hogy minden egyértelmű megoldást elutasítson, vagyis a Barthes-féle gyönyörszövegbe59 vesse magát. Itt is egyedül marad tehát, hogy a történetet összeállítsa, ennek következtében az ahány olvasó, annyi olvasat elve nyomatékosan érvényesül.60

Nyelvi szempontból a korábbiakhoz képest egyszerűsödést figyelhetünk meg a regényben. Wittgenstein ezúttal is megidéződik – konkrétan nevének többszöri említésével –, azonban az a fajta töredezettség és töredékesség, amely például a szöveget időben megelőző két műben, A szív segédigéiben és a Harmonia cælestisben tapasztalható volt, tehát a hallgatás módjainak verbális kifejeződése itt a mindent elmondani akarással való próbálkozásba és annak kudarcába fordul át. A narráció nem mozgat meg annyi stílusréteget, regisztert és elbeszélői hangot, mint az említett művek, de természetesen homogenitásról ez esetben sem beszélhetünk. A narrátor gyakran a saját vagy az egyes szereplők státuszának nem megfelelő hangon szólal meg, a kommentátor viszont az ilyen csúsztatásokra nem figyelmezteti. Vagyis a célja nem a hibák kiküszöbölése, hanem a lineáris narráció megbontása, saját tájékozottságának fitogtatása, igazának abszolút igazságként való feltüntetése, ezzel együtt az olvasó megtévesztése.

Az intertextualitás mint a szöveg és a kultúra emlékezete Renate Lachmann elméletrendszerének61 alapját képezi, és az Egyszerű történet vessző száz oldal – a kardozós változat kapcsán is érdemes közelebbről megnézni. Ahogy Görözdi Judit figyelmeztet rá, a regény „a történelmet kizárólag az identitáskérdéseken keresztül szemléli”,62 úgy Lachmann-nak a kollektív, kommunikatív és kulturális emlékezetre épülő intertextualitás-felfogásában is megtaláljuk az elemzett műre érvényes modellt. A Lachmann által egymástól elkülönített participációs, transzformációs és tropikus modelleket megfigyelve, amelyek között – Genette kategóriáihoz hasonlóan – nem húzhatóak éles határok, arra a megállapításra jutunk, hogy miközben nem valamely konkrét előzményt/előzményeket, hanem a hagyományos értelemben vett történelmi regényt tekintjük viszonyítási alapnak, egy dominánsan átalakító jellegű szöveggel van dolgunk, ám az átírás csak a hagyományra alapozva valósulhat meg. Tehát Esterházy nem elutasítja, hanem beolvasztja művébe a történelmi tapasztalatot, olvasójától pedig elvárja, hogy ebben partnere legyen. A Harmonia cælestisszel ellentétben itt nem nevezhetőek meg olyan konkrét események vagy személyek, amelyek vagy akik szétíródnak a műben, ehelyett a magyar nemzeti identitás és vele együtt az árulás mint a közelmúlt egy fontos, közéletileg is tematizált vonatkozása szálazódik szét teljesen. Ezenkívül az átírás és a törlés is nagy hangsúlyt kap, amelyek tulajdonképpen a szétírás eszközeinek egy jelentékeny részét teremtik meg. Görözdi Judit tanulmányából, amely a narratív szociálpszichológia irányából közelíti meg a regényt, fontosnak tartom kiemelni, hogy aszerint a múltban való érdekeltségünk szükségszerű, feldolgozása csak az identitással összefüggésben valósulhat meg, a történelem pedig az identitásból eredő érvényes kérdések által a jelen történetévé válik. A szövegben nemcsak a tartalom és a struktúra, hanem a pszichológiai tényezőből következő kollektív identitás is nyomatékosul. A nemzet kollektív emlékezetében megtalálható, László János által történelmi pályának nevezett, egy adott közösség által pozitívan vagy negatívan értékelt történelmi események hozzájárulnak a nemzeti identitás kialakulásához, amely az Egyszerű történet vessző száz oldal – a kardozós változat tárgyát is képezi.

Ugyancsak a történelem irányából közelíthetünk Linda Hutcheon paródián alapuló intertextualitás-felfogásához,63 akinek historiográfiai metafikció terminusa a Harmonia cælestis mellett erre a regényre is vonatkozik. Eszközei közül a folyamatos elbizonytalanítás jellemzi a művet, vagyis úgy keverednek a szövegben a történelmi tudásunkkal összeegyeztethető és az annak ellentmondó események és személyek, hogy szétszálazásuk sorozatosan akadályokba ütközik. Esterházy tehát nemcsak a történelmi regény műfaját, de a nemzeti identitást is parodizálja.

