Mellár Dávid: Végtelen kapacitás

A teremtmény túléli
a teremtőt, a vegetáriánus
a húsevőt, az áramkör
a véráramlást, a protézis
a csontot, a mikrochip
az agyvelőt.
S egy láthatatlan kar – egyetlen mozdulattal –
odaveti majd a Sötét Anyagnak
az egész fajt, hogy csináljon vele,
amit akar, tegye magáévá,
nyelje el, vagy játsszon vele
és eméssze fel csak félig:
a lebomló, a szerves, a véges
éljen még, legyen maradék egy pillanatra
és egészen.

Emberi vágyak panoptikuma,
parlagon hagyott érzések patológiája
helyett
gejzírek és szupervulkánok mindent
elárasztó kémiája.

Maradjon az alkotó
alkotás nélkül, a faj genetika
nélkül, a gondolat
szó nélkül, a képzelőerő
képző nélkül. Maradjon
a halhatatlanság energiája:
a geológiai folyamatok tudattalan
erotikája és a nyers intelligencia
álma: a fekete lyukakból áradó szüntelen
fehér zaj: a múltat és a jövőt végképp
eltörlő végtelen kapacitás.