Sebők György: Maradjon kettőnk között; Nazca; Saját fény; Aszály; Nyárközép; Amesbury
Maradjon kettőnk között
Nincs világ, sem emberek. Emlékszem,
mi nekünk kedves, én találtam ki.
El lehetne-e most felejteni?
Van jó is benne, nem lesz több halál,
a legnagyobb B-terv: hogy a rossz is
kapjon véget, ne csak az extázis.
Egyszer, ha mindent elfelejthetek,
ketten maradunk, legyen társaság.
Mint egymásnak jól bevált cimborák,
hogy ne unjuk az apokalipszist.
Aztán rólad is megfeledkezem.
És hogy el ne kezdj rágódni ezen,
kitaláltam: taníts arra addig,
hogy kitalált vagyok. Én figyelek,
s elképzelem, hogy elfelejtenek.
Nazca
Terítsd az eget a földre,
nyúlj ki sötét sarkai felé,
és hagyd, hogy átússzanak ujjaid között.
Képzeld el a semmibe markoló
kezeinket minden mozdulattal,
aztán gondolkozz velünk fordítva te is.
Vájj a Föld bőrébe ismerős képeket,
hívd le őket az életbe a csillagok közül,
nagyapáink segítenek.
Vájd a leguánt, a kondort, a kolibrit,
vájd az agyagba ezt az örökké tartó mesét,
takard az égbe a Föld mélyéből felbuzgó vizet
mikor korsóinkba merjük az erdő nyirkos
árnyékai alatt.
Az égbolt állatai itt megelevenednek –
egykor előttünk jártak ezeken a tájakon.
Szólítsd le őket az éjszakából.
Ki tudja, talán annyi emberöltő óta húzzuk
a csillagokat kolibrivé, emberré és galaxissá,
hogy elfeledtük, mi mit követ.
Fordítsd meg a mindenség folyásirányát,
hogy elmosson mindnyájunkat,
és mindenkit, aki előttünk hitt
a Nagy Vízen innen.
Mosd el a csillagokat,
mosd el a korsóinkat is,
míg úszik a Nagy Teknős mindnyájunk alatt –
hátán csak a földre borult ég marad.
Saját fény
Most még csak hizlalod a ködöt.
Fékezed tagjaid durva remegését.
Mikor bekebelez, és légzésed
megszűnik, indulj el befelé.
Vidd a baltát is magaddal.
Találsz majd egy napot,
mint minden rendszer közepén.
Akárha szél kapna karodba.
Csillag kérge hasad.
_____________A háncsot
vedd köpenynek. Ne vessz el
az évgyűrűk rengetegében.
Forró gerendáidban parancsold
az ereket egyforma hosszúra.
Talpad a deszka nem égeti meg.
Élőlény menekül az önmagába
roskadástól, mikor belakod
új otthonod. Felszáll a köd.
Aszály
Felhők zsolozsmája
Hideg kolostoruk borult
Falait kondulás repeszti
Azonnal gyógyulnak
Értem mormolják imáikat
Hálásak hogy magamat
Idáig fenntartottam
_______És futottam és ittam
_______És izzadtam dolgomban
_______És könnyeztem örömtől
_______És nem is látnak mást
Csak az örömöt
Ez a felhők közönye
Nyissatok ablakot
Hadd borogathasson
Lázam hadd vigye
A földbe tavaszig
Repesszék dobhártyám
Ne értsem többé
_______A siratók nyelvét
_______A kutyák panaszát
_______A ház sóhajtását
_______A virrasztók tekintetét
Olvasni ne tudjam
Nagybeteg vagyok
Tagjaim azt súgják a láz
A láz becsapja szemem
De teljesen világos
Értem mormolják
Ne hívjatok papot
Nyárközép
Egyszerre dereng az ibolyaszínű égen
a Nap a többi csillaggal. A városokra
nőttek a közeli erdők, szarvasok.
Éden. Rókák járják az aszfaltozott utat,
baglyok beszélgetnek a szekrényben.
Nyitva kell, hogy tartsam az ablakot.
Ugyanolyan érzés ébren lenni,
mint mikor álmodom, és fordítva.
Minden körbeér. Amit adok,
csak magamnak adhatom.
Csak magamnak adhatom, amit adok.
Minden körbeér. Ugyanolyan érzés
ébren lenni, mint mikor álmodom,
és fordítva. Nyitva kell, hogy tartsam
az ablakot. Rókák járják az aszfaltozott utat,
baglyok beszélgetnek a szekrényben.
Éden. A városokra nőttek a közeli erdők,
szarvasok. Egyszerre dereng az ibolyaszínű
égen a Nap a többi csillaggal.
Amesbury
egymillió lépést
megtenni a napig
a világ magjába
együtt megérkezni
felnyitni a szemet
ránézni magamra
kétszáz holdja voltam
pont ő utoljára
halál hold nap és mi
megmaradt megosztom
egymillió lépés
ennyit voltunk talpon
nem járhatok többé
annyit voltam talpon
nincs már hová mennem
mit látni lehet látom
farkasszemet nézek
isten napszemével
két kőoszlop között
alkonyatkor jön el
a meleg megnyugtat
aki láthat most lát
nem kell többet tudnom
csak várni éjszakát
lehunyni a szemet
hagyni hogy lobogjon
vadászra fiára
át két kőoszlopon
kinyitni a szemet
ha megszólítana
megnyugtatni azt ki
voltam kétszáz holdja
ezt mindet nem lehet
ébren nem járhatok
itt átjár a meleg
óvnak az állatok
aki láthat most lát
és nyugtat a megértés
nem kell tudnom tovább
mi nap hold halál és