Az Egyszerű történet vessző száz oldal – a kardozós változat intertextusai véleményem szerint a korábbi művekéihez képest leegyszerűsödtek, illetve más irányokból közelíthetőek meg, mint az elődeik. Úgy gondolom, A szív segédigéi, a Harmonia cælestis és az itt elemzett Esterházy-mű hármasával szemléltethető legjobban az átalakulás folytonossága, miközben az alapjukat képező Esterházy-nyelv jellegzetességei mindegyikben jól felismerhetőek.

Összegzés

Az Előversengésben felsorolt témákat és szereplőket, amelyeket és akiket a javaslat szerint a regénynek magában kell foglalnia, a narrátor pontról pontra végigveszi, még az elefántproblematikát sem mulasztja el: az egyik [számozatlan oldal]64 Jean de Brunhoff Babar, a kis elefánt65 című verses történetének részletét úgy idézi a szövegbe, hogy az tartalmilag nem volna indokolt. Míg azonban egyik oldalról a pontosságra, az utasítások precíz követésére törekszik, akadályokat is gördít a pontosság és a precizitás elé, így az olvasót egyrészt folyamatos éberségre kényszeríti, másrészt meg is fosztja az értelemhez való hozzáféréstől.

Az Egyszerű történet vessző száz oldal – a kardozós változat úgy illeszkedik az Esterházy-életműbe, hogy korábbi művekre épít, ugyanakkor a későbbiek nyersanyagként ezt is felhasználják – továbbviszik az önintertextusok hagyományát. Fokozottan érvényes ez az Egyszerű történet vessző száz oldal – a Márk-változatra, tehát a főcímük egyezését a tematikai különbözőség ellenére tudatos és pontos szervezőelv tette lehetővé.

Esterházy Péter 2017 januárjában a pozsonyi Szlovák Nemzeti Színházban bemutatott Mercedes Benz című történelmi revüjének egyik fő forrása a Harmonia cælestis mellett az itt elemzett regény. A szerző az említett két műből hosszabb szakaszokat épített a dráma szövegébe, amely egyrészt szintén a történelem elmesélhetőségének problematikusságát, másrészt az identitásnak és az árulásnak az Esterházy család viszontagságain megszűrt kérdéseit járja körül.

A magyar recepció a kevésbé jelentős művek közé sorolja Esterházy Egyszerű történet vessző száz oldal – a kardozós változat című regényét, véleményem szerint azonban az események sajnálatos alakulása folytán nem láthatjuk és vizsgálhatjuk abban a kontextusban, amely a szerző szándéka szerint – a további két tervezett kötettel együtt – hozzárendelődött volna. Láthatjuk és vizsgálhatjuk viszont immár a teljes életművet, és meg is kell tennünk. Még akkor is, ha nem akartuk, hogy megtehessük.

—

Jegyzet:

