Tőzsér Árpád verse

Tőzsér Árpád verse

Mandy Kerr felvétele

 

A Mindenség nyálkás törzsén

 

                                         Fiatal barátaimnak

 

Valamiről menthetetlenül lemaradtam –
Mindent megéltem, amit egy hosszú életen át
az Isten haszonállata, az ember megélhet,
mégis hiányérzettel távozom a Teremtésből.
A mindeddig kutyahűségű érzékeim
vert állatokként oldalognak vissza
a materia primának is nevezett ősállapotba.
Immár úgysem aktuális lehetőségekként
(de minek voltak kihagyott lehetőségei?!)
értetlenkedő szomorúsággal tekintgetnek
hátra reám. – Felfoghatnám mindezt így is:
csaknem száz évig, háborúk, jó és rossz ízű
forradalmak véres lápjában gázolva
megúsztam azt a valamit, amibe mások
fiatalon belehaltak. De megélték-e vajon
a szánandó test tapogatóinak, a látásnak,
hallásnak és értelemnek mint létformáknak
a szomorú elvonulását? Tapasztalták-e, milyen
ambivalens ezen önállósodott vehiculumok
mozgása: nem tudják, előre mozduljanak vagy
hátra. Ambivalenciájuk oka: akaratlan viszik
magukkal az én, és csak az én teremtett világát,
saját Napját, Holdját, csillagködeit s a Földjét
– jaj, a Földemet, tengereimmel, szigeteimmel,
morénáimmal, hangyabolynyi városokkal,
falvakkal, melyekben oly sokáig futkostam,
fontoskodtam én is, aztán most, szenzoraim
csápjai nélkül (mint a meztelen csiga a
Mindenség nyálkás törzsén) nem tudom,
merre van a fölfelé és a lefelé…
Minek látszom vajon, ha képzeteim
az űrből visszanéznek reám?
Először talán bekötött szájú zsák-csillagnak,
aztán már csak zsákféregnek, végül
annak sem – keringnek képzelőjüket
elfeledve közönyösen a Tejút
valamely csillaggyűrűjén.
Valamit elmulasztottam,
valami megértetlenül elmúlt…

 

Megjelent az Irodalmi Szemle 2021/10-es lapszámában.

 

Tőzsér Árpád (1935, Gömörpéterfala)

A Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas és József Attila-díjas író, költő, szerkesztő, kritikus, irodalomtörténész, műfordító és egyetemi oktató, érdemes művész.