Georgi Mickov versei (Bojkov Nikolaj és Csehy Zoltán fordításában)

Fölöttünk virágoztak a sziklák

Csodás nyári nap volt, a kék némaság
maga lett a tömény azúr,
és kellemes melegséget árasztott.
Kikezdhetetlen biztonság uralkodott,
és különös intimitás áradt szét
az egész tájból.
A levegő átlátszó volt és mámoros,
s lángolt, mint a tűz a klorofil a fűben.
A távolban a Sztudena-vízmű
csillogott, akár a tenger,
melyet felfalt a frissesség és a fény.
Rajban előtűnő látomások, nem kimérák,
sorakoznak fel a szemem előtt.
A kezed bal fülem tövét csiklandozta,
furcsa rezzenések
barázdálták kellemesen ellazult testünket.
Megéreztem vágyad netovábbját,
mely szorosan tapadt hozzám.
Az élvezet a húsunkba hatolt,
s a levegő az ölébe fogadott minket.
A nap a vállunkhoz tapadt,
és az azúr áramától
lett gyöngyök csillogtak a homlokon és az arcon,
testünk ritmusa
a csend redőiben csitult el.
Fölöttünk virágoztak a sziklák.

Figueira tér

A Figueira tér… amelyet Pessoa
énekelt meg az egyik szonettjében.
Más, mint ahogy korábban kinézhetett,
a kirakodóvásárnak nyoma sincs, eltűntek
a festői üzletecskék.
De mindegy is,
hiszen az ég, az atmoszféra és a levegő
ugyanaz, mint amikor
itt járt a költő,
és én miatta jövök ide, hogy megtaláljam
a halhatatlanságba átemelt teret.
Érzem, ahogy testet ölt titokzatos lénye,
mert összeköt vele a kölcsönösség titka,
te különös költő, én tudom ebben a különös
városban, hogy ide még visszatérsz
mitikus királyoddal – don Sebastião…
Ölellek téged, Figueira tér,
és ölellek téged is, Pessoa,
életem költője.

1990. május 22., Lisszabon.

Utca

Ezen a csöndes utcán jövök-megyek,
mely mindenkinél jobban ismer,
amikor vártalak,
a kukkoló fák árnyai alatt
minden egyes járókelő
arcából a te másod nézett vissza.
Most is,
amikor már nem jársz sehol,
úgy érzem,
hogy pár perce surrant el
mellettem a másod,
és hogy az utca
a te friss lépteidtől
olyan mosolygós és derűs.

Az az éjszaka

Ó, az az éjszaka, amikor sok-sok lelkesedés után
végre nagy kegyesen hagyta a sors
vagy a szeszélyes pillanat,
hogy szeressük egymást
egy ismeretlen Visconti-rendezés alatt!
Az a felejthetetlen éjszaka
ritkabecsű feljegyzés és emlék
szerelmi kalandjaim krónikájában.
Most, a végeérhetetlen éjszakákon,
melyek egyre szaporábbak, amikor az álom
menekül a szememből,
egyszeriben eszembe jut minden részlet,
és veríték veri ki a homlokomat
a régi élvezettől.

Periklész a Szophoklész

„Az embernek ne csak a keze,
de a tekintete is
maradjon tiszta.”

Sem a kezemmel,
sem a tekintetemmel,
sem érzelmileg
nem hibáztam,
tisztaságuk maradéktalanul megőriztem.

***

És a csönd. Boldog.
És csak te meg én.
Ölelés azúrból
és fényből. Nincs többé én és te.

Belénk bújt az erdő,
hogy ne létezzen senki más.
Távol a csőcseléktől.
Nincs többé én és te.

Bojkov Nikolaj és Csehy Zoltán fordításai