1 A tanulmány a K intertextualite Pétera Esterházyho na základe rozboru textov Pomocné slovesá srdca, Harmonia cælestis a Jednoduchý príbeh čiarka sto strán – šermovacia verzia (Esterházy Péter intertextualitásáról A szív segédigéi, a Harmonia cælestis és az Egyszerű történet vessző száz oldal – a kardozós változat című szövegek elemzése alapján) című szlovák nyelvű disszertációs dolgozat részét képezi.
2 Esterházy Péter, Egyszerű történet vessző száz oldal – a kardozós változat, Bp., Magvető, 2013.
3 Uo., 152.
4 Több helyen is elhangzott ez az információ, legutóbb Szigeti László beszélt róla a Mercedes Benz című Esterházy-darab bemutatója után a Szlovák Nemzeti Színházban: http://www.litera.hu/hirek/szigeti-laszlo-a-mercedes-benz-bemutatojarol (Letöltve: 2017. 05. 30.)
5 Esterházy Péter, Egyszerű történet vessző száz oldal – a Márk-változat, Bp., Magvető, 2014.
6 Valójában Ipolyság városa fekszik itt.
7 Esterházy, Egyszerű történet… – a kardozós változat, i. m., 14.
8 Utalás Szirák Péter Folytonosság és változás című kötetére (Debrecen, Csokonai Kiadó, 1998).
9 Dobos István, Elképzelt nyelvi világok – Szólás és mondás által lesz a regény (Esterházy Péter: Egyszerű történet vessző száz oldal – A kardozós változat), Alföld, 2014/2, 69–85., 70.
10 Esterházy, Egyszerű történet… – a kardozós változat, i. m., 7.
11 „Akár egy második szív, úgy lüktet mellkasomban a múlt. John Banville: A tenger” (9.)
12 Kivételt képez a [kilencvennyolcadik oldal] főszövege: „Macska, hallasz?” (240.)
13 Erre példa a [kilencedik oldal]-on található, két csillaggal ellátott lábjegyzet (26.), amelyhez a vadkan szó említésével Zrínyi Miklós személye is kapcsolódik. Mint ismeretes, Zrínyi 1664-ben egy vadkanvadászaton vesztette életét. Alakja egyébként több szöveghelyen is megidéződik.
14 Esterházy, Egyszerű történet… – a kardozós változat, i. m., 64.
15 Esterházy, Egyszerű történet… – a kardozós változat, i. m., 242.
16 Pl.: „A krónikás itt elengedi Michelangelo dolgos kezét és szárnyaló géniuszát (vagy bármijét, amit egy krónikás foghat, érinthet, markolhat), és ígéretéhez híven a Kara Zsigmondét fogná szorosabban, de kötelességszerűen vissza kell térnie a Pázmándi Zsófiához betoppanó Schweidenfeldthez. És Nyáryt sem hagyhatjuk sokáig egyedül. S vajon mi van a holland nagyúrral? Történetszálakat mozgatni, csomózni, elvarrni – nem szokta a cigány a szántást.” (155.)
17 Esterházy, Egyszerű történet… – a kardozós változat, i. m., 14.
18 Mikola Gyöngyi, Regény csillagokkal, Pannonhalmi Szemle 2013/3, 122–126.
19 Esterházy, Egyszerű történet… – a kardozós változat, i. m., 184.
20 Mikola, uo.
21 Esterházy, Egyszerű történet… – a kardozós változat, i. m., 19.
22 Uo., 5.
23 Uo., 6.
24 Esterházy, Egyszerű történet… – a kardozós változat, i. m., 120.
25 Uo., 137.
26 Ezt a feltételezést arra alapozom, hogy a „Lábam tekerte takaróval asszony melegbe, gondolta.”-szerű (137.) mondatszerkezetek másutt Kara Zsigmondra jellemzően jelennek meg.
27 Esterházy, Egyszerű történet… – a kardozós változat, i. m., 223.
28 Uo., 248.
29 Uo., 45.
30 Uo., 242.
31 A kara törökül feketét jelent.
32 Esterházy, Egyszerű történet… – a kardozós változat, i. m., 209–210.
33 Uo., 241.
34 „A szétírt Egyszerű történetben a szövegértés tudatosan nehezített, minden szál szakadozik, minden figura multiplikálódik, ami nem annyira felcsigázó, mint inkább irritáló, a történet élvezete helyett a »szöveg örömét« kiforszírozni kívánó eljárás. Az olvasóknak a betűkhöz, a szavakhoz, a grammatikához való állandó visszatérítése kontraproduktív, nem a nyelvre, hanem az Esterházy-nyelvre hívja fel a figyelmet. Nem hagyja a nyelvet beszélni, ehelyett ő, a minden hájjal megkent író óhajt parádézni.” (http://magyarnarancs.hu/konyv/esterhazy-peter-egyszeru-tortenet-vesszo-szaz-oldal-a-kardozos-valtozat–85802, letöltve: 2017. 05. 30.)
35 „Bár Radics bírálata lényegében azt veti az író szemére, hogy önmagát, stílusát adja, hogy a mű »nem szól semmiről, csak magáról, önvilágáról, sajátistenéről«, hogy az csupán üres technikázás, ugyanez elmondható az ő kritikájáról is, mely inkább olvasható egy, az előfeltevéseihez szenvedélyesen ragaszkodó olvasó magával ragadó szónoki mutatványához, melyben nem kifejezetten észérveivel, hanem valamiféle dekonstruáló pátosszal kíván hatni.” (http://ujnautilus.info/markanev-es-szovegmutatvany, letöltve: 2017. 05. 30.)
