Závada Péter verse

Borsos Zoltán: 04931 UNTITLED

A kalapács árnyéka

A Fiumei úti sírkertben álló japánakác
és köztem kibontakozó viszonyra
talán joggal gondolok lángoló pamutlabdaként.
Afféle tartályként, melyben a pamutot
sosem a valódi tűz perzseli, csupán
tulajdonságaik élik föl egymást,
súlytalanságot a törvénytelen izzás,
szapora lobogás a tömött bolyhokat.
Látod, különállunk a fával, így bármikor
körbejárhatom, de most is, ahogy ráemelem
tekintetem, egyszerre összefonódunk
sűrű pamutszálakkal, és ez az összefonódás is
körbejárható, akár egy parázsló szövetgombolyag.
Dolog vagyok – mit érdekelne engem
a dolog maga? Ha olykor elfordulok,
a hátamat mutatom, becsukom a szemem,
vagy netán meghalok, nem tudhatom,
ott lesz-e még a kert, a sírkövek, a japánakác,
vagy tudatom elsötétül, és mint egy falánk
örvény kürtőjén át, iramlik el minden velem együtt.
Olykor éjszakánként fölriadok, és úgy érzem,
a tárgyak tapasztalataim fénykörén túl
iszkolni kezdenek, és mint megriadt állatok,
húzódnak a félhomályba. De már megint
az élőkhöz hasonlítom őket. Egy jól irányzott
ugrással meghaladni a kérdést, hogy minden
csak hozzám képest az-e, ami? Hogy elgondolhassam,
a dolgok tulajdonképpen sosem olyanok,
mint amilyennek használat közben látszanak.
Belső szerveim is csak akkor tűnnek föl,
kormos tüdőm, leharcolt lépem, elzsírosodott májam,
mikor, mint kitaposott parasztcipők, már nem
szolgálnak tovább, sőt, orvul elárulnak, és engem,
teszem azt, már épp a kórházba szállítanak.
Karom tudata is csak akkor hasít belém,
mikor tehetetlen, fej nélküli kalapácsként,
puszta faragott nyélként csüng le törzsem mellett.
Ám nem gondolom mégsem, hogy amit látok,
csupán karom árnyéka volna, hogy valahol létezne
egy igazibb kéz, mely nem csak a kalapács
árnyékát markolja. Harapófogó és satu, ácskampó
és szögek bennem lelnek csak igazán otthonra.
De hogy a munkapad síkjából az elkalapált szög feje
egyáltalán kiállhat, azt bizonyítja,
hogy soha nem simult bele tökéletesen,
és így éjjelente az elferdült kampók és szögek
kísértetekként némán visszajárnak.

Megjelent az Irodalmi Szemle 2022/1-es lapszámában.

Závada Péter (1982, Budapest)

Az utóbbi években főleg verset, drámát és dalszöveget ír. Az ELTE angol-olasz szakának elvégzése után a Károli Gáspár Református Egyetem színháztudomány szakán szerzett diplomát. Azóta az ELTE Esztétika Tanszékének doktorandusza. A Délkör tagja.