36 „Az Egyszerű történet vessző száz oldal valóban a korábbi Esterházy-kötetek során már kialakított és jól bevált, műveltséggel és sok-sok kutatómunkával alátámasztott retorikai- poétikai rendszert mozgósítja: (…) akadhat olyan – bár tudjuk, történetietlen – szempontrendszer, amelynek érvényesítésével a Radics által kifogásolt jellemzők pozitívan ítélhetők meg, s ez alapján remek könyvnek is tarthatnánk az Egyszerű történet vessző száz oldalt. Jelen esetben azonban a mesterségbeli jártasság túlzott előtérbe helyezése, a retorikai csűrés-csavarások nem válnak a kötet javára.”
(http://www.jelenkor.net/archivum/cikk/2823/kis-magyarretorika, letöltve: 2017. 05. 30.)
37 A szív segédigéi és a Harmonia cælestis elemzésénél alkalmaztam ezt a felosztást.
38 Esterházy, Egyszerű történet… – a kardozós változat, i. m., 23.
39 Uo., 187.
40 Uo., 207.
41 Uo., 13.
42 A stabilizáló és a stilisztikai funkcióval rendelkező idézet kettőséről Wernitzer Julianna ír az Idézetvilág avagy Esterházy Péter, a Don Quijote szerzője (Pécs, Jelenkor, 1994) című monográfiájában, amellyel A szív segédigéi és a Harmonia cælestis elemzése kapcsán foglalkoztam.
43 Dobos, i. m., 73.
44 Esterházy, Egyszerű történet… – a kardozós változat, i. m., 47.
45 „Atya miénk, benne a fellegekben bent véres tollas cafatokban, szent legyél a te nevedben. Legyen szent, legyen akarat, és jöjjön, bizony ország is jöjjön. Jönni-menni, pihenjünk kicsit. Tovább. Adjál kenyért, tegnap, ma, holnap. És adjál bocsánatot is vétkeink cserébe, és akkor mi is adunk bocsánatot mindenkinek, ki minket megvétkezett. Ezzel szemben ne vigyél minket bele a kísértésbe, hanem vakard el a gonoszt rólunk. Legyen úgy, és pihenjünk megint valamiket.” (104–105.)
46 Esterházy, Egyszerű történet… – a kardozós változat, i. m., 133.
47 Uo., 143.
48 Uo., 145.
49 Genette, Gérard, Transztextualitás, Helikon, 1996/1–2, 82–90.
50 Kulcsár-Szabó Zoltán Idézet vége (http://epa.oszk.hu/00000/00002/00155/302.htm, letöltve: 2017. 05. 30.) című tanulmányából átfogó képet kaphatunk a kérdésről.
51 Esterházy, Egyszerű történet… – a kardozós változat, i. m., 108.
52 Uo., 200.
53 Uo., 71.
54 Uo., 69.
55 Esterházy, Egyszerű történet… – a kardozós változat, i. m., 192.
56 Szabó Gábor, Átjavított kiadás: besúgók és provokátorok. Kontroll: http://tiszatajonline.
hu/?p=41535 (Letöltve: 2017. 05. 30.)
57 Bachtin, Michail, Estetika slovesnej tvorby, Bratislava, Tatran, 1988.
58 Kristeva, Julia, Desire in Language: A Semiotic Approach to Literature and Art, Oxford, Blackwell, 1980.
59 Barthes, Roland, A szöveg öröme, Bp., Osiris, 1996.
60 Ennek kapcsán szeretném megjegyezni, hogy a Magyarországon évente, az előző év legjobb szépirodalmi alkotásáért odaítélt AEGON Művészeti Díj honlapján (http://aegondij. hu/edukacio/oravazlatok, letöltve: 2017. 05. 30.) oktatási segédanyagok is szerepelnek, ezek között pedig megtaláljuk az Egyszerű történet vessző száz oldal – a kardozós változat óravázlatát, értelmezési segédletét, valamint a hozzá kapcsolódó feladatokat. A segédanyag készítője, Virág András néhány utalásra hivatkozva azt állítja, a regényben történő gyilkosságot Kara Zsigmond követte el. Ezek az utalások véleményem szerint nem meggyőzőek, és egyáltalán nem bizonyítják Virág igazát. Ez a megnyilvánulás azonban egy adott interpretáció érvényességét jelenti ki, ezáltal pedig éppen azzal megy szembe, ami
mellett Esterházy Péter művei felsorakoztak.
61 Jambor, Ján, Intertextualita = Mikuláš, Roman a kol., Podoby literárnej vedy, Bratislava, VEDA, 2016, 220–236.
62 Görözdi Judit, Dejinnosť v románoch Pétera Esterházyho, World Literature Studies, 2014/2, 36–52., 47.
63 Hutcheon, Linda, A Poetics of Postmodernism: History, Theory and Fiction, New York–London, Routledge, 1988.
64 Esterházy, Egyszerű történet… – a kardozós változat, i. m., 245–246.
65 Brunhoff, Jean de, Babar, a kis elefánt, Bp., Móra, 2003.